ital
Mind a(z) 429 találat megjelenítve
-
Aberlour A’bunadh Whisky 60,3%
KosárbaEz az ital az Aberlour alapítójának, James Fleming-nek állít emléket, és készítésénél valóban az eredeti eljárásokat használják. Fontos, hogy az ital szűrése nem hűtve történik, és hordó erősségben kerül a palackokba. Az eredmény egy, a megszokottól eltérő, sőt, talán nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte egyedülálló ízvilágú single malt skót whisky. Erősebb, nehezebb, ugyanakkor nagyon is krémes whisky, amelyen érezni a gyártótól megszokott, kétféle hordóban (bourbon és az Oloroso sherry) történő érlelés hatását, ugyanakkor a többi Aberlour whiskynél sokkal fűszeresebb, aromásabb, emlékezetes whisky. Miután ehhez a változathoz csak válogatott hordókból származó párlatokat használnak, így ez minden évben csak korlátozott mennyiségben elérhető. Egy igazi, klasszikus whisky, amely valóban méltó az alapító szellemiségéhez.
-
Absolut Blue Vodka 40%
KosárbaAz 1800-as évek végén a svéd vállalkozó és iparos, Lars Olsson Smith új technológiát mutatott be a vodka készítésére. Bár a svéd vodkagyártás ekkor már 400 éves hagyománnyal bírt, ez a folyamatos lepárlási technológia forradalmasította a svéd vodkagyártást. Tökéletes tisztaságot, sokkal lágyabb harmonikusabb ízt eredményezett. A vodka királya ezek után elnevezte az új italt: Az Abszolút Tiszta Vodka (Absolut Rent Brännvin), majd bejegyeztette a márkanevet 1879-ben. Ezzel az Absolut Vodka sikertörténete elindult.
-
Absolut citrom 40% vodka
KosárbaAz Absolut citromos vodkát a kellemesen savanykás karakteres citromos íz uralja. Kitűnő alkotóeleme lehet bármely vodka alapú koktélnak, de magában fogyasztva is remek választás.
-
Absolut körte 40% vodka
KosárbaAz Absolut Körte vodka kizárólag természetes alapanyagokból készült és nem tartalmaz hozzáadott cukrot.Az Absolutra jellemző tiszta, friss ízvilágban a finom, lágy körte aromák meghatározóak, mely hosszan kitart, finom gyümölcsös utóízével.
-
Absolut ELYX 42,3%
KosárbaIgazán kifinomult, tiszta és lekerekített aromavilág jellemző. A gabona élénk aromái mellett könnyed borsos enyhén citrusos jegyzetek is felfedezhetőek. A háttérben igen lágy krémes jelleg is megmutatkozik. Igazán kiváló és harmonikus ízvilág jellemzi. Íze rendkívül tiszta és harmonikus, melyben könnyeden krémes zamatok és enyhe vaníliás jelleg is megmutatkozik. A háttérben szolid édesköményes jelleg is érezhető. Lecsengése igazán erőteljes, melyben a feketebors élénk karaktere a meghatározó
-
Absolut lime 40% vodka
KosárbaA határozott citrusosság egyébiránt már a megbontás után azonnal megcsapja az orrunkat, miközben a vodkajelleg itt sem veszik el, de természetesen a szánkban érződik majd igazán, hogy mit is szerettek volna kihozni ebből a különleges italból a svédek.
-
Absolut mangó 40% vodka
KosárbaAz első trópusi ízű Absolut, amelyet az Alphonso mangók ihlettek, más néven a mangók királya. Ez az édes ízű vodka a nyári csobbanást idézi.
-
Absolut passion fruit 40% vodka
KosárbaA vodka a maracuja és narancsvirág egzotikus egyvelegével csábít, melyet bátran élvezhetünk egy meleg nyári estén kedvenc Spritzünkként fogyasztva. Az Absolut vodkáknál megszokott kiváló összhang és karakteres íz itt sem marad el
-
Akashi White Oak Blended Whisky 40%
KosárbaA japán whiskygyártás egyre inkább elismerté válik itt Európa keleti felében is. A White Oak Distillery a japánban fekvő Hyogo prefektúrában, ezen belül Akashi városában található. A lepárló már 1919 óta készít különböző árpa shochu párlatokat, azonban a whisky előállítása csak 1984-ben indult. Az Akashi White Oak egy limitált mennyiségben elérhető, kor meghatározás nélküli kevert whisky. Az előállításához minimum 3 éves, bourbon hordókban érlelt párlatokat használnak. A keverés után a whisky sherrys hordókban érlelve éri el a végső, igen gazdag és különleges ízvilágát.
-
Amuerte Coca Leaf Black Edition Gin 43%
KosárbaAz Amuerte Coca Leaf Gin a legexkluzívabb ajándék, amit egy gin rajongónak adhatunk. Élvezzük e finom gint, a keserű kokalevél élénk kombinációját, a tamarillo, a papaya és a dél-amerikai sárkánygyümölcsével. A kolumbiai kokalevélnek mostanában elég rossz a sajtója, pedig ezt a növényt már a kontinens ősi népei, például az inkák is fogyasztották. Számos különleges hatást, talán még varázserőt is tulajdonítottak neki. A kokalevél íze épp olyan gazdag, mint a története. A Coca Leaf Gin születése némiképp a véletlenem múlt, néhány lelkes európai, civilben szeszes italokkal foglalkozó hátizsákos látogató ízlelte meg az esőerdőben az ott termő friss leveleket, és rögtön ennek az aromának a ginben történő hasznosítása jutott az eszükbe. Az ital meg is született. Az eredmény? A finom, keserű koka hihetetlenül kiegyensúlyozott, élénk kombinációja, tamarillo, papaya és dél-amerikai sárkánygyümölcsével. Egy páratlan ízvilágú, igazán elegáns gin, amely méltó csomagolást is kapott.
-
Ardbeg An Oa Whisky 46,6%
KosárbaKávézott már a skót tengerparton, egy jóízű csokit majszolva? Az Ardbeg An Oa Whisky ízlelése közben pontosan ilyen érzés támad az emberben! A gazdag és füstös Ardbeg An Oa Whisky a friss tengeri szellő, a lélekébresztő kávé és a kényeztető csokoládé páratlan találkozása. A skót whisky izgalmas karakterisztikája a füstösségre, a krémességre, illetve a tejcsokis jellegre épül, amelyet a vajkaramella tesz még varázslatosabbá. Az Ardbeg An Oa Whisky stílusát a füstös testesség hatja át, édességéről pedig banános-narancsos jegyek gondoskodnak. Az Ardbeg An Oa a Pedro-Ximenez sherry-tartályokban és bourbon-hordókban érlelt fenséges összetevők kombinációja. A francia tölgyhordóban érlelt whisky kerek és füstös ízekkel, a finom karamella, az ánizs és a banán buja jegyeivel kápráztatja el az ízlelőbimbóinkat.
-
Ardbeg Uigeadail Whisky 54,2%
KosárbaAz Ardbeg lepárló az Islay sziget partján, Skóciában található, s kezdetben John McDougall tulajdonában volt. Később pénzügyi gondok miatt bezárták, aztán el is adták a gyárat, így 1997-ben a Glenmorangie Co tulajdonába került. Pár év múlva eladták az első, a tulajdonosról elnevezett whiskyt. Ez az ital hamar híres lett tőzeges ízéről, s arról a rendkívüli összhangról, ami az ízek harmóniájának köszönhető. A 2009-ben év whiskyjének nevezett Ardbeg Uigeadail a nevét egy misztikus tóról kapta, ami tőzeges vízzel látja el a lepárlót. Ez az ital sherry hordókban érlelődött, és megtalálható benne az Ardbegi hagyományos füstösség, kiegészülve egy édes, mazsolás jelleggel.
-
Arran 10 Years Whisky 46%
KosárbaAz 1995-ben alapított Arran szeszfőzde ezen 10 éves whiskyje nem hiányozhat a whiskyimádók polcairól. Az Arran Malt 10 Years Unchillfiltered Whisky különleges, ünnepi ital, mely fűszeres jellegével egyedi ízvilágba kalauzolja el fogyasztóit. Ízével, textúrájával és összetett illatával egy igazán egyedi és különleges italról beszélhetünk.
-
Auchentoshan 12 Years Whisky 40%
KosárbaAz Auchentoshan Single Malt whisky a Lowland vidékéről származik. Háromszoros lepárlás után 12 évig érlelődik tölgyfahordóban. Ízében fellelhető a pirított mandula, a lágy karamell. Lágy és enyhén édes, mandarinra és lime-ra emlékeztető jegyekkel.
-
Bacardi 10 Years Gran Reserva Diez Rum 40%
KosárbaA Bacardi Grand Reserve Diez a jól ismert Bacardi család 10 éves kiadása, mely kimagasló minőségű édes élményeket kínál. 1862-ben Facundo Bacardi és testvére, José megvásárolta a Santiago de Cuba lepárlóüzemet, és elkezdte lepárolni azt a Bacardit, amely a világ legnépszerűbb kereskedelmi rumává vált. A szénszűrés módszerével, valamint a tölgyfahordó érlelésével, a réz és az öntöttvas mellett, a Facundo Bacardi által készített helyben előállított rum simább és kifinomultabb változatát. A rum helyi kedvenccé vált, és idővel nemzetközi szenzációvá kerekedett belőle. Természetesen a Bacardi Rum-ot már nem Kubában gyártják, a Ron Bacardi Company elhagyta Kubát Fidel Castro azon tervei kapcsán, hogy államosítani tervezte az összes magántulajdont és magántulajdonban lévő bankszámlát a szigeten. A Puerto Rico-ba épített Bacardi tulajdonban lévő üzem segítségével folytathatták cégük felépítését. A Bacardi most a világ legnagyobb családi tulajdonban lévő szeszesital társasága.
-
Baileys Irish Cream likőr 17%
KosárbaA legkiválóbb ír alapanyagok, a whisky és a tejszín házasításával korszakalkotó ital született az ír fővárosban, amely rengeteg új krémlikőr megszületését hozta a későbbiekben. A Bailey’s krémes, világos mogyorószínű, lágy, dús krémlikőr, illatát az édes tejszín és a vanília dominálja, íze telt, sima. A likőrt legtöbbször magában, széles talpú pohárban, jégen felszolgálva fogyasztják. Nagyon finom, selymes íze miatt, édességek, kávék kedvelt kísérője, valamint sok koktél alapanyagául is szolgál.
-
Baileys Tiramisu krémlikőr 17%
KosárbaEgy ízesített krémlikőr, amely az ikonikus Baileys Original Irish Cream és az olasz desszert, a tiramisu ízvilágát ötvözi. Az ital gazdag, krémes textúrával rendelkezik, amelyet kávé, kakaó és mascarpone sajttal kiegészítve igazi desszertélménnyé varázsolták.
-
Baker’s 7 Years Whiskey 53,5%
KosárbaA 18. században német bevándorlók érkeztek Amerikába. Az egyik a költözés után megváltoztatta a nevét Jacob Beamre, és lepárlót alapított. Mivel teljesen elvarázsolta a vidéki hangulat, Kentuckyra esett a választása, és a helyben termelt kukoricát és gabonát használta fel a gyártáshoz. Az első üveg whiskyt 1795-ben adta el, Old Jake Beam néven. A lepárló igazgatása apáról fiúra szállt, a szesztilalom után pedig Colonel James B. Beam vette át az üzemet, amit Clermontban építettek újjá. Colonel a saját nevét adományozta a lepárlónak, így létrejött a ma is ismert Jim Beam márka. Ebben a gyárban készül a Jim Beam unokaöccséről, Baker Beamről elnevezett whisky. Az italon érvényesül a Beam családra jellemző érlelési sajátosság, aminek köszönhetően egy igazán egyedi ital a Baker’s 7 Years Whisky.
-
Balogh Pince Cabernet Sauvignon 0,75 l
KosárbaA Cabernet Sauvignon a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb kékszőlő fajtája, amely Bordeaux-ból származik. A fajta a Cabernet Franc és a fehér Sauvignon Blanc természetes kereszteződéséből jött létre. Illatában és ízében gyakran megjelenik a fekete ribizli, az áfonya és a szeder. Hűvösebb éghajlaton vagy korai szüretnél paprikás, grafitos jegyek, míg melegebb vidékeken érettebb, lekváros aromák dominálnak.Robusztus felépítése miatt a Cabernet Sauvignon a nehezebb, zsírosabb ételek mellett érvényesül a legjobban: Vörös húsok: Klasszikus párosítás sült marhahúshoz, steakhez és bárányhoz. Vadhúsok: A fűszeres raguk és vadhúsok remekül harmonizálnak a bor erejével. Sajtok: Jól illik a kemény, érlelt sajtokhoz.
-
Balogh Pince Cserszegi Fűszeres 0,75l
4690 FtKosárbaTemerini nemzetközi Borversenyen 96 ponttal nagyarany díjazásban részesült! Illatos, könnyed és rendkívül aromás fehérbor. Illatában intenzív virágos, citrusos és fűszeres jegyek jelennek meg. Ízében üde, lédús gyümölcsösséggel és élénk savakkal. Frissítő karaktere miatt kiváló választás könnyű ételekhez, fehér húsokhoz vagy akár önmagában, jól behűtve.
-
Balogh Pince Irsai Olivér 0,75l
4690 FtKosárbaIntenzív, parfümös és virágos. Elsősorban a szőlővirág, az akác és a muskotályos jegyek dominálnak benne némi bodzavirággal.Friss, gyümölcsös karakter jellemzi, amelyben megjelenik a fehér húsú őszibarack, a citrusok és néha az egzotikus gyümölcsök. Kiváló aperitifként, de remekül illik könnyű salátákhoz, szárnyasokhoz, halételekhez vagy nem túl édes gyümölcsös desszertekhez.
-
Balogh Pince Kadarka 0,75 l
KosárbaKifejezetten fűszeres karakterű, gyakran érezni benne a pirospaprikát, a szegfűszeget és a feketeborsot. Gyümölcsössége a málna, a cseresznye és a meggy aromáira emlékeztet. A Kadarka a magyar konyha egyik legjobb partnere. Kiválóan illik: Fűszerpaprikás ételekhez (halászlé, pörkölt, paprikás csirke). Báránysültekhez és könnyebb vadételekhez. Lecsóhoz és fűszeresebb egytálételekhez.
-
Balogh Pince Kékfrankos Rosé 0,75l
4690 FtKosárbaTemerini nemzetközi Borversenyen 92 ponttal Arany díjazásban részesült! Friss, üde és gyümölcsös bor, amelyet élénk savak és könnyed test jellemez. Illatában és ízében gyakran megjelennek a piros bogyós gyümölcsök – málna, szamóca, meggy –, valamint finom virágos jegyek. Ideális könnyű fogásokhoz, salátákhoz vagy önmagában, jól behűtve.
-
Balogh Pince Merlot Rosé 0,75l
4690 FtKosárbaZamatos Merlot szőlőből készült gazdag ízvilágú, ám lendületesen könnyed, végtelenül gyümölcsös, cseresznyés-málnás ízjegyekben gazdag rozé. Gasztroborként, zöldséges ételek, szárnyasok és könnyed sültek kísérőjeként is tökéletesen megállja a helyét.
-
Balvenie 12 Years Double Wood Whisky 40%
KosárbaA Grant család tulajdonában álló Balvenie erőssége – a saját nevelésű árpán és a lepárlás hagyományos technológiáján túl – a jelenlegi keverőmester, David Stewart által nagy szakértelemmel és tapasztalattal, a világ minden részéről kiválogatott hordók alkalmazása. David Stewart a különféle hordók és az eltérő mértékben érlelt maláta whiskyk ”keverésével” hozza létre a Balvenie semmihez sem hasonlítható, jellegzetes single malt kínálatát. A sorozat minden tagja más-más ízvilággal rendelkezik, de minden termékben egyformán és összetéveszthetetlenül jelen van a Balvenie jellegzetes mézes karaktere is. A 12 éves ”Doublewood” specialitása a kétféle hordóban történő érlelés. Elsőként bourbon hordókat használnak, majd áttöltik a whiskyt spanyol sherry-s hordókba. Az első adja meg az ital karakterét, míg a második a mélységét és a komplexitást. A Double Wood mára fogalom a malt whiskyk kedvelőinek körében, mindenképp érdemes egy próbát tenni vele.
-
Békési Manufaktúra Single Barrel 12 Éves Whisky 43%
KosárbaA hazai gyártású whiskyk egyik úttörője, a Békési Single Malt a hagyományos skót whisky készítés tradícióit követi. Itt is egyfajta árpamalátát használnak, és gondosan válogatott és előkészített tölgyfa hordókban érlelve 12 év alatt nyeri el végső minőségét. Békési Zoltán, az ötlet gazdája, méltán lehet büszke a végeredményre, az itt készült single maltot a fogyasztók is imádják, így beszerzett még egy sor különleges hordót, hogy pár év múlva újabb whiskyvel örvendeztesse meg a hazai készítésű whisky barátait. A helyben készült és égetett hordókban érlelt whisky íze kismértékben eltérhet a különböző hordók esetén, így ez a whisky single barrel kiadással, sorszámozva készül, a palackokon beazonosítható, mely hordóból került a palackba a nedű.
-
Bell’s Original Whisky 40%
KosárbaArthur Bell, a Bells whiskygyártó alapítója vallotta, hogy sok finom whisky összekeverve több embernek ízlik, mint egy konkrét, keverés nélkül palackozott whisky. Bell 1851-ben alapította cégét a társával és a mai keverőmesterek az ő eredeti receptúrája alapján keverik össze a ma is több mint negyvenféle whiskyt, hogy az eredmény egy olyan tökéletes elegye legyen a minimum 8 évig érlelt párlatoknak, amit minden whisky rajongónak ki kell próbálnia. A Bell’s whisky alkotó elemei között megtalálható single maltok például a Blair Athol, az Inchgower, a Dufftown, a Linkwood és a Caol Ila. A keverék 35%-a maláta whiskyből és 65%-a gabona whiskyből áll.
-
Beluga Gold Line Vodka 40 %
KosárbaA Beluga Gold Line Vodka egy limitált kiadású vodka, azoknak készült, akik ismerik és értékelik a luxust. A 90 napos pihentetés után aranygyökér kivonattal teszik egyedivé, ez segít az ízek még harmonikusabb kialakításában. Minden palack sorszámmal van ellátva, illetve az üveg mellé csomagolt kalapáccsal stílusosan lehet feltörni az üveg nyakán található zárópecsétet.
-
Beluga Hunting Berry Vodka 40 %
KosárbaA harmonikus Beluga Hunting Berry keverék tartalmaz többek között áfonyát, vörös- és fekete áfonyát, fahéjat, ánizst, hársfavirágot. A gondosan kiválasztott és kiválogatott növények az ismert és a tundrai életben maradás szempontjából fontos, egyedülálló jellegzetességeik alapján kerülnek a párlatba. A végül minden összetevőt magában foglaló, kész főzetet tiszta artézi víz hozzáadásával teszik még különlegesebbé.
-
Beluga Hunting Herbal Vodka 40 %
KosárbaA Beluga Hunting Herbal Bitter egy igazi, gyógynövényekkel bőven ellátott keserűlikor. A növényi keverékben üröm, ánizs és tölgyfakéreg is található.
-
Beluga Noble Vodka 40%
KosárbaIllatában csodálatosan könnyed, tiszta, ropogós aromák uralkodnak. Letisztultságát lendületes citrusos aromakomponensei gazdagítják. Tökéletesen kiegyensúlyozott, lekerekített ízvilág jellemzi. A vodka különlegességéhez a legkiválóbb méz, zab és máriatövis kivonatok is hozzájárulnak. Ízében a letisztult, friss zamatok mellett gazdag citrusos karakter és szolid fűszeres jelleg is érződik. Lecsengése igazán emlékezetes.
-
Beluga Transatlantic Racing Vodka 40 %
KosárbaA Beluga Transatlantic Racing egy limitált kiadású Beluga vodka, melynek megalkotását a Beluga által támogatott vitorláscsapat kiemelkedő győzelmei inspiráltak. Egyedi technológiával készül, csúcsminőségű búza, és egyedi, természetes pamuton történő szűrési eljárás az, ami egyedivé teszi. 45 napos pihentetés és vad eper kivonat teszi ellenállhatatlanná az ízét.
-
Belvedere Vodka 40%
KosárbaA vodka szülőhazájában, Lengyelországban gyártott Belvedere vodka alapanyaga a kiváló minőségű lengyel aranyrozs. A gyártás során a terméket négyszer desztillálják, s ennek következtében érik el a jellegzetesen krémes, lágy kenyértésztával, virágokkal és vaníliával keveredő illatának, ízének különleges karakterét. A 40% alkoholtartalmú ital leginkább ajánlott fogyasztási módja: tisztán, hűtve, főként étkezés előtt, aperitifként.
-
Berentzen Happy Hanf Waldmeister 15%
KosárbaEz az ital elhozza nekünk a herbális ízek Kánaánját. Az igézően szép zöld színű ital tobzódik az erdei, gyógynövényes aromákban. A Berentzen új likőrjében a gyógynövényes aromák ízprofilját élvezhetjük, miközben a vaníliás édesség vibráló különlegességet ad az italnak.
-
Big Peat Whisky 46%
KosárbaA Big Peat lepárló által készített füstös whisky egy igazi Vatted Malt, azaz fenséges whisky-k házasításával született. A Big Peat erőteljes tőzeges, füstös, sós jegyzeteit a kizárólag Islay szigetről érkező Single Malt-ok adják. A Big Peat Whisky különlegessége, hogy a jól ismert tőzeges Islay világot egy lágy édes vonulattal gazdagítja. A whisky-t nem hűtve szűrik (mely jól tükrözi régi vágású, tradícionális jellegét), így őrizve meg egyedi aromáját és jellegzetes karakterét. Rendkívül gazdag karakterében a tőzeges jegyzetei mellett a sós tenger pompás karaktere is gazdagon megmutatkozik. A whisky-t rendkívüli odafigyelés mellett kis tételben (small batch) készítik, így 5.000 palackos gyártási kapacitás garantálja a kiváló minőséget. A blend magját Ardbeg, Caol Ila, Bowmore és az igazán ritka Port Ellen adják.
-
Black & White Whisky 40%
KosárbaA jellegzetes terriereket a címkéjén hordó kevert skót whiskyt James Buchanan állította össze az 1880-as évek közepén. A gyors, és talán még a létrehozót is meglepő sikert, a kiváló minőség mellett elsősorban egy még kiválóbb ötletnek köszönhette a termék: a címkén szereplő fekete és fehér terrier a világ minden pontján beleivódott az emberek fejébe, és mindenhol ugyanazt jelenti: Black & White whisky. A termék ma már a Diageo csoporthoz tartozik, azonban minősége változatlan, lágy, rendkívül harmonikus whisky, amely malátás, karamelles jegyeket, és hosszú, tölgyes lecsengést kínál.
-
Bock 70+ 2018
KosárbaBock József 70. születésnapja tiszteletére lepalackozott 1300 üveget 3 master of wine házasította a Fekete-hegy legkiválóbb tételeiből. 14 hónapot töltött első és másodtöltésű hordókban. 50% kékfrankos, 25% cabernet franc, 25% merlot. A Villánnyal most barátkozók számára is tökéletesen befogadható, nagy bor. Az alkohol nem tolakodó, a kékfrankos savai pedig némi elevenséget is csempésznek az összhatásba. A 70+ amolyan belépő a nagy borok világába, de kiegyensúlyozottsága, elegáns, visszafogott dohányos-csokoládés jegyei révén már előkészíti az utat a borrajongók számára Villány legkiválóbb tételeihez.
-
Bock Malbec
KosárbaA Bock Malbec Selection 2020 a fajta karakteres, villányi megjelenése. Illatában fekete szeder, áfonya, fűszeres és enyhén csokoládés hordós jegyek dominálnak. A korty telt, selymes tanninokkal és kiegyensúlyozott savakkal rendelkezik. Ideális komolyabb vörös húsokhoz, grillezett ételekhez vagy érlelt sajtokhoz. A Selection kiemeli a malbec gazdagságát és mélységét, modern és klasszikus stílus kombinációjában.
-
Bock Merlot 0,75 l
Kosárbailágfajta, mely otthonosan érzi magát a villányi borvidéken. Különleges évjáratokban kimagasló minőségű, világszínvonalú borok készítésére alkalmas. Az erjesztést követően, 12 hónapos nagy tölgyfa hordóban történő érlelés után kerül palackba. Mély, sötétrubin színe mellé, szederre, fekete ribizlire emlékeztető illatok és ízek párosulnak.
-
Bowmore 12 Years Old Whisky 40%
KosárbaA lepárlót 1779-ben alapították Islay szigetén, ez Skócia legrégebbi lepárlói közé tartozik. Változatlan eljárással készül, ízében érződik a készítése során használt tőzeg intenzív füstössége. Háromszoros lepárlás után 12 évig érlelődik tölgyfahordóban.
-
Bowmore Legend Whisky 40%
KosárbaAz Islay káprázatos szigetéről származó single malt whiskyket minden whiskykedvelő ismeri. A Bowmore Legend a neves gyártó egyik alapvető terméke, amely világszerte igen nagy és évtizedek óta állandó népszerűséget élvez. Tanúsítja, hogy a minőségi alapanyagokból és tradicionális módon készült termék sosem megy ki a divatból. Az 1779-ben alapított Bowmore a sziget 9 lepárlója közül az egyik legismertebb, ahol mind a mai napig szinte kézműves módon gyártják ezt a remek italt. A válogatott maláta, a hagyományos tölgy hordók, és a világ legrégebbi érlelésre szolgáló pincéi mind közrejátszanak abban, hogy ez az ital olyannyira kedvelt. Ki kell próbálni!
-
Brazin Old Vine Zinfandel 2017
Kosárba40-100 éves szőlőtőkék terméséből készült. A kézi szüret és a kíméletes borkészítési eljárások garantálják a minőségét. A teljes tétel 10 hónapig érlelődött tölgyfa hordókban. A testes és komplex vörösbor gazdag gyümölcsös aromákat mutat, kávé és vanília kíséretében.
-
Brockmans Premium Gin 40%
KosárbaA Brockmans létrehozása tapasztalt és odaadó barátok különböző készségeinek hasznosításával kezdődött. Az alapanyagok itt is fontosak, a megszokott összetevőkön (mint például a Toszkánából származtó borókabogyók) kívül találunk koriandert, szedert, és áfonyát is a felhasznált növények között. A lepárlás klasszikus rézüstben történik. Az eredmény egy rendkívül tiszta, mégis komplex ízvilágú gin, amely különbözik minden más hasonló italtól.
-
Brooklyn Brewery 0,4l 6,9%
KosárbaA Brooklyn Brewery egy álommal kezdődött. Szerették volna visszahozni a sörfőzés hagyományát és szeretetét Brooklynba, ami egykor a sörgyártás egyik központja volt Amerikában. A Brooklyn sörök ma már az Államok felében széleskörűen elérhetőek és több mint 30 másik országot is meghódítottak. Garett Oliver, a Brooklyn díjnyertes sörfőzője a klasszikusoktól kezdve a merészebb sörélményekig mindent elhoz a sörkedvelőknek. Az East IPA egy kiegyensúlyozott ízvilágú testes maláta alappal rendelkezik, de kellemesen kikerekítek a keserű és aroma komlók. Ízjegyeiben a csonthéjas gyümölcsök, a borókabogyó és citrusfélék érezhetők.
-
Brugal 1888 Rum 40 %
KosárbaA Brugal lepárlót a dominikai köztársaságban találjuk. Az immáron az 5. generáció vezette lepárlót Don Andres Brugal Montaner alapította, még 1888-ban. Az alapító filozófiája, amely azóta is jellemzi a Brugal mindenkori vezetőit, hogy a rum minden italok legjobbika, és minden alkalomra nagyszerű választás. Az elnevezésében az alapítás évét idéző Brugal 1888 rum a cég egyik zászlóshajója, ezt a filozófiát messzemenően bizonyítja. Ez a double wood, azaz kétféle hordóban érlelt rum 8 évet tölt hagyományos amerikai tölgyhordókban, majd további 6 évet Oloroso sherrys hordókban. A kétféle hordó, no meg az 5 generáción átívelő szakértelem, ami ezt a rumot igazán kivételes élménnyé varázsolja.
-
Bruichladdich Barley Classic Laddie Whisky 50%
KosárbaBarnett Harvey 1881-ben építtette meg a Bruichladdich lepárlót, majd öt év múlva a Bruichladdich Lepárló Céget is megalapította. Az Isley hegység lábánál fekvő lepárló folyamatosan kamatoztatja az anyatermészettől kapott ajándékait, ezért a ‘Laddie-t’ – mint ahogy emlegetik –, a leggyümölcsösebb és a legleleményesebb Islay szigeteki maláta feldolgozóként ismerik. Bár a második világháború idején be kellett zárni, 1961-ben újra kinyitott, és miután Jim McEwan 2000-ben megvette a helyet, a termelés is újraindult. A lepárló ma már ismét nagyon híres, ezért a tulajdonosok biztosítottnak látják ‘Laddie’ jövőjét a piacon. A Bruichladdich Barley Classic Laddie Whiskyben, ebben a skót single malt italban igazán megérezhető a lepárlóra jellemző virágos és elegáns karakter. Ez teljes egészében skót árpából készül, és amerikai tölgyhordóban érlelődik.
-
Budweiser Lager 5%
KosárbaAz 1895-ben alapított sörfőzde a 13. században meghonosodott Ceské Budejovice-i sörfőző hagyományokra épít. A sörfőzde a mai napig állami tulajdonban van és a termék minőségben és egyedei ízvilágában nem ismernek kompromisszumot, hűen őrizve így a márka hagyományait. Minőségét és egyedi karakterét a legjobb minőségű Zatec komlónak és a válogatott morvaországi malátának köszönheti. A legújabb technológiák felhasználása mellett a sörfőzők évszázados tapasztalata és a 90 napos érlelés a garancia a meg nem alkuvő minőségi ízre.
-
Bulleit 95 Rye Whiskey 45%
KosárbaA Bulleit Rye 95%-ban rozsból és további 5%-ban malátával kevert árpából kerül előállításra korlátozott tételben. A magas rozstartalom mindig is a Tom Bulleit whiskyk megkülönböztető jegye volt. Pusztán idő kérdése volt mikor rukkol elő egy komplett rozs whiskyvel, amely a világ egyik legjobb minőségű darabjaként tündököl. 2011-ben került forgalomba a letisztult és elegáns íz világgal rendelkező rozsdabarna ital, mely a szakma számos díját is magáénak tudhatja. Kihagyhatatlan különlegességek az egyedi darabok kedvelői számára.
-
Bulleit Kentucky Bourbon Whiskey 45%
KosárbaEzt a klasszikus kentucky bourbon-t a Bulleit az alapító ősapa eredeti, 1830-as receptúrája szerint készíti. Akkoriban Augustus Bulleit csak a legjobb minőségű összetevőket találta elég jónak, és ezt a filozófiát vallják az ital mai készítői is. Ez bizony egy finom és összetett bourbon, amely helyben termesztett rozs, kukorica és árpamaláta, valamint tiszta, a messze földön híres Kentucky mészkő által megszűrt víz felhasználásával készül. A különösen magas rozs tartalom érződik a whiskey aromájában is, ez a bourbon egy merész, fűszeres karaktert mutat, ami azonban jellegzetesen tiszta és sima. A bourbon whiskey kedvelőinek mindenképp kötelező választás.
-
Bumbu Cream likőr
KosárbaHa a Bumbu krémlikőrjét röviden szeretnénk jellemezni, úgy fogalmazhatnánk, hogy harmonikusan dekadens; három egység tökéletes kompozíciója, amely egyetlen alkoholos italban összpontosul.
-
Bumbu The Original Rum 40 %
KosárbaA The Original Rum a 17. századi tengerészek eredeti receptjén alapul. Eredeti alkotói a Nyugat-Indiaiak, akik a natív karibi hozzávalókat keverték a rumukba, és ‘Bumbu’ -nak nevezték. Ez volt az igazi kézműves rum. Manapság ugyanazokat a természetes fűszereket használják, és kis adagokban desztillálnak, így ez a rum valóban hitelesen viseli az original jelzőt.
-
Bumbu XO rum 40%
KosárbaEgy könnyed, zamatokban gazdag és komplex kézműves rum, a Bumbu lepárlómesterének folyékony műalkotása. A Bumbu XO változata 18 éves koráig Bourbon hordóban érlelődik, és a fehértölgyből készített spanyol Sherry hordóban fejezi be az érlelés fázisát.
-
Bunnahabhain 12 Years Whisky 46,3%
KosárbaAz Islay szigetéről való Bunnahabhain palackozó 12 éves whiskyje egy klasszikus. Az újratervezett palack egy igazi, az Islay minden jellegzetességét magában foglaló single maltot tartalmaz, amelyet a 12 éves tölgyhordós érlelés kifejezetten gazdag ízvilággal, a nem hűtve szűrés pedig sötét, természetes színnel gazdagított. Az illatában friss, füstös szellőt, ízében gyümölcsös, diós aromákat, és persze malátás édességet idéző whisky. Egy könnyű és friss, mégis érett és komplex whisky, Skócia és az Islay szerelmeseinek.
-
Bushmills 10 Years Whiskey 40%
KosárbaAz ír lepárlási tradíció jegyében a Bushmills 10 éves változata háromszoros lepárlással készült, ezután pedig 10 évig Bourbon tölgyfahordóban érlelve nyerte el édesen örvénylő ízeinek végső kiteljesedését. A copper pot stillben születő aranysárga párlat édes és fűszeres fortissimókkal nyűgözi le az ír whiskey rajongóit.
-
Bushmills Black Bush Whiskey 40%
KosárbaA különleges ízekre és a különleges italokra fogékony fogyasztók szerte a világon igen nagyra becsülik a Bushmills Black Bush-t. Első megjelenésekor ezt a változatot sokan likőr-whiskey-nek nevezték, mivel a lágy, sherry-s és gyümölcsös jegyek kicsit elütöttek a megszokott whiskey aromától. Ez ugyan nem single malt whiskey, de kiemelkedően magas maláta arányt (80%) tartalmaz. Az érlelés Spanyolországból érkező Oloroso sherry-s hordóban történik, minimum 7 évig. Az eredmény egy nagyon sima, komplex, intenzív whiskey, amely önmagában fogyasztva adja a legtöbbet.
-
Bushmills Red Bush Whiskey 40%
KosárbaA Bushmills Irish Whisky minden nap egy nagyszerű lehetőség az ír örökség megünneplésére. A Bushmills Írország legrégebbi máig működő whiskey-szeszfőzdéje. A Bushmills Red Bush a gyártó legújabb terméke, háromszor desztillált és tökéletesen érlelt a megszokott bourbon hordókban. Kortyoljunk bele, és élvezzük!
-
Bussay Csókaszőlő
KosárbaA Bussay Pincészet azon kevesek közé tartozik, akik felkarolták ezt a régi magyar kékszőlő fajtát, amely a XIX. században igen közkedvelt volt Magyarországon. Színében mély rubinvörös, csillogó rubinkövekkel. Illatában egyedi, pirosbogyós gyümölcsök, cseresznye, ribizli, dohány, avar kavarog, abszolút a Kadarka és a Pinot Noir vonalán mozog. Szájban csodálatos, feszes szerkezetű és húsos bogyós gyümölcsök kavalkádja érkezik egyedi, földes aromákkal karöltve, ízorgia és tűzijáték a nyelvünkön. Ételajánlat: Magyaros ételek, Paella
-
Captain Morgan Black Spiced Rum 40%
KosárbaHihetetlenül gazdag aromavilággal és fűszeres illattal rendelkezik. A rum kellemesen édeskés aromája mellett a vanília, fahéj, szegfűbors fűszeressége is élénken képviselteti magát. A háttérben nagyon enyhe tölgyes jegyzet is felsejlik. Egyedülállóan krémes, telt fűszeres zamatú ital. A fahéj, vanília és szegfűbors rendkívül élénken jelenik meg benne. Összhatásában a rum impozáns édessége és a komplex fűszeres karakter tökéletes egyveleget alkot. Lecsengése közepesen hosszú, emlékezetes, elnyújtott ízt hagy a szájban.
-
Captain Morgan Dark Rum 40 %
KosárbaA rumokról mindenkinek a kalózok jutnak eszükbe. A kalózokhoz pedig általában a fekete színt párosítjuk. A dark (sötét) rum tehát a tökéletes kalózrum lehet. És ebben talán van is valami. Az bizonyos, hogy az eredeti karibi, Jamaicában készített Captain Morgan a világ egyik legismertebb rum márkája. Nevét a Henry Morgan kapitányról kapta, aki, – mit szépítsük – egy walesi születésű kalóz volt, és aki különböző bonyodalmak után Jamaica kormányzója lett és akit I. János angol uralkodó lovaggá ütött. A klasszikus cukornádmelaszból készült rum mindazt az íz- és aromavilágot hozza, amit egy ilyen sötét rumhoz párosít az ember. A sötét színből az erős, markáns ízvilágra következtetünk, és ez be is jön. Gazdag, fűszeres illatok és aromák gyűjteménye ez a rum, vanília, karamell és borsos tüzesség jellemzik. Kóstoljuk meg, és kereshetünk is egy alkalmatos tengeri ütközetet.
-
Captain Morgan Spiced Gold Rum 35 %
KosárbaÉrzéki fűszerességében a szegfűszeg, fahéj, szerecsendió és vanília karakterei a meghatározóak. A háttérben szolid narancshéj, és könnyed tölgyes jegyzetek bontakoznak ki. Kezdetben a vanília teltsége tölti meg a szájat, melyet szolid tölgyes jelleg és a citrusok lendületes ízvilága követ. Zamatát a téli fűszerek buja karaktere tovább gazdagítja. Lecsengése határozott, erőteljes, intenzíven fűszeres.
-
Captain Morgan Tiki Rum 25 %
KosárbaA jól ismert fűszeres Captain Morgan rum Tiki kiadása, melyben az ananász és mangó trópusi egyvelege dominál. Kóstolja meg a Captain Morgan Tiki Rumot akár önmagában jól behűtve vagy egy kevert ital alapjaként.
-
Cardhu Gold Reserve Whisky 40%
KosárbaA Whisky őshazája Skócia. A széleskörű nemzetközi eredetvédelem garantálja, hogy kivételes minősége sérthetetlen maradjon. Ezt az elegáns, kényeztető ízvilágot a legkifinomultabb ínyenceknek ajánljuk. A szélsőséget idéző ízek felkorbácsolják a középszerűséghez szokott ízlelőbimbókat. Az ital ideális sikeres üzleti tárgyalások lezárásaként, de egyéb ünnepi alkalmakkor sem hiányozhat az asztalról.
-
Carlsberg Lager 5%
KosárbaA Carlsberget 1847 óta főzik, mára a világ több, mint 140 országában kapható. A Carlsberg főzésekor kiemelten fontos a minőség, az innováció és a folyamatos fejlődés. Prémium minőségű tiszta maláta sör, az egyedi Carlsberg komlóval ízesítve a felülmúlhatatlan ízélményért. A Carlsberg az aranyló gabona színében ragyog, habja gazdag és hófehér. Kiegyensúlyozott ízvilágú, a komló és a maláta almára emlékeztető frissítő illatával, utóízében az édes és kesernyés ízek keverednek.
-
Cecchi Toscana Sangiovese 2019
KosárbaRubintvörös színű bor, bíbor árnyalatokkal. Különleges, gyümölcsös aromáit írisz és viola illata kíséri. Megkóstolva jól strukturáltnak, frissnek érezzük. Szalámikhoz és vörös húsból készült ételekhez ajánlható.
-
Chateau Haut-Beausejour 2015 0,75 l
KosárbaA 2015-ös Château Haut-Beauséjour egy kiváló évjáratú, stílusos Saint-Estèphe-i vörösbor (Bordeaux), amely 55% Cabernet Sauvignon és 45% Merlot házasítása . A bor érett fekete gyümölcsös (szilva, cseresznye), dohányos, földes és finoman fás aromákkal rendelkezik, közepes-telt testtel, lágy tanninokkal és friss befejezéssel, amely kiválóan illik marha- és vadhúsokhoz.
-
Chivas Regal 12 Years Whisky 40%
KosárbaA Chivas Brothers legnépszerűbb whiskyfajtája. A 12 éves érlelési folyamat, valamint a több mint 30 fajta alapwhiskyből összeállított keveréknek köszönhetően méltán számít a világ legkedveltebb prémium whiskyjének. A maláta és gabona whiskyk tökéletes harmóniájának köszönhető a telt íze, karaktere, amely a XIX. század végi első készítéstől kezdve napjainkig állandó, és a mindenkori keverőmester szakértelme és kiváló érzéke a garancia az állandóságra a következő évszázadokban is.
-
Chivas Regal Mizunara Limited Edition Whisky 40%
KosárbaAz ismert skót gyártó már 1840 óta hivatalos beszállítója a Brit Királyi háznak. A Chivas Regal épp ezért nagyon fontosnak tartja a tradíciókat. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lenne nyitott a világban fellelhető új dolgok iránt. Nem kerülte el a figyelmük, hogy egyre népszerűbbek a japán whiskyk. Tudjuk, a japán whiskyk skót receptúra szerint készülnek, de az érlelésnél néha japánban honos fákból készült hordókat is használnak. Colin Scott, a lepárló keverőmestere egy japánban tett látogatás után úgy gondolta, hogy ezt pedig a Chivas Regal is meg tudja tenni, hiszen náluk skótabb, tradicionálisabb whiskyt nem sokan csinálnak. Kiválogatta a leggazdagabb és legszebb malátákat és gabonawhiskyket amelyek mindegyike minimum 12 éves, majd beszereztek egy tétel japán mizunara tölgyből készült hordót. Az eredmény egy valóban a japán whiskyket idéző különleges ital lett. Finom, bársonyos, whisky, amelyet nagyon jól kiegészít a mizunara tölgy finom, keleti fűszeressége.
-
Chivas Regal Royal Salute 21 Years Whisky 40%
Kosárba1953-ban készített a Chivas Brothers először 21 éves whiskyt, tisztelgésül II. Erzsébet királyné június 2-i koronázására. Nevét a monarchiákban szokásos 21 lövésből álló üdvözlő sortűzről kapta. Hogy a legkifinomultabb whisky connoisseur-ök igényeinek megfelelő állandó minőséget biztosítsák, a készítését 30 évvel azelőtt kezdik el, hogy ez a nemes ital a kézzel megmunkált porcelán palackba kerül. Skócia legfinomabb, legalább 21 éves maláta és gabona whiskyjeiből válogatják azokat a tökéletes fajtákat, amelyekből a Royal Salute készülhet. A több mint két évtizedes érlelés során, a tölgyfahordókon keresztül a whiskybe beszűrődik a lágy skót levegő illata, aromája és a whisky több mint 40%-a elpárolog. A három lépcsős keverés csak ezután következhet: Először a különböző maláta whiskyket keverik össze, majd töltik vissza a gondosan válogatott tölgyfahordókba, majd a különféle gabona whiskyket keverik össze hasonló módon.A maláta és a gabona whiskyk keverékét végül egyesítik, és ezzel elkészül a világ egyik legjobb whiskyje, a Royal Salute. Minden egyes palack egyedileg sorszámozott, amely alapján pontosan visszakereshető, hogy mely whiskyk keverékéből készült.
-
Ciroc Mangó Vodka 37,5%
KosárbaA népszerű francia vodkagyártó különleges, mangó ízesítésű új terméke. A Ciroc Mango készítésekor a legfinomabb francia Ugni Blanc szőlőt használják, egyenesen az idilli Gaillic régióból. A vodka ízesítéséhez édes trópusi mangót használnak. Az elkészült vodka egy természetes gyümölcsízzel átitatott, igazán karakteres ital lesz, amely kiválóan alkalmas gyümölcsös koktélok inspiráló alapanyagául.
-
Ciroc Red Berry Vodka 37,5%
KosárbaA Cîroc Red Berry egy prémium, francia, szőlőalapú vodka, amelyet ötszörös lepárlással és természetes piros bogyós gyümölcsökkel (főként málna és eper) ízesítenek . 37,5%-os alkoholtartalommal bír, íze intenzíven gyümölcsös, selymes és édeskés, így kiváló koktélokhoz vagy önmagában, jéggel fogyasztva.
-
Ciroc Vodka 40%
KosárbaA Ciroc a világ első olyan vodkája, amelynek alapanyaga nem valamilyen gabonafajta, vagy burgonya, hanem szőlő. Egyedi ízvilágát a Cognac régióból származó Ugni Blanc típusú szőlők és a Ciroc lelkét adó Mauzac Blanc szőlőfajta 5-ször desztillálása adja. Ennek eredményeként a szuperprémium szegmens vezető márkája, a Ciroc, a vodkákhoz képest szokatlan ízélményt nyújt: egy rendkívül lágy, tiszta ízhatású, enyhén citrus illatú termékkel találkozik a fogyasztó, ha megkóstolja a Cirocot. A vodka kiválóan alkalmas koktélok, long drinkek készítésére, de tisztán, hűtve vagy jégkockával felszolgálva is javasolható a fogyasztása.
-
Cointreau Narancslikőr 40%
KosárbaA Cointreau likőr francia eredetű narancslikőr, sokan az eredeti narancslikőrként tartják számon. Íze a keserű narancshéjra emlékeztet enyhe cognac aromával. Fogyaszthatjuk tisztán likőrös pohárban, vagy akár jégre töltve whiskys pohárban, de önálló koktél alapanyagnak is megállja a helyét.
-
Compass Box Hedonism Whisky 43%
KosárbaAz érzékek számára készült, kellemes kevert skót gabona whisky. Az amerikai tölgyfahordókban érlelt Compass Box Hedonism egy, az élvezetek egész magas szintjét nyújtó ital. Csupa vanília, krémes és édes, sima, gyümölcsös, miközben a gabonawhiskyk jellegzetes aromáit is megtaláljuk benne. Valóban az élvezeteket helyezi az előtérbe, nem véletlen a névválasztás. Sima és krémes whisky. Ajánljuk mind a tapasztalt fogyasztóknak, mind azoknak, akik most ismerkednek ezzel az italfajtával.
-
Connemara Irish Peated Whiskey 40%
KosárbaA Connemara Irish Peated Malt whiskey-t édes és mégis komplex tőzeges ízei különböztetik meg leginkább a hagyományos ír whiskeyk-től. Nincs még egy olyan whiskey, mely képes ötvözni a gazdag füstös ízeket a zamatos gyümölcsösséggel és egy leheletnyi vanília csábításával, miközben megőrzi a hagyományos ír whiskey-kre jellemző karakterjegyeket. Az ír whiskey-k többségével ellentétben a Connemara kétszeri lepárlási folyamat után nyeri el erőteljes és karakteres ízét. A lepárlási folyamatot követően az italt amerikai tölgyfahordókban érlelik tovább. A Connemara Irish Peated Malt whiskey-ben fellelhető fiatal és idős whiskey-k kombinációjának köszönhetően egyszerre élvezhetjük a gazdag és lágy, gyümölcsös, malátás ízt a testes és robusztus füstösség mellett, melyet egy leheletnyi vanília tesz még élvezetesebbé. Az ital vonzó, aranysárga színe csak még vonzóbbá varázsolja ezt az amúgyis igen különleges italt.
-
Coyote Triunfo Del Desierto Chihuahua Sotol 50%
KosárbaMilyen lehet a mexikói sivatag vad esszenciája, egy remek coyote-os sotolba zárva? Erre a kérdésre akkor kapunk részletes választ, ha megízleljük a Coyote Triunfo Del Desierto Chihuahua Sotolt! Geraldo Ruelas sotol mester egy sivatagi túlélő itallal örvendeztetett meg miket, amely karakterében összefoglalja a sotol édes finomságát és a coyote kalandos alakját! Egy kristálytiszta, varázslatos viszkozitású italról beszélünk. A Coyote Triunfo Del Desierto Chihuahua Sotol egy óriási tisztelgés a sokszor 40 fokos kánikulában sotolt arató jimando, és a magányos prérifarkas előtt. Az idő és a történelem sem tudta eltüntetni őket a sivatag szívéből. A köztük létrejövő örökkévaló körfogásnak olyan párlatokat köszönhetünk, mint a Coyote Triunfo Del Desierto Chihuahua Sotol. Ez egy megingathatatlan túlélő ital három túlélőről, a coyote-ról, a sotolról és a sotol mesteréről az El Maestro Sotolerról szól, akik képesek átvészelni a sivatag forró kihívását. A sotol tüneményesen alkalmazkodott a szélsőségesen tomboló forrósághoz és ahhoz is, hogy eszméletlenül kevés vizet kap. Akárcsak a coyote, az ember által egyszerre szeretett és gyűlölt állat, akinek ravaszságát a legnagyobb túlélőfegyverré kellett alakítania. A környéken ő a csúcsragadozó, az emberrel kapcsolatban azonban egy félszegség, és nem mer kétlábúakra támadni. Gerardo Ruelas, a sotol mestere kúpos kemencében, forró kövön készítette ezt a pompás italt, tradicionális mesquite fa felhasználásával. A coyote sotol kétszeres lepárlására copper alembic stillben kerül sor.
-
Dalwhinnie 15 Years Whisky 43%
KosárbaKicsattanóan aromás illatában, a narancsos, nektarinos, almás karakter kiegészül a virágok és méz izgalmas jellegzetességeivel. Malátás jellégét, a diós, mézes karakterek gazdagítják. Fűszerességében a vanília dominál, míg kifinomult füstössége tökéletes komplex hatást eredményez. Lecsengése hosszú, a csonthéjasok jellegzetességeivel tarkított.
-
Damoiseau Shrubb Orange Likőr 40%
KosárbaEzt a narancslikőrt hagyományosan az év végi ünnepségek alkalmával fogyasztják Nyugat-Indiában. 100%-ban Guadeloupe-ról származik, amely régió mind a rumban, mind a felhasznált citrusfélékben tükröződik. Shrubb Damoiseau-val minden nap karácsony!
-
Desert Door Texas Sotol 40%
Kosárba10.000 évvel ezelőtt a sotol még csak egy igénytelen cserje volt hihetetlenül édes tövével a sivatagban. Zömök szívéből nyurga zöld levelek robbannak elő, mintha csak éles hegyű lándzsákból álló tűzijáték lenne. Az agávé távoli rokonának számító sotol egy gigászi nagyságú növény, akár 15 láb magasságba is merészkedhet. A sotol egy tüskés. szúrós, mégis ízletes növény a mexikói forróságban, és merészen ellenáll a durva nyugat-texasi környezet kihívásainak, lazán átvészeli az idő vasfogának harapásait. Nem kérdés, hogy Texas ezen régiójában a sotol a főszereplő, legyen szó az élelmiszeriparról vagy a szeszek alapanyagáról. A sotol az első számú texasi ital alfája és omegája, ízét már 800 évvel ezelőtt is kortyolgatták a terület lakói. Ezeket a misztikus és titokzatos ízeket tárja fel a Desert Door Texas Sotol egy kézműves desztillálású párlat Driftwoodból. Texasban a sotol egy sajátos műfajt képez, de ugyanez egy sivatagi növény neve, ez jelenti az ital alapját. A vadon termő sotol adja a Desert Door lelkét. A gyártó nem termeszt a birtokán sotol növényt, de a vad sotol learatása értékes erőforrást jelent a párlat számára.
-
Dimple Golden Selection Whisky 40%
KosárbaA Dimple Golden Selection skót whisky csupán 2014 őszétől vásárolható meg, elődjét, a 15 éves whiskyt váltotta fel. Az ital alkoholtartalma 40% és 0,7 l-es kiszerelésben kapható. Alapanyagként 30 féle gondosan kiválogatott skót malátát és gabonafélét használtak fel, ez tanúskodik magas minőségéről. Az ízvarázst a mangó, a kávé és a diófélék teszik teljessé. Fogyasztásával kellemes mogyorós, kesudiós, makadám diós és pekándiós élményben lehet részünk. A Dimple Golden Selection Whisky elegáns és stílusos megjelenésű, papír díszdoboz is jár hozzá. Ahogy az előkelő ital nevében is látjuk, küllemében az arany szín dominál. Az elegáns ital ideális ajándék, de különleges alkalmakra is kiváló választás, ráadásul ár-érték aránya is kedvező.
-
Diplomatico Reserva Exclusiva Rum 40%
KosárbaElképesztően gazdag aromavilágában az édes, fűszeres jegyzetek keverednek. Illatában többek között felismerhető a banán, aszalt gyömbér, fahéj, kakaó, és tejkaramella gazdagsága, melyeket a puncs fagylaltra és gyümölcstortára emlékeztető aromák követnek. Ízvilágát a trópusi gyümölcsöt telt zamatán túl, lágy csokoládé és édes tejkaramellás karakterek határozzák meg. Ízhatását lendületes narancsos jegyzetek és vaníliás karakterek gazdagítják. Komplex ízvilágát igen hosszú, rendkívül érett lecsengés követi.
-
Disaronno Amaretto 28%
KosárbaBár a Disaronno receptje titkos, annyit lehet tudni, hogy sárgabarackmag olajból nyerik, amelyhez 23 féle gyógy- és fűszernövényt adnak hozzá. A DiSaronno egyike azon ritka termékeknek, amely minden érzékszervünket megragadja páratlan ízével, intenzív illatával, színével és jellegzetes szögletes palackjával. Az eredeti amaretto, sikerével létrehozta az amaretto likőrök kategóriáját.
-
Don Julio Tequila Blanco 38%
KosárbaDon Julio Blanco Teqila a bázis, melyből minden más italt származtatnak. Az agave ízét körülöli némi citrusosság, így lehet remek koktélok alapanyaga, mint például a Margarita. 100 %-os agavet tartalmaz. Illatában megjelenik a grapefruit és a citrom aromája meg agaveval keveredik. Lecsengése tiszta, egy kis borsos fűszeres utóízzel.
-
Don Papa 10 Years Rum 43%
KosárbaEz a Fülöp szigetekről származó rum nevében Dionisio Magbuelas emléke előtt tiszteleg. A helyiek csak ‘Papa’-ként szólították a kezdetben sámánként és gyógyítóként működő, de később a sziget szabadságharcában komoly szerepet vállaló Isio-t. Don Papa Rum megtestesíti Papa Isio független szellemét, megalkuvást nem ismerő igazságérzetét. A Don Papa 10 egy prémium, korlátozott mennyiségben elérhető rum Negros Occidental területéről. A sokak szerint a világ legszebb cukornádültetvényéről származó, újraégetett tölgyfa hordókban érlelt sötét borostyán színű rum mély és gazdag illatokkal, fantasztikusan karakteres ízzel bír. Valóban nem mindennapi, inkább forradalmi ital, méltó Papa Isio nevéhez.
-
Don Papa Baroko Rum 40%
KosárbaAmikor lehetőségünk van egy limitált kiadású Don Papa kiadáshoz jutni sosem hagyjuk ki a lehetőséget, hisz tudjuk, hogy ezekkel a remek tételekkel nem lehet egyszerűen mellé nyúlni. A Don Papa Baroko kiadása elsődlegesen a Francia piacra készült, de szerencsére sikerült belőle szereznünk, így a hazai rum kedvelők is megízlelhetik ezt a kiváló tételt. Maga a Baroko kiadás a barokk kor előtti tiszteleg és a maga sötétzöld árnyalataival igazán elegáns és exkluzív megjelenéssel bír. A palackban természetesen a már megszokott prémium minőségű Filippínói rum található, mely rendkívül krémes, gazdag, édes ízekkel kényeztet. Ízében a vanília dominanciája mellett aszalt gyümölcsös jegyek és tölgyfa és élénken érezhető. Mindenesetre az bátran kijelenthetjük, hogy a Baroko is egy remekül eltalált tétel, mely egyetlen gyűjteményből sem hiányozhat. Szerezze meg és élvezze a Don Papa Baroko korlátozott számban palackozott kiadását.
-
Don Papa Masskara Limited Edition Rum 40%
KosárbaExtravagáns jelmezek, pörgős zenével összefonódó tánc, féktelen színkavalkád. Ezek az élmények inspirálták a Don Papa egyik legnagyobb dobását, a Masskarát! A limitált kiadású rum a Negros sziget híres ünnepe, a kultikus Masskara tiszteletére született, és már a díszdobozon felkelti a figyelmünket a ‘maskarás’ Don Papa, a színpompás fesztivál energiától lüktető vizualitásával együtt. A palack címkéjén látható szemet gyönyörködtető látványvilágot a Stranger & Stranger álmodta meg, akik korábban már a Kraken rum designjával is maradandót alkottak. Negros Occidental szigetén, a Kanlaon hegy alatt az amerikai tölgyfahordók mézédes, citrusos lendülettel hömpölygő, enyhén fűszeres folyékony kincset rejtenek. Végre mi is megízlelhetjük a világos borostyánszínben pompázó Don Papa Masskara Limited Edition Rumot! A Masskara aromakarakterének kialakításakor a jól megszokott Don Papás ízeket izgalmas helyi összetevőkkel tették még különlegesebbé, így vált a párlat meghatározó elemévé a Negros szigeten található Kanlaon erdőből származó méz, a filippínó citrus Calamondin változata, vagy a helyi csípős ízek éljátékosa, a Siling Labuyo chili.
-
Don Papa Rum 40 %
KosárbaA Don Papa Rumot a Bleeding Heart Rum Company készíti, ami a Fülöp-szigeteken található Negros déli szigetén működik. Az ország első számú rumját 7 évig érlelik amerikai tölgyfahordókban és a világ legjobb minőségű cukornádjából készítik. A Don Papa nevet Papa Isio ihlette, aki a spanyolok elleni felkeléskor függetlenségig vezette a szigetet, mielőtt a fő megmozduláshoz csatlakoztak volna. Édes íz világában a karamella és vanília dominál. Legfőképp koktélokkal keverik, de önmagában fogyasztva is kellemes élményt nyújt.
-
Don Papa Sherry Cask Limited Edition 45 %
KosárbaÍzleljünk meg egy rumot, amely négy különböző sherry hordóban nyerte el káprázatos aromakarakterét! A Don Papa limitált párlata megmutatja, hogy a zamatok odüsszeiája egészen új élményt ad a Don Papa kortyolgatásának. Végre egy temperamentumos Don Papa párlat, amely sokoldalúsága és ízgazdagsága révén szintet lép az aromák ösvényén! A világos borostyánszínű Don Papa Sherry Cask Limited Edition Rum korábban Bourbon-t tartalmazó amerikai tölgyfahordós érleléssel kezdi hosszas utazását az ízek birodalmában, majd a rum négy különböző ex-Sherry hordóban folytatja aromafejlődését. A másodérlelés során a párlat páratlan aromakincsre tesz szert a Palo Cortado, a Fino, a Cream és a Pedro Ximénez sherry hordókban.
-
Doorly’s 5 yo Fine Old Barbados Rum 40 %
KosárbaAz R.L. Seale Barbados egyik legrégebbi, ma is működő kereskedőháza, ahol a rum készítésének tudománya apáról fiúra száll. A jelenlegi lepárlómester Richard Seale, aki a régió egyik legkreatívabb lepárlóját vezeti.
-
DQ Vodka 40%
KosárbaA svéd DQ az egyik legfinomabb vodka, amit valaha is készítettek, palackozása pedig egyszerűen lenyűgöző. A szakértőket és a laikusokat egyaránt meggyőzte, nem lehet belőle elég üveggel venni, mert olyan hamar elfogy. Bár nem olcsó, de igazi luxust kínál. A párlatot őszi búzából nyerik ki, az egyedi erjesztésnek és lepárlási folyamatnak köszönhetően finomabb és komplexebb az íze, mint a többi prémium kategóriás vodkának. Az íze leginkább szobahőmérsékleten érvényesül. A gyönyörűen megtervezett DQ nemcsak a szemnek hanem az ízlelőbimbóknak is fantasztikus élményt nyújt.
-
Drambuie Whisky 40%
KosárbaA Drambuie egy igen komoly múlttal rendelkező whiskylikőr. Története mintegy 270 évvel ezelőtt indult, ekkor ajándékozta Charles Edward Stuart herceg a receptjét a skót MacKinnon klánnak. Az ital szép karriert futott be, amiben nagy szerepe volt a több más márkát elsorvasztó amerikai alkoholtilalomnak, ugyanis az aromás Drambuie-t sokan használták a különböző rossz minőségű illegális főzetek feljavítására. Az ital pontos receptje titok, azonban azt tudni, hogy csak kiváló minőségű Speyside és Highland maláta whisky, méz, és fűszerek, például sáfrány és szegfűszeg található e meglehetősen édes jellegű keverékben.
-
Dúzsi Tamás Görögszó 2017
Kosárba85% cabernet franc és 15% cabernet sauvignon házasítás a Görögszó dűlőből, a borászat csúcsbora. Csak kivételesen jó évjáratokban készülhet el a fürtök és a hordók többszöri szelekciója után. Javarészt elsőtöltésű barrique hordóban, valamint különböző hordógyártók médium pörkölésű hordóiban érlelődött több mint egy éven át.
-
Eigashima Shin Serene Blended Whisky 40%
KosárbaA ‘shin’ az egység, az ‘integritás’ az ‘önazonosság’, amely a szamurájok életének egyik legfontosabb szervezőelve. Maga az egyensúly, amely a shin whiskyk harmonikus szerkesztésű aromakarakterében is megnyilvánul, a fenséges japán párlatokért rajongó fanatikusok legnagyobb örömére! Ez a whisky egy kiegyensúlyozott, nyugodt párlat, amely mosolyt rajzol az emberek arcára. Pontosan olyan, mint Mr. Hiriashi, az Eigashima Shuzo nyolcadik generációjának a tagja. A whisky karaktere Mr. Hiraishi személyiségéből merítette az aromakarakterét. Könnyed és lágy, ezért mindenki kedveli a japán lepárlóban. Hiraishi imádja a Seto-tengert, így annak békés hullámai is inspiráló hatással voltak a remek whisky elkészítésére. A 3 évig érlelt blend alappárlatait sherry, Borbon és japán Shochu hordókban érlelték. Egyesítésük egy olyan kiegyensúlyozott italt eredményez, mint amilyen a mindig derűs Hiraishi úr. A gyömbér színben pompázó Shin Serene Blended Whisky önmagában és jéggel kortyolgatva egyaránt kivételes élményt nyújt. A gasztronómiai szakemberek szerint kiválóan illik a tengeri ételekhez.
-
Eiko Vodka 40%
KosárbaBár a vodka semmiképp sem tartozik a japán specialitások közé, azért ez az italfajta is készül a szigetországban is. A japán gabonából készülő Eiko Vodka a Hokkaido sziget forrásainak összehasonlíthatatlan vízminőségével és az egyedi japán szűréstechnikával (homokkal és szénnel szűrik) készül.
-
Equiano Original Rum 43%
KosárbaA világot járva számos izgalmas tétellel találkozunk, melyek közül a legérdemesebbeket a hazai fogyasztóknak és a bárszakma kiválóságainak is szeretünk megmutatni. Ezek közül egy igazán izgalmas színfolt az Equiano rumok családja. Az Equiano egy többszörösen díjnyertes prémium érlelésű rum, amely a világ első afrikai és karibi rum keveréke. A palackban megbúvó rum két különböző kontinens települt lepárlóüzem együttműködésének köszönhetően valami teljesen újat hoz létre. Az Equiano 100%-ban természetes, mentes minden hozzáadott fűszertől, adalékanyagtól és hozzáadott cukrot sem tartalmaz, így a rum tiszta eszenciáját élvezhetjük. Gazdagsága és mély íze az ex-bourbon és ex-cognac hordókból származik, mely hordóknak és a trópusi éghajlatnak köszönhetően a rum komplexitást és mélységet nyer. Nevét Olaudah Equiano szabadságharcosról kapta, aki rum eladásával szabadította fel magát. Equiano az egyenlőség mellett állt ki, és ezért a gyártó nyereségének 5%-át a szabadság és egyenlőség melletti harcra fordítja.
-
Escudo Rojo 2017
KosárbaEz a bor a birtok zászlóshajója. Cabernet Sauvignon, Carmenére, Syrah és Cabernet Franc klasszikus házasítása, melynek pontos összetételét évről-évre, az adott évjárat sajátosságai határoznak meg. Sűrű, mély rubinvörös bor. Illata komplex, intenzív, ugyanakkor elegáns. Érett gyümölcsös jegyeket mutat, fekete cseresznyét és fekete ribizlit, ami továbbfejlődve fűszeres, pörkölt kávés illatokba fordul. A szájban is erőteljes, lendületes és komplex. Tanninjai érettek. Íze tökéletes harmóniája az érett fekete húsú gyümölcsök zamatának és a feketeborsos, fűszeres ízeknek.
-
Etsu Pacific Ocean Water Gin 45%
KosárbaA Csendes-óceán egy új gint inspirált! A japán Etsu Pacific Ocean Water egy óda a japán tengerhez: dobozán és magán a palacon egy aranyló hal látható, amely különleges értéket képvisel a japán kultúrában, hiszen ebben az országban rengetegen a halászatból élnek. Másrészt egy arany fényben fürdő alakot is láthatunk a palackon, aki egy tengeri virágban ül és meditál, összhangba kerül a Csendes-óceán békéjével. A Hokkaido kifejezés japánul azt jelenti, hogy ‘út az Északi- tengerhez’. Hoshu szigetét keletről a Csendes-óceán, nyugatról a Japán-óceán határolja, így nem is meglepő, hogy a gyártó a tekintélyes méretű tengerekből merített inspirációt új ginje elkészítéséhez. A kristálytiszta, átlátszó színű japán gin éteri zamata a hegyi forrásokból származó édesvíznek köszönhető, amely a Japán-tenger vizével egyesül. Ezt olyan gondosan kiválasztott botanikai alapanyagokkal keverik össze, mint a borókabogyó, a keserűnarancshéj, az édesgyökér, az angyalgyökér, és a koriander. Az összetevők aromatikus egymásra hatásából jött létre egy kivételes gin, készítői pedig palackba zárták a japán tengerpart sajátos, letisztult ízvilágát.
-
Exquisito Vintage 1985 Rum 40%
KosárbaMinél hosszabb a rum lecsengése, annál magasabb minőségű. Engedi a párlatot kibontakozni, hogy teljes pompájában érződhessen. Amellett, hogy színe gyönyörű, íze és illata tökéletes összhangban van. A nagy sikerű Ron Cubaney Exquisito 1985-ös Solera rumja határozottan az egyik legjobb, ami piacra került az utóbbi időben. A prémium kategóriás italt 21 évig érlelték, a Dominikai Köztársaságból származik. A spanyol solera-módszer szerint készül, ami azt jelent, hogy a rumot minden évben más hordóban érlelik, így az idő elteltével egészen különleges és egzotikus ízvilágot teremt. Fogyasztása tisztán ajánlott. Az Exquisito 1985 rum 2015-ben ezüstérmes lett a Madridban megrendezett Nemzetközi Rum Konferencián.
-
Famous Grouse Whisky 40%
KosárbaRendkívül könnyed és friss illatában a citrusok tipikus jegyzetei mellett virágos jelleg is megfigyelhető. Az összhatást egy csekély tejkaramellás édesség fokozza. Ízvilága igazán friss. A citrusos jelleg itt is dominál, melyet pikáns fűszeresség, kevés füstösség és enyhe édes, tejkaramellás íz kísér. Lecsengése bársonyos, gazdag, édes.
-
Finlaggan Eilean Mor Single Malt Whisky 46%
KosárbaA Finlaggan-öbölben éltek Skócia legnagyobb klánvezetői, de még ennél is jobb hír, hogy itt készül a legnemesebb scotchok egyike, a Finlaggan Eilean Mor Single Malt Whisky! Islay szigetét és annak lakóit a hosszú együttélés során évszázadokon át formálta az Atlanti-óceán. A Finlaggan Eilean Mor Single Malt Whisky karakterébe akaratlanul is belemászik a zord környezet és a csodálatos skót vendégszeretet. A Finlaggan Eilean Mor Single Malt Whisky olyan, mint egy igazi islayi férfi, mert erre a whiskyre egyszerre hatott a sziget varázslatos szépsége és a körülmények nehézségei. A közepesen füstös Finlaggan Eilean Mor Single Malt Whisky a lehető legtöbbet hozza ki a Sherry hordós és amerikai tölgyfahordós zamatokból!
-
Finlandia Vodka 40%
KosárbaA Finlandia Vodka Finnország egyik legkeresettebb terméke. Ez a méltán világhírű ital egyike a legtisztább vodkáknak, melynek ízében egyszerre élvezhetjük a nemes egyszerűséget és a tökéletes harmóniát. Az ital az exkluzív megjelenését Tapio Wirkkala finn designer-szobrásznak köszönheti. A Finlandia Vodka tökéletes alapanyaga lehet egy long drinknek vagy egy koktélnak, de önmagában fogyasztva is kiváló.
-
Forró csoki
1190 FtKosárbaVálasztható ízek:sós karamell,narancs-fahéj,pisztácia,tejcsokoládé,piemonti mogyoró,fehér csokoládé,étcsokoládé,cukormentes fehér csokoládé,cukor mentes étcsokoládé
-
Forró tea
890 FtKosárbaVálasztható ízek: -Winter infusion (hibiscus,narancs,fahéj,málna) -Green mint tea (zöld menta tea) -Fall infusion (hibiscus,alma,fahéj) -Spring infusion (narancs, alma) -Earl Grey Blue Flowers (fekete tea)
-
Four Roses Small Batch Whiskey 45%
KosárbaA Four Roses Small Batch a lepárló négy különböző, limitált szériás whiskey-jéből lett megalkotva. Az érésük csúcsán lepalackozott italokból egy tökéletesen kiegyensúlyozott, gazdag, fűszeres illatú, édes-gyümölcsös, tölgyes, karamelles jegyekben gazdag whiskey született. Lecsengése kellemesen könnyed és sima, sokáig érezhető a szájpadláson.
-
Fuyu Blended Whisky 40%
KosárbaA Fuyu japánul azt jelenti, tél. Ez a kézműves kevert whisky több, a Honshu szigetén található alappárlat blendelésével készül. A Fuyu egy erőteljes és nagylelkű keverék, amely a japán keverőmesterek tudásának bizonyítéka.
-
Galliano Vanilla 30 %
KosárbaA Galliano Vanilla likőr egy olasz eredetű vaníliás-likőr 30-% alkoholtartalommal, mely a Galliano hagyományos, gyógynövényes alapjára épül, de a vanília lágyabb, édesebb ízével kiegészítve. Aromája édes, vaníliás, enyhe gyógynövényes jegyekkel, ideális desszertekhez vagy koktélokhoz.
-
Gere Attila Villányi Franc Super Premium-Ördögárok
14990 FtKosárbaA Villányi franc az elegancia és a harmónia megtestesítője. Meleg levegő, érett szőlő, többszörös, szigorú válogatás, kishordós érlelés, amelynek köszönhetően gazdag és sokrétű dűlőszelektált bor született. Hűtött tartályban erjedt, új barrique hordókban érett 16 hónapon át. Gazdag és rétegzett, sokszínű, szellőztetve nagyra nyíló villányi franc. Érett szamóca, fekete szeder, háttérben ánizs, fahéj illata. Telt és bársonyos szerkezet, vibráló savval, jól integrált fás ízekkel, puha tanninnal, hosszú-hosszú utóízzel. Hosszú érlelésre alkalmas, igazi Villányi franc. Ételajánlat: Steak
-
Gere Kopár 0,75 l
KosárbaKivételesen szép villányi évjárat gazdag, rétegzett illatú és ízű, elegáns vörösbora. „Nekem ez az echte villányi bor, mokány lett”- mondta róla Gere Attila. Erdei gyümölcsök, fekete ribizli és szeder, sűrű fűszeresség és jó tannin. Tökéletesen beérett franc, merlot és sauvignon fűszerekkel. Nagyon szép egyensúly, finom fa az érlelésre használt 300 literes zempléni tölgyből és hosszú, fekete gyümölcsös lecsengés.
-
Glen Scotia 15 Years Whisky 46%
KosárbaA Glen Scotia 15 évig érlelt párlata a tölgyfahordós ízek szimfóniája. A borostyánszínben pompázó Glen Scotia 15 Years Whisky aromkarakterében valósággal magával ragad minket a tölgyfában rejlő vaníliás zamatáradás. Kortyolgatása közben úgy érezhetjük magunkat, mintha a vadregényes sziklákkal tarkított Campbeltown kikötőjében gyönyörködnénk a hullámokban, mert a whisky ízei közül kiemelkedik a tengeri permet, emellett a fűszeres és aromatikus gyümölcsösség is főszerepet játszik ebben a whiskykölteményben. A 15 éves Glen Scotia a szakma érdeklődésének figyelmét is felkeltette, 2016-ban aranyérmet szerzett a World Whiskies Awards-on a Campbeltown Single Malt 13-20 Years kategóriában. A Glen Scotia Distillery Campbeltown ékköve, amelynek sorsát 1832 óta az itt élő emberek és a történelmi események alakították. Campbeltown a viktoriánus korszakban Skócia whiskyfővárosa volt, mert a kedvező környezeti adottságok lehetővé tették, hogy itt készülhessenek a legfenségesebb whiskyvarázslatok.
-
Glen Turner 12 Years Whisky 40%
KosárbaA Glen Turner 12 éves változata tiszta maláta (pure malt). A kézművességet előtérbe helyező gyártó klasszikus tölgyfahordós érlelései igazán kedveltek. A Glen Turner volt a cég, amely a Label 5 márkát irányította, ami egy hihetetlenül népszerű kevert skót whisky volt sokáig. Ez a 12 évig érlelt változata igazán finom, nem véletlen, hogy a Glen Turner termékeit sokan tartják igazi Best Buy terméknek, a minőségük és az aromáik sokkal komolyabbak, mint amit az áruk sugall. Mindenképp érdemes kipróbálni a kevésbé füstös maltok kedvelőinek.
-
Glen Turner Heritage Double Wood Whisky 40%
KosárbaA Glen Turner Heritage egy kiváló single malt whisky, mely több kiváló Glen Turet maláta tétel házasításával született meg, melyek között 15 éves összetevő is helyet kapott. Eme kiváló single malt érlelése során két fajta hordót is felhasználnak. A tölgyfahordós érlelést követően a tételt Ex-Madeira hordókban utó érlelik. Az édes spanyol madeira bor jellegzetességei beleivódtak a hordóba. Ezen gazdag zamatok az érés során lassan átadják egyedi karakterüket a hordóban érlelődő whiskynek, mely így még gazdagabb aroma és zamatvilággal rendelkezik majd.
-
Glenfiddich 12 Years Whisky 40%
KosárbaKiegyensúlyozottan fűszeres, gazdag whisky ízvilág. A Glenfiddich a világ legkedveltebb single malt whiskyje, igazi ínyencek itala, mindazoké, akik a legkiválóbb minőséget keresik. A hosszú érlelést igénylő, egyszerre csak szerény mennyiségben előállítható single malt whiskyben a mesterség minden fortélya megtestesül. A Glenfiddich pedig szerénység nélkül állíthatja, hogy egyszerűen a legjobb! Évről-évre számtalan díjat nyer az International Wine&Spirit versenyeken. Sikerét a 2003-as ”Best of the Best” cím elnyerése koronázta meg, amellyel a legjobb single malt whiskyként tüntették ki a Glenfiddich 12 éves változatát.
-
Glenfiddich 15 Years Whisky 40%
KosárbaTalán a különleges solera technológia miatt, biztosan állítható, hogy az egyik legszofisztikáltabb Glenfiddich whisky a 15 éves. Tulajdonképpen ez egy vatted malt (házasított) whisky, amit 3 különféle hordó típusban érlelt Single maltból házasítottak. Az amerikai tölgy hordóknak köszönheti az édes jegyeket, míg az Európai tölgy inkább a sherrys, mazsolás ízvilágot hozza be. Míg végül az újtöltésű amerikai hordóktól markáns, vaniliás jegyet kap a whisky. A különleges Solera technológia azt jelenti, hogy mindig csak a felére ürítik a hordókat, majd újratöltik, ezzel fantasztikus mélységet kölcsönözve az italnak.
-
Glenfiddich Malt Masters Edition 40%
KosárbaEgyedi illatában a nedves föld különleges aromáját enyhe vaníliás fűszeresség és parázsos füstösség övezi. Aromavilágát a whisky-vel átitatott fás jegyzetek gazdagítják. A whisky kettős érlelésének következtében rendkívül gazdag zamatokkal találkozhatunk. Először kifinomult szilvás, cseresznyés gyümölcsösségre mutatkozik meg, melyet megkapó fűszeresség kísér. A háttérben dominánsak sherry-s jegyzetei, melyeket enyhe mandulás jelleg és gyümölcstortára emlékeztető zamat is követ. Lecsengése közepesen hosszú, bársonyos, könnyed.
-
Glenkinchie 12 Years Whisky 43%
KosárbaKáprázatosan friss illatában a citrusos frissesség, a vágott virágok gazdag aromái és a lágy, fűszeres vaníliás karakter tökéletes harmóniája mutatkozik meg. A friss és üde karakter lágy, pörkölt jegyzetek kísérik. Egy kevés víz hozzáadásával illatai, krémesebbé, gazdagabbá válnak. A frissesség a whisky illatán túl ízében is domináns szerephez jut. Ízében a gazdag citrusosság és virágos jegyzetek a meghatározóak. Lecsengése enyhén száraz, melyben a gyógynövényes jellegé a fűszerep.
-
Glenlivet 12 Years Whisky 40%
KosárbaA The Glenlivet Skócia egyik leghíresebb és legfinomabb egyféle malátából készülő whiskyje. Nevét a törvény által elsőként működési engedélyt kapott Highland Distilleryről kapta, az első Speyside-i whiskyk egyike. Napjainkban, ahogy a kifinomult whiskykedvelők tábora növekszik, egyre kedveltebbek a ”single malt” whiskyk is, így a The Glenlivet is egyre elterjedtebb szerte a világon, így Magyarországon is. Halvány, friss színét a bourbonhordós érlelésnek köszönheti. Illata kellemes virágokra emlékzetető aromáját a citrusfélék savassága kíséri. A The Glenlivet 12 éves whisky illatában az ananász kellemes aromája is felfedezhető. A Glenlivet whisky íze könnyed, száraz, kiegyensúlyozott, nem túl hosszú utóízzel.
-
Glenlivet Captains Reserve Whisky 40%
KosárbaA Glenlivet Captains Reserve Whisky a gyártó egyik igazán különleges kiadása. A whisky ex-Cognac hordókban érik, ez egyfajta ‘mazsolás-gazdag’ intenzitással, citrusjegyekkel és krémes simasággal egészíti ki a Glenlivet párlat magában sem hétköznapi aromáit. Bár a különböző hordókban történő utóérlelés általánosan elfogadott a gyártók között, a konyakos hordókban elkészített whisky nem gyakori, ezért is különösen érdekel ez a kifejezés. A whisky neve William Smith Grant századost idézi, aki George Smith-nek a Glenlivet alapítójának nagyszülője volt. A zamatos whisky egyedülálló mézes és fűszeres jegyeket mutat. Az édes és a gyümölcsös aromákban a Glenlivet Captains Reserve büszkén hirdeti a Speyside kézművesének tudását és szakértelmét. Ahogy a gyártó mondja: ‘ez az új termékünk minden egyes kortyon keresztül a francia konyakok csodás, napfényes szőlőskertjeit idézi elénk a skót Speyside ködös vidékén is.’
-
Glenlivet Nadurra Oloroso Whisky 60,1%
KosárbaA híres Glenlivet Nàdurra terméksorozat kedveltségét meghatározó első Nàdurra whisky bourbon hordókban ért. Azonban a Glenlivet Nàdurra Oloroso whisky egy más utat keresett, ez a meglehetősen különleges változat első töltésű Oloroso sherry hordókban érik, amelyek a jerezi régióból érkeztek, Spanyolországból. A Nàdurra sorozat a hagyományos XIX. századi gyártási módszereket alkalmazza inventív és eredeti whiskyk készítéséhez. A korábban sherryt tartalmazó hordók tölgyfája a már számos esetben bizonyított módin itt is fantasztikus aszalt gyümölcsös, meleg és fűszeres aromákat ad a whiskynek. A Nàdurra Oloroso, mint minden e sorozatban megjelenő whisky, nem hidegen szűrt így minden olyan aromát megtalálunk benne, amelyet a hordóból közvetlenül kinyert whiskytől elvárhatunk. Világos, élénk aranyszínű whisky, szárított gyümölcsök és fűszerek aromáival. Egy csodás példa arra, hogy mi történik, ha a spanyol szenvedély és a Speyside hagyomány találkozik. A whisky természetesen hordó erősségben kerül a palackokba.
-
Glenmorangie Lasanta Whisky 43%
KosárbaIllatában a meleg fűszerek gazdasága, a csokoládé bársonyossága, a karamell és méz kifinomultságával egyesül. Gyümölcsössége határtalan, melyet vaníliás édesség kísér. Gazdag gyümölcsös, barackra emlékeztető ízében bártan megmutatkoznak a sherry-s jegyzetek. A komplex fűszeres ízvilág a diós, tejkaramellás karakter, egyedülálló zamatot kölcsönöz a whisky-nek. Hosszú lecsengésében a narancs, csokoládé és mogyoró jellegzetességei kerülnek előtérbe.
-
Glenmorangie Nectar D’or Whisky 46%
KosárbaMámorító frissességében a lime intenzitása, a datolya édessége, a kókusz és szerecsendió gazdagsága is fellelhető. Édeskés ízét kevés mazsolás jelleg is meghatározza. Mézes, citrusos, fűszeres jegyzetei rendkívüli intenzitással töltik ki a szájat. Míg a gyömbér és szerecsendió melegséget, addig a méz kellemes bársonyosságot kölcsönöz a whisky-nek. Lecsengésében vanília, szerecsendió és intenzív fehércsokoládés jegy is kibontakozik.
-
Green Spot Irish Whiskey 40%
KosárbaA Midleton-i Single Pot Still történetében 1617 az első dokumentált évszám. Nem új cégről beszélünk hát, ha megnézzük a weboldaluk, láthatjuk, hogy szinte minden, a whiskykészítésben mérföldkőnek számító időpont és esemény valahogy kapcsolódik hozzájuk is. Ez a whisky nem kormegjelölt, bár a zöld folt a címkén eredetileg épp az érlelési időt jelezte, azokban az időkben, amikor az olvasás tudománya még nem volt általános, a cég különböző színekkel jelölte, mit várhatunk a palackokban tárolt whiskytől. A Green Spot az idősebb, tölgyhordóban érlelt változat, és ez ízében, aromáiban is megmutatkozik, érett, gyümölcsös és édes, lágy aromákat lelünk benne, amelyek kibontakozásának kifejezetten jót tesz egy pár csepp víz.
-
Grey Goose Original Vodka 40%
KosárbaA Grey Goose vodka ötszörös desztillációval, kitűnő francia búzából, a Massive Central forrásvízéből, és a cognac készítésének ősi tudományával készül. Kristálytiszta és lágy, száraz gabona-aromával és egy selymesen lágy utóízzel. Már 1998-ban, a gyártás első évében, ‘a világ legfinomabb vodkájának’ nevezi a Chicago-i Égetettszesz Tesztelő Intézet és ugyanebben az évben San Francisco-ban elnyerte a Szeszes Italok Világbajnokságának Platina díját. A Luxury Brand Status Index felmérése alapján a luxus termék fogyasztók által leginkább preferált vodka a Grey Goose, 2006-ban pedig a Marketwatch magazin egyszerűen ‘az év legjobb szeszes ital márkájának’ nevezte. Nem is csoda, ha a Grey Goose márkát világszerte legendaként tisztelik és azonosítják a szuper prémium luxus-vodkával. Aki igazán a vodkák szerelmesének vallja magát, annak feltétlen ki kell próbálnia ezt a páratlan minőségű és tisztaságú italt.
-
Guinness Hop House 13
KosárbaKóstold meg a Guinness Hop House 13-at és azonnal érzed, hogy több mint egy lager. Több komló. Több karakter. Több íz. Illata aromás, friss gyümölcsös, élesztős egy kis citrusos komlós jelleggel. Ízében a finoman pörkölt malátajegyekbe barackos, citrusos, komlós és élesztős zamatok simulnak. Lecsengése lágy, édesen kesernyés meglepetés. A legendás St. James’s Gate sörgyárban található Brewers Project lehetővé teszi a legjobb sörfőzőik számára, hogy kísérletezzenek a régi és új receptekkel. Egy ilyen kísérlet során született ez a duplán komlózott, határozottan modern sör. Összetevői által a szokásosnál több karaktert és ízharmóniát fedezhetünk fel az italban.észítéséhez a 100% -ban Írországban termesztett árpamaláta, a híres Guinness élesztő, továbbá az Ausztráliából a Galaxy és Topaz, az Egyesült Államokból pedig a Mosaic komlót használnak. Mindamellett duplán komlózzák, ezzel is gazdagítva a virágos citrusos aroma jegyeket. Ez az a sör, ami az első kortytól az utolsó cseppig meglepetést tartogat.Alkoholtartalom: 5,0% v/v
-
Haku Vodka 40%
KosárbaHaku, a House of Suntory prémium vodkája. A szó jelentése fehér vagy briliáns mely a vodka tisztaságára utal. Alapanyaga 100%-ban japán rizs, melynek köszönhetően komplexebb enyhén édeskés ízvilág jelenik meg a párlatban. A lepárlást követően a szűrés elszenesedett bambuszon történik, melynek alapjai az ősi Japánba nyúlnak vissza ahol a víz szűrésére használták. Kiváló szivacsos szerkezete nemcsak szűri de olyan ásványi anyagokkal látja el a vodkát melynek az édes íz köszönhető.
-
Havana Club 15 Years Rum 40%
KosárbaA Havana Club 15 Años a különböző évjáratú és érlelésű rumok többszöri házasításával alkotja meg a rum mester, majd használt tölgyhordókban érlelik tovább, amitől megkapja a különleges jellegzetességét a leheletnyi tannint. Ez az egyedülálló érlelési folyamat szabadítja fel az ízeket, aromákat és kivételes lágyságot biztosít az italnak. Az ital színében a borostyán színe dominál. Illata erőteljes, hosszú, kellemes és nagyon gyümölcsös. A rum kóstolásának Az első pillanataiban a méz és az aszalt szilva dominál. Ezeket követik a friss gyümölcsös ízek, mint a banán, körte, füge. Ezeket az ízeket egészíti ki a finom tölgyfa jelleg. Utóízében a kiváló, érlelt cukornád párlat íze érezhető, mely üdítően hat a nyelvre és torokra. A hosszan tartó utóízben a kókuszdió íze jelenik meg. Fogyasztása, ahogy egy ilyen nagyszerű rumhoz illik, azaz csak tisztán.
-
Havana Club 7 Anejos 40 %
KosárbaA Havana Club Anejo 7 Anos a Havana Club rumok legkülönlegesebb fajtája, melyet legalább 7 évig érlelnek tölgyfahordóban. Ennek a hosszantartó érlelésnek köszönhetően nagyon erőteljessé és aromadússá válik az ital. Az Anejo 7 Anos-nak ragyogóan tiszta, mahagóni színe van. Ízének jellegzetessége, hogy felfedezhető benne a kakaó, a vanília, az édes dohány és a trópusi gyümölcsök aromája is. Az íze rendkívül intenzív, ugyanakkor könnyű is. Érezhető benne egy hosszú ideig érlelt ital érettsége, és a cukornád ízének frissessége is.
-
Havana Club Selección de Maestros Rum 45%
KosárbaAz égetett barnacukor és juharszirup kellemesen édeskés aromáját pekándiós, gyömbéres, szerecsendiós jegyzetek kísérik. Illatában csekély tölgyes hatás is érezhető. Ízvilágában a különböző fűszerek tökéletes kompozíciót alkotnak. Ízében a narancsos csokoládé, pörkölt kávé és karamell jellegzetességein túl tölgyes, dohányos enyhén füstös zamatok is megmutatkoznak. Komplex ízei az egész szájat kitöltik. Lecsengése hihetetlenül gyümölcsös, enyhén füstös, karamelles ízekkel tarkított.
-
Havana Club Unión 40 %
KosárbaA Havana Club Unión rum az első olyan kubai rum, amelyet kifejezetten egy finom kubai szivar gyönyörű, testes ízével párosítottak. Ez a szellem Kuba két legnagyobb ikonjának természetes párosítását ünnepli, mindkettő ugyanazon a kivételes éghajlaton és termékeny terepen született. Egy rum kortyoláshoz, ami igazán utánozhatatlan! Ez a fajta rum sima, gazdag és erőteljesen aromás a tölgytől és a füsttől, miközben gazdagon aromás az illatában, egyensúlyba hozza a tölgyet és a füstöt a citrusok,…
-
Hendricks Lunar Gin 43,4%
KosárbaVégre egy gin a Hendrickstől, amely földkörüli pályára emeli a hangulatunkat, és megcélozhatjuk vele a csillagokat! Olyan növényi összetevőkből készült, amelyek a sejtelmes holdfényben virágoznak…Egy nem mindennapi ízélmény részesei lehetünk a gin megkóstolása során. Lesley Gracie egy remekbeszabott és rejtelmes italt tett az asztalra, amely eszményi felüdülést kínál a test és az elme számára. Különösen akkor, ha a holdfényben kortyolgatjuk! Mit csináljunk egy szemet és lelket gyönyörködtető holdfényes éjszakán? Keressünk egy nyugodt és csendes környezetet, és gyönyörködjünk a csillagokban a szerelmünk vagy a barátaink társaságában. Még magasabb szintre tekerhetjük az este élményfokát, ha közben megkóstoljuk a Hendricks legújabb nagy dobását, a Lunar Gint! A 43.4%-os alkoholtartalmú Hendricks Lunar Gint a holdfény csodája inspirálta. Egy lágy, selymesen hömpölygő ginről beszélünk. Zamatában az éjszaka nyíló virágok titkait is kirajzolódnak, és a párlat a forró fűszeres összetevők között is megtalálja a bársonyos balanszot.
-
Hennessy V.S 40%
KosárbaA merész és isteni aromákban bővelkedő Hennessy VS Cognac a világ egyik legnépszerűbb konyakja. Lekerekített, egyúttal robosztus ízei rendkívül sokoldalúvá teszik ezt a pompás párlatot, amely élénk, dinamikus aromakarakterével ünnepivé varázsol minden pillanatot. A Limousin tölgyfahordóban 5 évig érlelt Hennessy VS Cognac egy kristálytiszta, borostyán árnyalatban ragyogó ital. A vaníliában és mogyoróban fürösztött erdei gyümölcsök mellett enyhe tölgyes karaktert is felismerhetünk benne.
-
Hennessy X.O 40%
KosárbaEz a konyak körülbelül 100 féle ”eaux de vie” keverékéből készül, Franciaország négy legjobb konyaktermelő régiójából. Az XO jelentése extra old, vagyis kiemelkedően öreg ital. Erőteljes ízvilágú, jól összehangolja a fűszeres karaktereket a gyümölcsös édességgel. Előszőr Maurice Hennessy készítette el 1870-ben, kifejezetten a családja és a barátai számára. Napjainkban a Jas Hennessy & Co cég kb. 50 millió üveg konyakot ad el évente, ami a világ konyakeladásának 40%-a.
-
Herencia de Sánchez Espadin Mezcal 42%
KosárbaA Rey Campero Mezcal beszédes névvel rendelkezik: a ‘rey campero’ a vidék királyát jelenti, és Romulo Sanchez Parada, a híres mezcalkészítő mester alapította a brandet. Romulo az apjától tanulta a csúcsminőségű mezcal létrehozásának művészetét, és megalapozta a híres mezcalvállalat sikerét. A vállalat Candelaria Yegoléban, egy kis mexikói településen található az Oxaca-felvidék déli részén. A gyönyörű lejtők és kanyonok, a termékeny földek adják a mezcal készítéséhez szükséges agávét, és munkát biztosítanak a helyieknek, akik elkötelezettek abban, hogy a létező legfinomabb Herencia de Sanchez Espadin Mezcal kerüljön az igényes italok rajongóinak bárszekrényére. A Herencia de Sanchez Espadin Mezcal egy isteni ital Mexikóból, a minőségi mezcalok otthonából! Ezt a remekbeszabott mezcalt a Rey Campero készíti. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint ‘unokatestvére’, a Rey Campero Espadin, ám a 48% helyett jóval szerényebb és alacsonyabb, 42%-os alkoholtartalommal rendelkezik. A Herencia de Sanchez Espadin Mezcal egy könnyű és édes mezcal, melynek finomságát füstös és fűszeres zamatok teszik még árnyaltabbá.
-
Horizont Delight IPA India Pale Ale 5%
KosárbaA Carlsberg Hungary a Horizont Sörfőzdével kollaborálva szerette volna megvalósítani a könnyen iható, egyedi helyi kraft sört, így együtt főzték tökéletesre a Horizont Delight IPA-t. A kekszes-malátás, ‘harapható’ alap mellett szépen jelennek meg a finoman gyantás, gyümölcsös komlóaromák. A hidegkomlózás pedig kiemeli a friss, trópusi gyümölcsös illatokat és ízeket.
-
Hungaria Extra Dry 0,75L 12%
5490 FtKosárbaA Hungária Extra Dry pezsgő egy elegáns, frissítő magyar pezsgő, amely finom buborékaival és kiegyensúlyozott ízvilágával tökéletes választás aperitifként vagy könnyed ételek mellé. Illatában gyümölcsös jegyek – alma, körte és citrusok – jelennek meg, ízében pedig harmonikusan ötvöződik a visszafogott édesség és a friss savasság. Könnyed, mégis kifinomult karaktere minden alkalmat különlegessé tesz.
-
Ilegal Reposado Mezcal 40%
KosárbaEz a mezcal 4 hónapig érik közepes kiégetett amerikai tölgyhordókban. Az eredmény egy karakteres, karamellizált körtét és keserű narancsot idéző illatokkal és vajas, vaníliás aromákkal teli bársonyos, finom mezcal. Könnyen iható, nem erőszakos, kiváló választás lehet az italkategóriával ismerkedők számára.
-
J&B Rare Whisky 40%
KosárbaCitrusos illatok, kellemes diós, malátás jegyzetek és száraz fás karakter jellemzi. Közepesen testes, kiegyensúlyozott ital. Ízében a bogyós gyümölcsök és kevés karamell bontakozik ki. Rövid lecsengése tölgyes, füstös karaktert rejt.
-
Jack Daniels Gentleman Jack Whiskey 40%
KosárbaEgy igazi gentlemennek a legjobb whisky jár! A Jack Daniels prémium változata, a mély aranysárga Gentleman Jack lenyűgözően összetett ízvilággal tesz mély benyomást a minőségi párlatok rajongóira. A hordóba kerülés előtt a párlat a Lincoln megyei eljárás jegyében kétszer is aktívszenes szűrésen esik át, ami esszenciálisan simává és lággyá teszi a Gentleman Jack zamatát.
-
Jack Daniels Single Barrel Whiskey 45%
KosárbaA single barrel már körvonalazza, hogy az amerikai whiskey egyik csúcskategóriájával van dolgunk. A Jack Daniels lepárlómestere ismét kitett magáért! A Jack Daniels Single Barrel Whisky valamennyi palackja egy sorszámozott hordóból kerül ki, nem pedig a különböző hordók keveréséből származik. Az Amerikai Egyesült Államok emeletes italraktárainak magasabb rekeszeiben olyan hordós kiszerelésű whiskyk szunnyadnak, amelyek a heves hőingadozás hatására könnyebben átveszik a fásabb ízeket, és erőteljesebb, markánsabb zamatokat építenek az aromakarakterükbe, mint a lentebb lévő párlatok.
-
Jack Daniels Whiskey 40%
KosárbaA Jack Daniel’s Whisky nem Bourbon, hanem ‘Tennessee Whiskey’! De mi a különbség? Az igazi Jack Daniel’s Whisky az aktívszenes szűrési eljárás, ami oly sima, bársonyos ízt eredményez. A mára már az USA nemzeti örökség részeként kezelt Lynchburg városkában található Jack Daniel’s üzem, mely 1866 óta gyártja a márkát, az USA legrégebben bejegyzett lepárlója. A Jack Daniel’s Whisky standard magas minőség bizonyítéka a jelentős piaci részesedés és a több, mint 100 év óta folyamatos szakmai sikerek a különféle kiállításokon és teszteken a világ minden pontján. A Jack Danile’s Whisky a világ egyik legismertebb és legkedveltebb whiskyje.
-
Jägermeißter Manifest 38%
KosárbaA Manifest egy testesebb, robusztusabb, komplexebb változata az eredeti Jägermeisternek, magasabb alkoholtartalommal (38 térf. %), és mintegy 10%-kal kevesebb karamellizált cukorral készül. Ize sokkal teljesebb, naranccsal, kardamommal, ánizzsal, gyömbérrel és vaníliával dúsítja a megszokott aromákat.
-
Jägermeißter Scharf 33%
KosárbaA likőrben a vanília és fahéj különleges karaktere a megszokott keserűlikőrös jegyzetekkel társul, így rendkívül egyedülálló karaktert kölcsönöz az italnak. Különleges színét kevés sáfránynak köszönheti, mely igazán exkluzív megjelenést kölcsönöz a likőrnek.
-
Jägermeister 35%
Kosárba56 különböző gyógynövényekből készült német gyártmányú gyomorkeserű, amelyet az alsó-szászországi Wolfenbüttel városában állítanak elő és palackoznak. A Jägermeistert általában vagy jéghidegen tisztán, vagy más komponensekkel keverve fogyasztják. A likőr máig féltve őrzött receptje 1934 óta létezik. A német piacra egy évvel később vezették be a terméket. A hetvenes évek eleje óta egyre több országba exportálják is az italt; ma már nyolcvannál is több államba. Ezzel a Jägermeister az export tekintetében a legsikeresebb német szeszes ital, amelynek nagyobb részét immár külföldön adják el.
-
Jaisalmer Indian Crafted Gin 43%
KosárbaA Jaisalmer egy királyi gin, amely aromakarakterében felvonultatja India ikonikus ízeit! A gineknél megszokott borókás alapízt az ősi keleti bölcsek által használt gyógynövények keltik új életre. Készítésekor a háromszor desztillált neutrális gabonapárlatot hagyományos copper pot stillben desztillálják újra, hogy még jobban előtérbe kerüljenek az évszázadokon ét féltve őrzött méltóságteljes ízek. A desztilláció során felhasznált 11 gyógynövényes összetevő közül 7 India négy sarkából számazik, ami még színesebbé teszi az aromák találkozását. A Jaisalmer Indian Crafted Ginnek nemcsak a múltja, hanem az összetevőlistája is gazdag. Felbukkan benne a köménymag, a Daarjeling zöld teája, a citromfű, az angelikagyökér és az édesgyökér is.
-
Jameson 18 Years Whiskey 40%
KosárbaA 18 éves Jameson whisky csak korlátozott számban érhető el világszerte, így a whisky kedvelők körében kuriózumnak számít. Különlegessége nem csupán a 18 éves érlelés, hanem a különlegesen lágy összetevők, melyeket bourbon és oloroso sherrys hordóban érlelnek, majd az utolsó 6 hónapra első használatos bourbon hordóba tesznek. Illatában fűszeres, vajkaramellára emlékeztető aromák jelentkeznek. Ízében kivételesen lágy és komplex, a vaníliától édes és fűszeres karakterű. Az első Magyar Whiskyshow-n több, mint 100 whiskyből az ezüstérmes lett!
-
Jameson Black Barrel Whiskey 40%
KosárbaA Jameson termékek a háromszoros lepárlásról ismertek. Ennek köszönhető a harmonikus, letisztult, kiegyensúlyozott, mégis aromákban gazdag ízviláguk. Azonban lehetnek olyanok, akik számára az ízekből sosem elég. A Jameson Black Barrel kiadása az ő számukra kínál egyedülálló élményt. A jól ismert Jameson Selecthez képest a kész gabonapárlatot ez esetben nem egyszeresen, hanem kétszeresen kiégetett barrique hordóban érlelik, így a megszokotthoz képest jóval testesebb és füstösebb hatást érve el. Ráadásul a gabonapárlatot két fajta hordóban, bourbon és sherry hordókban is érlelik. A két hordóban történő érlelésnek és az erős barriqueolt hatásnak köszönhetően hihetetlenül zamatos, tényleg szinte harapható, gazdag és telt whiskyre lelhetünk a Jameson Black Barrel-t kóstolva, amely a megszokott Jameson aromákat újabb, erősebb ízekkel párosítva minden whiskykedvelő számára figyelemre méltó tipp lehet.
-
Jameson Caskmates IPA Edition Whiskey 40%
KosárbaA Jameson mindig is híres volt arról, hogy nem marad meg a jól bevált úton, hanem újabb és újabb ízekkel és eljárásokkal próbálkozik. Az egyik ilyen izgalmas kísérlete a Jameson Caskmates Whiskey volt, mely stout sörös hordós érlelés kapott. A 2018-as évben új termékkel bővült a család és megjelent a Jameson Caskmates IPA Edition whiskey, mely a nevéből is sejthetőek Irish Pale Ale (IPA) típusú sör hordójában érlelt kiadás. És, hogy mit keres az IPA és a whiskey egy hordóban? Az IPA-nak köszönhetően a whiskeyben megjelennek az IPA komlós jegyei, virágos vonásai, citrusos jellege, melyek külön-külön és együtt is különlegessé teszik az italt. A kézműves (kraft) sörök forradalmából a whiskey sem maradhatott ki. Ha szeretné meglepni egy különleges ír whiskey-vel barátait, akkor a Jameson Caskmates IPA Edtion whiskey bizosan kiváló választás lesz.
-
Jameson Caskmates Stout Edition Whiskey 40%
KosárbaA Jameson neve sokak számára egyenlő AZ ír whiskyvel. A különleges, háromszori lepárlás, és a legjobb minőségű alapanyagból készült whisky méltán híres és kedvelt. Azonban tudjuk, a whisky esetében igen sokat számít az érleléshez használt hordó is. A Jameson Caskmates ebből a szempontból igazán különleges termék. Érleléséhez olyan hordókat használnak, amelyekben előzőleg írország másik nemzeti italát, az édes és malátás stout sört tárolták. Méghozzá a jó nevű, Wells sörgyártó termékeit. A termék úgy született, hogy a sörgyártő kért kölcsön néhány hordót a Jamesontól, amelyek aztán visszakerülve felkeltették a whiskygyártó figyelmét is, és a próbák igen pozitív és finom eredménnyel zárultak. Így a két nemzeti ital ebben a termékben egyesült. Elkészült a Jameson Caskmates. Az eredeti Jameson whisky e változatát azóta is Franciscan Well hordókban érlelik újra. Az eredmény egészen különleges, kicsit sötétebb színű, mint a megszokott Jameson whiskyk. Mindenképp kipróbálandó, könnyen új kedvencünké válhat.
-
Jameson Crested 40%
KosárbaJim Beam Black Extra Aged rendkívül elegáns és kifinomult, a kategóriája legjobb terméke. Tökéletesen érlelt whisky, alig észrevehető mentolnyomokkal (különösen az aromájában) és finom édességgel, amely gyönyörűen kombinálódik az erjedési folyamat jegyeivel. Az érlelés égetett fehér tölgyfahordókban történik, ami egyedülállóan gazdag aromát, sötét színt és összetett ízprofilt kölcsönöz az italnak. Rendkívül könnyű és finom, erős vanília és karamell ízzel, meglepően hosszantartó és intenzív ízzel.
-
Jameson Whiskey 40%
KosárbaA Jameson a világ legnépszerűbb ír whiskeyje, és régóta bérelt helye van a top 100-as whiskyk listáján (ahol a Jameson az egyetlen ír whiskey). Ha egy kvintesszenciális ír blendre szomjazunk, akkor a klasszikus Jameson a legjobb választás. Már Jim Murray 95 pontos ajánlása, a Liquid Gold Award is elég sokatmondó a 2014-es Whisky Bibliában, azonban még árnyaltabbá válik a kép, ha belegondolunk, hogy sokaknak egyből ez a parádés párlat jut az eszébe, amint szóba kerülnek a fajsúlyosabb, csúcsminőséget képviselő ír whiskey-k. Kevesen tudják, de a legfelkapottabb ír blend egy skót családhoz köthető, hiszen Jamesonék Skóciából tették át a székhelyüket Írországba. Egy merész és bevállalós família voltak, ami jelképesen a Jamesonok ősi címerében is megjelenik: mindent Sine Metu, azaz ‘félelem nélkül’ tettek: a 17. században a skót tengerparton fosztogató kalózokkal is bátran felvették a küzdelmet.
-
Jefferson’s Bourbon Whiskey 41,15%
KosárbaA Jefferson’s Bourbon Whisky jellegzetesen férfias, markáns ital, mely intenzív és erőteljes. A nevét nem véletlenül kapta Thomas Jeffersonról, az amerikai politikus legendás alakjáról. Kézműves gyártási folyamatának köszönhetően korlátozott mennyiségben készül, és az alapanyagok között kukorica, rozs és árpamaláta található. Az érlelés során 6 vagy akár 10 évig pihen bourbon hordókban, míg el nem éri jellegzetes arany színét és végleges karakterét. Illata és íze intenzív, komplex és sokrétegű. Kis vízzel vagy jéggel hűtve ajánlott fogyasztani a legjobb ízélményért.
-
Jim Beam 40 %
KosárbaAz eredeti ‘Kentucky Straight Bourbon Whiskey’-t több, mint 200 éve ugyanaz a család készíti. A világ legkedveltebb bourbonjét, amely legalább 51% kukoricából és friss, vasmentes forrásvízből áll, frissen kiégetett tölgyfahordókba töltik. A jellegzetes, többemeletes ‘Rackhouse’-okban 4 év alatt érik egészen különlegessé, és így nyeri el azt a hosszú lecsengésű és változatos ízét, amely oly félreismerhetetlenné teszi.
-
Jim Beam Black Extra-Aged 43%
KosárbaJim Beam Black Extra Aged rendkívül elegáns és kifinomult, a kategóriája legjobb terméke. Tökéletesen érlelt whisky, alig észrevehető mentolnyomokkal és finom édességgel, amely gyönyörűen kombinálódik az erjedési folyamat jegyeivel. Az érlelés égetett fehér tölgyfahordókban történik, ami egyedülállóan gazdag aromát, sötét színt és összetett ízprofilt kölcsönöz az italnak. Rendkívül könnyű és finom, erős vanília és karamell ízzel, meglepően hosszantartó és intenzív ízzel.
-
Johnnie Walker Black Label Whisky 40%
KosárbaA Johnnie Walker Black Label a világ legkeresettebb deluxe skót whiskyje. A szakértők a prémium blend kategória egyik csúcsának tartják. Több, mint 40-féle összetevőjének mindegyike legalább 12 éves érlelésű, amitől az ital rendkívül komplex, testes, mégis lágy. Fő alkotóeleme, az ital ”szíve” a 12 éves érlelésű felföldi maláta whisky, a Cardhu. Tisztán vagy kevés vízzel fogyasztandó – így felszabadulnak a hosszú évek során ”bezáródott” illat- és ízanyagok – az ital kinyílik.
-
Johnnie Walker Blue Label Whisky 40%
KosárbaA Johnnie Walker Blue Label a legritkább Johnnie Walker-keverék. Minden üveget selyemdobozba csomagolnak, egyedi sorszámmal és hitelességi igazolással látnak el. 60 évig érlelt alkotóelemet is tartalmaz! A hazánkban kapható legidősebb házasított whisky. Rendkívül összetett, komplex ital, ízvilága betekintést enged a XIX. századi robosztus whiskyk készítésének hagyományaiba, miközben az érett gyümölcsökre emlékeztető ízkavalkádot is élvezheti a whisky rajongóA Johnnie Walkert Kilmarnockban keverik, éppen északra a város vasútállomásától. Az eredeti raktárak és irodák még ma is megtalálhatóak a Strand és a John Finnie utcában. A Johnnie Walker jelenleg a legszélesebb körben forgalmazott skót whisky a világon; több mint 200 országban, mintegy évi 120 millió eladott üveget forgalmaznak.
-
Johnnie Walker Gold Label (Reserve)Whisky 40%
KosárbaA Walker Ház igazi különlegességnek számító whiskyje a Johnnie Walker Gold Label. 1920-ban Sir Alexander Walker megálmodott egy úgynevezett Johnnie Walker Centenary Blendet, amelynek különleges keverékéhez kevés számú, de különlegesen érett whiskyt kívánt felhasználni. Az I. világháború után azonban a ritka whiskyk hiánya miatt ez csupán álom maradt. 1950-ben, röviddel halála után, titkos receptje alapján tiszteletére megalkották a Johnnie Walker Gold Labelt Skócia legismertebb, minimum 18 évig érlelt whiskyjéből, nevét pedig különlegességére való tekintettel onnan kapta, hogy a készítéséhez használt forrásvízben sokáig aranyat mostak. íze teljes és sima, mézesen fűszeres, karamellt, mandulát, marcipánt idéző aromával. Lecsengése legkevésbé tőzeges, de a skót whiskyk közül a leglágyabb, legmézesebb karakterű.
-
Johnnie Walker Green Label Whisky 43%
KosárbaPure Malt’ whisky, azaz kizárólag tizenöt éves érlelésű malátawhiskyk házasításával készül (azaz a blended skót whiskykkel ellentétben nem tartalmaz gabonawhiskyt!). Már színvilágából sejthető, hogy öszzetett ízvilága a természet lágy érintését, az eső utáni erdő izgalmas illatkompozíciójáit varázsolja poharunkba.
-
Johnnie Walker Red Label Whisky 40%
KosárbaA Red Label a Johnnie Walker zászlóshajója és aduásza egészen 1909 óta. A Red Label a bármixerek kedvence, és a klasszikus blendelt whiskyk fanatikusai is olthatatlan szenvedéllyel rajonganak ezért a pompás párlatért. A halvány aranysárga párlat a lehető legtöbbet hozza ki a gabona és malátawhiskyk keverékéből: közel 40, legalább 3 évig érlelt skót malátawhisky keveréke örvénylik benne.
-
June by G’Vine Royal Pear Gin 37,5%
KosárbaA G’Vine motorja a féktelen kísérletezőkedv! Ennek köszönhetően készítettek gint a szőlők finom gyümölcseiből. A vállalat a sikerektől fellelkesülve egyre ütősebb ginekkel hengerel, és új rajongókat hódít meg mennyei italaival. Milyen az igazán jó körte? Ropogós, zamatos és életerős, mert már pár falat is mosolyt varázsol az arcunkra ebből az egészséges gyümölcsből! Ugyanezt a felszabadult életörömöt élhetjük át, ha megkóstoljuk a nyári körte lédús zamatát központi szervezőelvvé avató June by G’Vine Pear Gint! A kliséket feszegető G’Vine-zamatok egyik új ‘fecskéje’ a June by G’Vine Pear Gin, amely körtés ízekkel nyit új horizontot a francia gyümölcsös ginek birodalmában. Ebben az italban a nyári körte ropogós frissessége ad randevút a G’Vine alapkarakterének. Olyan fenséges francia ízekkel gyarapíthatjuk a gintapasztalatainkat, amit a barátainknak is büszkén mesélhetünk!
-
June by G’Vine Wild Peach Gin 37,5%
KosárbaKivétel erősíti a szabályt. A szőlőből az esetek jelentős részében bort készítenek, kivéve a G’Vine-nál! A brand kilépett a komfortzónából, és szőlőből készített grandiózus gineket. Most pedig még itt is tekert egy elementárisat a már meglévő G’Vine-ginek aromaszerkezetén, és létrehozott egy gint, a June by G’Vine Peach Gint! A lehengerlően finom likőr megidézi a gyönyörűséges francia gyümölcsöskertek világát. Mi pedig egy szokatlanul fenséges élményben részesülünk, amint megízleljük ezt az őszibarackra komponált ginkülönlegességet.
-
Jura 10 Years Whisky 40%
KosárbaA Jura malátawhisky Jura szigetén készül, Skócia nyugati partjainál. A 185 embernek és több, mint 5000 rénszarvasnak otthont adó sziget egyúttal, egy kocsmával egy hetente egyszer nyitva tartó bankkal és a Jura lepárlóval rendelkezik. Jura 10 éves: csomagolásán feltűnik a születés kelta szimbóluma. Ízvilága könnyű, mézre emlékeztető. Aromájában fellelhető a tölgy, a karamell, az ánizs és a pörkölt kávé.
-
Kahlua (kávélikőr) 16%
KosárbaA Kahlúa híres kávélikőr. Íze kellemesen édes, testes. A benne található mexikói kávé sajátságos ízt és sötétbarna színt kölcsönöz neki. A termelés eredetileg kizárólag Mexico City-ben folyt (1900-as évektől), mára azonban a megnövekedett igények miatt már az Egyesült Államokban és Angliában is palackozzák. A Kahlúa nemzetközi karrierje ellenére a termék maga ma is eredeti mexikói, kávé, cukor és cukornádpárlat segítségével készítik. Intenzív kávéillata és íze ellenállhatatlanul vonzó, szinte magával húz az ismeretlen mondavilágba. Hagyományos fogyasztása tisztán vagy jéggel, esetleg kólával ajánlott. Tejjel vagy tejszínnel csodálatos ”tejeskávét”, vodkával dúsítva pedig egy még intenzívebb italt készíthetünk.
-
Kanekou Okinawa Blended Whisky 43%
KosárbaA Shinzato Distillery a 21. században is szüntelenül arra törekszik, hogy isteni egyensúlyt csempésszen az üzemben készített párlatokba. Napjainkban immár a hetedik nemzedéket képviselő tulajdonos desztillál párlatokat a vállalatnál. Naoya Shinzato master blender a Kanekou Whiskyt maláta, búza és rizs whisky blendelésével hozta létre. Így született egy kivételesen finom, lekerekített ízekben tobzódó ital, amely fenséges ízt kölcsönöz a szubtrópusi szigeten létrejövő párlat aromakarakterének. A Kanekou elnevezés a Shinzato lepárló történelmi jelentőségére és évszázados tradíciójára utal. A Kanekou blend csak és kizárólag 3 éves vagy annál idősebb búzawhiskyből állhat, és olyan rizswhiskyből, amelyet legalább 8 évig érleltek sherry hordóban. A harmadik komponenst, a Ryuku, azaz rizswhiskyt pedig tölgyfahordóban érlelik Okinawa szubtrópusi éghajlatán, ennek a Csendes-óceánról érkező gyengéd szellő ad szubtrópusi aromakaraktert.
-
Kavalan Single Malt Whisky 40%
KosárbaA King Car lepárló a meseszép hegység, a Yi-Lan lábainál található. Ezen a különleges helyen olyat vittek végbe, ami sokaknak meglepetést hozott – 2008-ban bepalackozták az első taiwan-i whiskyt. Bár a cég alapvetően nem új, de sokak számára eddig az időpontig ismeretlen volt. Már több mint harminc éve foglalkoznak ételek gyártásával, de a whisky kedvelők csak néhány éve hallhattak róla először. Ugyanis az italok egészen 2013-ig csak Taiwan-ban és Kína egyes részein voltak megvásárolhatóak, de azóta már elkezdődött a világhódító útjuk. Az itt készülő italok a terület bennszülött népéről a ‘kavalanokról’ kapták a nevüket, ezzel is bemutatva a helyi embereket és az ország egyediségét. A klasszikus Kavalan whisky igazán friss és tiszta, ami remek élményt biztosít minden fogyasztónak.
-
Kilbeggan Whiskey 40%
KosárbaKilbeggannak, a Cooley zászlóvivő blendjének neve kelta eredetű. Jelentése ”kis templom”, és a közelben található cisztercita kolostorra utal. A Cooley alacsony tömör lepárlói testes, komolyabb nedűket produkálnak, mint a térség egyéb lepárlóiból származó whisky-k. Az itt lepárolt whiskeyket Kilbegganban érlelik, ahol a régi lepárló múzeumként működik. A Kilbeggan whisky színe dús aranysárga. Illata az édeskés malátára emlékeztet, melyet az Oloroso hordók aromája kísér. Íze lágy kellemes malátás mézes jegyekkel tarkított.
-
Kilkenny Irish Red Ale
KosárbaA Kilkenny egy kivételes, szuperprémium kategóriás vörös ale sör, amelyet Guinness sörfőzdék főznek. Enyhén keserű, és az ősi receptnek köszönhetően a Guinness „fiatalabb testvéreként” ismert. Telt testű íze és tiszta, frissítő íze a nitrogénes krémes állaggal ötvözve igazi kényeztető élményt nyújt. A Kilkenny-t az különbözteti meg a többi söröktől, hogy nitrogénezett, míg más sörök általában szénsavasak. Ez a nitrogénezés biztosítja a Kilkenny sör jellegzetes tulajdonságait – a bársonyosan sima, krémes habot és a gazdag rubinvörös színt. Ezek a tulajdonságok 100%-ban ír malátából készülnek, amelyet a sörfőzési folyamat során enyhén sütnek.
-
Knob Creek Bourbon Whiskey 50%
KosárbaA Knob Creek Bourbon Whisky a Kentucky Whisky stílus egyik ikonikus itala. A Knob Creek egyike a Jim Beam négy, kis tételben gyártott (small batch) Bourbon márkájának, amelyekkel a brand a prémium italkedvelők szegmensét célozza meg. A Knob Creek egy aranybarna színben ragyogó Bourbon: ez a hosszú érlelési időszaknak köszönhető, amely lehetővé teszi hogy a párlat az átlagosnál lényegesen magasabb cukormennyiséget kapjon a hordó fájától, mint a Jim Beam többi small batch változata. A Knob Creek Bourbon Whisky egy édes, testes és gyümölcsösen áradó prémium ital a Jim Beam gyártójától. A Knob Creek Bourbon aromakaraktere pirított dióval, gabonafélékkel és a nemes tölgyesség aromaörvényeivel mutatja meg nekünk Amerika zamatát!
-
Knob Creek Rye Whiskey 50 %
KosárbaA Knob Creek Bourbon Whisky a Kentucky Whisky stílus egyik ikonikus itala. A Knob Creek egyike a Jim Beam négy, kis tételben gyártott (small batch) Bourbon márkájának, amelyekkel a brand a prémium italkedvelők szegmensét célozza meg. Az ital remek illata mindenkit biztosít arról, hogy egy fantasztikus itallal van dolga. A rozs jellegzetes aromája mellé a gyógynövények mindennel össze nem téveszthető illata valamint a fűszeres jegyek is betársulnak ezzel igazán egyedivé téve a Knob Creek Rye small batch whiskeyt.
-
Kraken Black Spiced Rum 40%
KosárbaA Kraken Rumot 2010-ben ismerhette meg a világ és népszerűsége az idő múlásával egyre csak nő. A siker többet között a lepárlómesterek szakértelmének és gondosan válogatott alapanyagoknak köszönhető. A rum alapját a karibi-térségből származó (többségében barbadosi) tételek adják. A rumok minden esetben cukornádmelaszból párolják le, így nyerve el jellegzetes vonásait. A kiválasztott tételek gondos blendelést követőn 13 féle fűszerrel gazdagítanak. Igaz a rumhoz adott fűszerek listáját és mennyiségét nagy gonddal őrzik (lehet magára a Kraken-re bízták), de az biztos, hogy komplexitásuk és harmóniájuk utánozhatatlan. A fűszeres rumok kedvelőinek kötelező tétel, hisz magában vagy egy pohár kólával fogyasztva is felejthetetlen élményt nyújt.
-
Kreinbacher Prestige Brut 0,75L 12%
15990 FtKosárbaA birtok legkiemelkedőbb tétele a non-vintage sorban, kifejezetten friss karakterű, jól strukturált pezsgő, fejlődési útjának legelején, de már most nagy élményt nyújt. Illatban citrusok és fehér húsú gyümölcsök, ízben ananász és vibráló citrusosság, vanília, érlelési jegyek, egész hosszú utóízében pedig grapefruit és némi sósság. Puha habzás, apró buborékok, finom savak.
-
Kronenbourg 1664 Blanc búzasör 5%
KosárbaA Kronenbourg 1664 Blanc egy modern, gyümölcsös és frissítő búzasör. Egyedi ízvilága és megjelenése szerte a világon lenyűgözi a sörfogyasztókat. Utánozhatatlanul édes és pezsdítő ízét a főzés során hozzáadott citrusnak és koriandernek köszönheti. Egyedi megjelenése és íze hűen tükrözi a francia világ ízlését és eleganciáját. Modern megjelenését az egyedi kék üvegnek köszönheti.
-
Kronenburg Blanc 1664 Rosé [0,33l|4,5%]
1190 FtKosárbaA 1664 Rosé egy könnyed búzasör, piros bogyós gyümölcsökre emlékeztető jegyekkel és rétegzett ízprofillal. Egy élénk, ropogós és frissítő búzasör, amely egzotikus gyümölcsös jegyekkel, egy csipetnyi fűszerrel és a piros bogyós gyümölcsök ízével teli, így kissé édesebb, mint az 1664 Blanc.
-
Kurayoshi Pure Malt Sherry Cask Whisky 43%
KosárbaA különböző hordókban történő érlelés fantasztikus hatásait a japán whiskygyártók is felismerték. Az egyik ilyen gyártó a Kurayoshi. Ők a 100% -os malátázott árpa whiskyt, a Kurayoshi Pure Malt Sherry Cask Whiskyt – amely alapanyaga Skóciából kerül a japán gyártóhoz – a rézüstökben történő lepárlás után legalább három évig ex-bourbon hordókban érlelik, majd az érlelés utolsó szakaszára sherrys hordókba töltik. A hatás az ilyen esetekben megszokott, a whisky szépen magába szívja a vörösboros, sherrys aromákat is. Mindenképp érdemes kipróbálni.
-
La Hechicera Reserva Familiar Rum 40%
KosárbaA La Hechicera Reserva Familiar, Barranquille forró és párás mikroklímájában érlelődik, így a rum igazán egyedi karaktert kap. A rum ízei pont olyanok, amilyeneket várunk: mély fás jegyek, illatában enyhe karamell és narancshéj, majd merész ízrobbanás a dohány és a pörkölt kávé jellegzetes jegyeivel.
-
La Hechicera Serie Experimental Banana Rum 41%
KosárbaA La Hechicera Serie Experimental No. 2 Banana Infused egy különleges, 12–21 évig érlelt kolumbiai rum, amelyet organikus, fair trade banánnal gazdagítanak . A 41%-os alkoholtartalmú, sötét rum intenzív banános, tölgyfás ízvilággal rendelkezik, tisztelegve a gyártó család banántermesztő múltja előtt.
-
Lagavulin 10 Years Whisky 43%
KosárbaA világot járva számos különleges tétellel hozott minket össze a sors. A Lagavulin tételei mindig olyan izgalmakat rejtenek, amit a világért sem hagynánk ki. Ez a 10 éves Lagavulin single malt whisky kiadás egy igazi kuriózum, melyet eredetileg exkluzív Travel Retail kiadásban adtak ki (azaz a repülőterek duty free üzleteiben volt elérhető). A füstös single malt tétel első töltésű amerikai tölgyfahordóban érlelődött. A 10 évig tartó gondos érlelésének köszönhetően ízes, izgalmas és telt zamatokkal csalogat. A Lagavulin lepárló tételeit kedvelők számára kötelező tétel, de a füstös tételek szerelmesei sem hagyhatják ki.
-
Laphroaig 10 Years Whisky 40%
KosárbaSzámtalan ikonikus Islay-dram kering a köztudatban, mégis bajban vagyunk, ha egy igazán karakteres tételt szeretnénk megkóstolni, mert a bőség zavara könnyen elbizonytalaníthat minket. A döntést megkönnyíti az egyszerre stílusos és füstös, a tengeri ízeket fenségesen felvonultató 10 éves Laphroaig, ami kihagyhatatlan az igényes whiskyrajongók számára!
-
Laphroaig Quarter Cask Whisky 48%
KosárbaLétezik arany középút az Islay-szigeti füstös alapkarakter és a lágy, bársonyosan édes whiskyzamatok között? Elsőre a kérdés feloldhatatlan ellentmondásnak tűnik, azonban a Laphroaig Quarter Cask frappáns választ ad erre a felvetésre! A Laphroaig Quater Cask változata 2004-ben indult világhódító útjára. 5 évig érlelik, majd több hónapos finomhangolásra átkerül egy negyedik, sokkal kisebb hordóba.
-
Laphroaig Select Whisky 40%
KosárbaA Laphroaig lepárlót, mint családi vállalkozást 1810-ben alapította meg a Donald és Alexander Johnston testvérpár Islay szigetén. Ez egészen 1954-ig a Johnston család birtokában volt, majd hosszabb ideig Allied Domecq vezette, aki single malt gyártására használta a helyet. A lepárló 2005 óta az Egyesült Államok Fortune Brands Inc vezetésével működik. A gyárra jellemző egyedi karakterek az erőteljes tőzeges füstölésnek köszönhetőek. A Laphroaig Select whisky a nevét a speciális válogatásának köszönheti. Ez jelzi, hogy az ital az amerikai és az európai hordók összhangját hozta létre, a különleges érlelésnek hála mindkettő egyedi karakterét érvényesítve.
-
Ledaig 10 Years Peated Single Malt Whisky 46,3%
KosárbaA Ledaig 10 Years Peated Single Malt Whisky egyfajta bizonyíték arra, hogy a hagyományok tisztelete és a jól bevált metódusok használata többnyire meghozza a kívánt eredményeket. Márpedig az vitathatatlan, hogy a Mull szigetén, 1798-ban alapított lepárló valóban ismeri a hagyományokat. Itt hagyományosan kétféle whisky készül, két különböző, de ugyanolyan csábító single malt. A gyümölcsös, tiszta Tobermory és a robusztusabb és füstösebb Ledaig. Ez a rendkívüli minőségű és minden tekintetben hagyományos módon készült single malt a Ledaig márkától megszokott füstös jelleget mutatja. A híres Lochan vizéből és malátázott árpából készült párlat tíz teljes évig pihent tölgyfahordókban az ősi boltívek alatt. A megszületett whisky mély arany csillogású, ízében egyszerre virágos és füstös. A Ledaig 10 Years Peated Single Malt egyike a gyönyörű, csillogó, egyedülálló single maltoknak, amelyek a Tobermory család szerves részét képezik.
-
Legend of Kremlin Vodka 40%
KosárbaA Legend of Kremlin nagy múltra visszatekintő igazi különlegesség. Ennek a mesésen kristályos színű italnak az eredeti receptje a 15. században jött létre. Ezt a legenda szerint egy Isidor nevű szerzetes a Kreml területén, egy kódexben rejtette el. A kiváló minőség eléréséhez az italt ötször desztillálják, így létrehozva a nagy tisztaságú, kézműves vodkát. Ez az egyedülálló ital az elmúlt tíz év tizenegy világversenyén megannyi nagydíjat és aranyérmet nyert el. A magas minőséget bizonyítja, hogy ma több orosz állami intézmény, köztük a Kreml és az Alkotmánybíróság hivatalos itala.
-
Lindemans Cassis [0,25L|3,5%]
KosárbaEgy klasszikus belgiumi ital-kedvenc. Belgiumban és Észak-Európában a fekete ribiszkét már évszázadok óta alapanyagként használják sörökben és likőrökben. Színében mély pirosas-lila egyveleg figyelhető meg, melyhez kivételes aroma párosul. Ízvilága puha, mégis mindig üdítő és ropogós. Ajánljuk szarvashúsok, sült sertés vesepecsenye rozmaringos tejszínes mártással, fánkok, New Yorki stílusú-túróslepények, és friss gyümölcsök mellé, de bátran fogyassza bármilyen más ételekhez is, mert garantáltan mindig kellemes meglepetésben fogja részesíteni.
-
Louis Roederer Brut Premier 0,75L 12%
29990 FtKosárbaA Louis Roederer Brut Premier egy kiváló minőségű, klasszikus, évjárat nélküli (non-vintage) champagne, amely 40% Pinot Noir, 40% Chardonnay és 20% Pinot Meunier házasításából készül. Frissesség, finom struktúra és gazdag, tölgyfahordóban érlelt jegyek jellemzik, krémes buborékokkal és elegáns, briósos utóízzel.
-
Makers Mark 46 Kentucky Bourbon Whisky 47%
KosárbaA Maker’s Mark 46 az elsö teljesen új whisky az 50-es évek óta a lepárlónál. Nevét onnan kapta, hogy sok különböző ‘fás receptet’ próbáltak ki mielőtt a végleges, 46-os számú mellett döntöttek. A 46-ot ugyanis kicsit tovább érlelik, mint a klasszikus változatot, amely során francia tölgyfa dongákat raknak a whiskybe. Ezáltal büszkébb, komplexebb ital születik, a hosszabb érlelési időből származó kesernyés hatások viszont kevésbé érvényesülnek.
-
Makers Mark Whisky 45%
KosárbaAz ital megalkotásánál alapvető cél volt, hogy létrehozzunk egy lágy, könnyű whiskyt, ami keveseknek sikerült. Nekünk igen! Színe a karemellére emlékeztet. Illatában a narancs, a kávé és a vanília, míg ízében kevés fűszer, füst, fa és narancs dominál. Ha valaki kedveli a bourbon whiskyt, és egyszer belekóstol a Maker’s Mark egyedileg , kézzel viaszolt, speciális palackba töltött bourbonjébe, annak mindig lesz egy palackkal belőle a bárszekrényben! A Maker’s Mark whisky egyik különlegessége – melynek a magas minőségét is köszönheti – hogy rozs helyett vörös téli búza található az alapanyagok között. Az összetevők: 70% kukorica, 14% malátázott árpa, és 16 % vörös téli búza. További érdekesség, hogy a bourbonökre jellemző whiskey megnevezés helyett a család skót gyökereire utalva whisky-nek hívják.
-
Malteco Seleccion 1990 Rum 40%
KosárbaEgy limitált kiadású (minden palack egyedileg számozott) rum, ritkaság Guatemalából. A válogatott idős párlatokat korábban bourbon-t tartalmazó hordókban érlelik, amelyeket a keverőmester egyenként választott ki. Így válik ez a rum igazi, a legigényesebb rumkedvelők számára is emlékezetes itallá. Gazdag, gyümölcsös aromái önmagában fogyasztva, vagy koktélok alapjaként is remekül érvényesülnek.
-
Mamont Vodka 40%
Kosárba2001-ben egy 12 fős expedíció a jég fogságába esett a Déli sarkon. Míg a felmentő seregre várakoztak, vodkával tartották a lelket magukban. Ekkor jött az ötlet, hogy szervezzenek egy expedíciót Szibériába. Így is lett, a 2003-as expedíció nem várt sikerrel zárult, a vastag jégréteg alól egy meglepően jó állapotban lévö mamut került elö. Ennek a felfedezésnek az emlékére a felfedezők egyike, Frederik Paulsen megalkotta a Mamont vodkát. A vodka az Altáj hegység lábánál lévő lepárlóban készül szibériai fehér őszi búza és a tiszta hegyi patakok vizének felhasználásával. A hatszoros lepárlás után cédrusdió párlatot adnak a vodkához, majd a kész italt nyírfaszénen szürik át, ennek köszönheti tökéletes ízét.
-
Masi Costasera Amarone Classico 2015
KosárbaSzüret után a szőlőfürtöket bambusz rácson 3-4 hónapon keresztül szárítják, az erjesztés csak ezután következik. Ennek a technológiának köszönhetően a bor hihetetlenül testes és komplex. Akár 30-35 éven keresztül is érlelhető. Vadételek, érett sajtok ideális társa.
-
Matusalem Gran Reserva 15 Years Rum 40%
KosárbaA Matusalem Gran Reserva 15 years egy kiváló minőségű kubai rum. Az első 15 éves Matusalem Gran Reserva-t több mint 130 évvel ezelőtt állították elő Santiago de Cuba-ban. Ez a kiváló minőségű super-prémium rum a legmagasabb igényekkel rendelkező ínyencek elvárásainak is megfelel. A 15 éves Matusalem Gran Reserva rum hosszan tartó tölgyfahordós érlelésének köszönhetően rendkívül mély és gazdag borostyánsárga színnel rendelkezik. Illatában a karamell és a vanília édessége dominál, melyet egy melaszos, szilvás aroma kísér. Íze rendkívül karakteres és komplex, kellemesen édes jellegét a vanília lágy fűszeressége tovább fokozza. Fogyasztását jégre töltve ajánljuk!
-
Meteoro Espadin Mezcal 45 %
KosárbaEgyszer réges-régen egy meteor hullott le az Oaxaca Sierra Sur vidékére. A keletkezet krátert és a benne rejlő felhevült követ kályhának használta egy helyi mezcal készítő. Így született meg a Meteoro Mezcal, az égből jövő ital. A mezcal a hiedelmekkel ellentétben nem egy kukacos tequila. A mezcal is agavéből készül, de ellentétben a tequilával, a mezcal bármilyen és Mexikó bármely részéről származó agavéből készülhet.
-
Mezan Rum Trinidad 2003 46 %
KosárbaA MEZAN márka egy korlátozott számú rumgyűjtemény. A MEZAN rumok édesítő- és színezőanyagot nem tartalmaznak, hordókban érlelik, míg el nem érik az optimális érettségüket. A MEZAN a karibi rumok legtisztább és leghitelesebb stílusát képviseli.
-
Monkey 47 Gin 47%
KosárbaAz eredetileg holland gyökerű gineket jó ideje már Nagy-Britanniához kötjük. E csodás – bár kissé csapadékos – szigetország valóban komoly ginkultúrával bír. És London nevéhez különösen köthető a gin mint italfajta. De persze a birodalmak nem állnak örökké, és ahogy manapság már a ‘birodalom, amely felett sosem nyugszik le a nap’ jelző sem érvényes, úgy más területen is történnek változások. Egyszer csak megjelenik egy furcsa nyelvű nemzet, és fekete-piros-sárga zászlaját lobogtatva, az asztalra tett egy 47% alkoholtartalmú párlatot. Szóval, itt ez a furcsa névre hallgató, német gyártású gin. Amelyet a készítői nem titkoltan eleve arra hoztak létre, hogy kitűnjön a többi közül. Állításuk szerint: ”Nem egy átlagos dry gin-t akartunk!” Sikerült, ez valóban talán az egyik legjobb, legösszetettebb gin ma a piacon. A 47-es szám nem csak az alkoholfokot jelzi, hanem a benne lévő alapanyagok számát is. Rengeteg különlegesebb illatos- és fűszernövényt használnak, amihez más cégek talán hozzá sem mertek volna nyúlni.
-
Monkey Shoulder 40 %
KosárbaA skót Highland régióból érkező whisky igazi csúcsminőséget képviselve villant egy bámulatos blendet, amelyet három Speyside-i lepárló single maltjából készítettek. A borostyánsárga blend krémesen lágy aromahullámokkal bűvöl el minket. A Monkey Shoulder elnevezése visszavezet minket a régi lepárlók malátamunkásainak világába. Egykor a szakértők lapáttal rakodták és szállították a malátát az üzemben, ám a folyamatos lapátolás eredményeként felvettek egy féloldalas, kissé egészségtelen testtartást. A whiskys szlengben ‘majomválluk’ lett, innen kapta a nevét a Monkey Shoulder Whisky. Szerencsére ma már modernebb, egészségesebb módszerekkel történik a maláta feldolgozása, és ideje megízlelnünk a skót felvidék káprázatos blendjét!
-
Monkey Shoulder Smokey Monkey Whisky 40 %
KosárbaA skót Highland régióból érkező whisky igazi csúcsminőséget képviselve villant egy bámulatos blendet, amelyet három Speyside-i lepárló single maltjából készítettek. A borostyánsárga blend krémesen lágy aromahullámokkal bűvöl el minket. A Monkey Shoulder elnevezése visszavezet minket a régi lepárlók malátamunkásainak világába. Egykor a szakértők lapáttal rakodták és szállították a malátát az üzemben, ám a folyamatos lapátolás eredményeként felvettek egy féloldalas, kissé egészségtelen testtartást. A whiskys szlengben ‘majomválluk’ lett, innen kapta a nevét a Monkey Shoulder Whisky. Szerencsére ma már modernebb, egészségesebb módszerekkel történik a maláta feldolgozása, és ideje megízlelnünk a skót felvidék káprázatos blendjét!
-
Moskovskaya Vodka 40 %
KosárbaA Moskovskaya vodka egyike az Orosz Birodalomban készített legrégebbi vodkamárkáknak. 1900-ban kezdték meg gyártását Rigában, a népszerűsége pedig azóta töretlenül növekszik – a II. világháború végén, a híres Vörös téri felvonuláson minden katona két üveget kapott ajándékba az ünnepléshez. A Szovjetunió alatt az ország vezető vodkamárkájává vált és továbbra is változatlan recepttel készül – kizárólag búza az alapanyaga és tisztított artézi vízzel elegyítik, valamint háromszor desztillálják, megfelelve a szigorú orosz szabványoknak. 2012-ben a márka megjelenését modernizálták, 2019- ben pedig új termékekkel is nyitnak a modern fogyasztók felé.
-
Mouton Cadet Reserve Graves 2016
KosárbaA Mouton Cadet Reserve sorozat, igyekszik bemutatni a bordeaux-i régiók területi adottságait. Graves bal parti terület, Bordeaux városától dél-keletre terül el, talaja nagyrészt kavicsos, sóderos, üledékes. A bor Merlot alapú házasítás, 16 hónapos érlelés után palackozták. Komplex illata zöldfűszeres illatokkal nyit, kakukkfűvel, rozmaringgal, amit érett gyümölcsös jegyek és némi mineralitás követ. Ízében a gyümölcsök dominálnak, fekete ribizli, szeder és meggy, míg utóízében az illatából megismert ásványos jegyeket fedezhetjük fel.
-
Mouton Cadet Reserve Medoc 2015
KosárbaA Mouton Cadet Reserve sorozat, igyekszik bemutatni a bordeaux-i régiók területi adottságait. Medoc bal parti apelláció, kavicsos talajjal, ami különösen kedvező a Cabernet Sauvignon fajtának. A kavicsok a napközben összegyűjtött hőt, az éjszaka hűvösében visszasugározzák, így biztosítják az éréshez szükséges egyenletes hőmérsékletet. A házastás Merlot domináns, de nagy arányban (40%) tartalmaz Cabernet Sauvignon-t is. Illatában a finom tölgyes illatok mellett elsősorban gyümölcsös jegyeket fedezhetünk fel, fekete ribizlit és szedret. Ízében is a gyümölcsös jelleg dominál, tanninjai érettek, utóíze hosszú. Elegáns, gyümölcs hangsúlyos bordeaux-i vörösbor.
-
Mrs. Millicent Speakeasy Gin 44,4%
KosárbaA hazai gin kínálat egy szélesebb, így már nem csak a prémium import ginek közül, hanem a magyar kézműves főzdék termékei közt is gazdagon válogathatunk. Kínálatunk ismét egy magyar újhullámos ginnel bővült a Mrs. Millicent Gin személyében. A gin a kiváló hazai pálinkákat elállító Bestillo pálinkafőzde remeke, mely tovább színesíti az egyre izgalmasabb hazai gin felhozatalt. Készítésekor természetesen megőrizte a ginekre jellemző markáns borókás jegyeket, melyet olyan fűszerek és növények tesznek izgalmassá és gazdaggá, mint a kardamon bergamott vagy narancs. Egyediségét néhány titkos, de annál izgalmasabb fűszerének köszönheti, így feltétlenül érdemes megkóstolni. Karaktere letisztult és komplex, melyet citrusos jellege kísér. Citrusossága miatt önmagában is megállja a helyét, koktélokban, klasszikus gin & tonic kombinációban is remek élményt kínál.
-
Nicolas Catena Malbec 2017
KosárbaMendoza el sem képzelhető a Malbec nélkül, mely nagyszerűen mutatja meg az Argentin borkészítés nagyságát. Ez a bor a borászat alap sorozatához tartozik, hozzá a szőlőket Mendoza legmagasabban fekvő területeiről szüretelik. Szépen reprezentálja a különböző mikroklímájú területekről származó szőlők borainak magas szintű házasítását. Ez a házasítás ízletes, könnyen iható borokat eredményez, megőrizve a különböző fajták aromáit, textúráit. A bor színe sötét, feketés, lilás színű; Illatában érett fekete gyümölcsöket, fekete borsot, és virágos jegyeket egyaránt felfedezhetünk. Ízében telt és lágy, málnával, ribizlivel, édes fűszerekkel, és egy leheletnyi bőrős animalitással. Utóíze hosszú, selymes, édeskés tanninokkal.
-
Nonino Grappa Chardonnay 41%
KosárbaA 12 hónapig tartó barrique hordós érlelés segíti az előkelő ízek kibontakozását. Ennek köszönhetően élvezhetjük a Chardonnay szőlő aromáinak bőséges tobzódását a Nonino Chardonnay Barrique Grappában. Az érlelést azonnali desztilláció követi, hogy elkerüljék a káros másodlagos desztillációból származó erjedést, ami a Chardonnay aromák kellemetlen hanyatlásához vezetne. A világos borostyán színben ragyogó Chardonnay grappa fogyasztása egy elegáns tulipános pohárban ajánlott, mert ebben tudja a legjobban kibontakoztatni ízeinek teljességét. Ebben a remekbeszabott párlatban egyszerre ad hírt magáról a dió ropogóssága, a péksütemények orrunkat és nyelvünket bűvölő aromája. Egy emlékezetes kóstolási élményben lesz részünk, ha megismerkedünk a Nonino Chardonnay Grappával. Egy olyan harmonikus desztillátummal kerülhetünk nexusba, amely feldobja a baráti és családi rendezvényeket. A Friuli-Venezia Giulia tartományból érkező törkölycsoda zamata megidézi a gyönyörű Itália mesés szőlőbirtokait, a szőlőfürtök fenséges finomságát. Ha csak egyetlen grappát kóstolunk a közeljövőben, akkor válasszuk a Nonino Chardonnay Barrique Grappát, mert ez egy legendás, tartalmas törkölypárlat a Nonino kínálatából!
-
Oban Malt 14 Years Whisky 43%
KosárbaAz Oban Malt whisky 1794-ben alapított skót felföldi lepárlóból származó édeskés, telt, tőzeges aromájú 14 éves single malt. Gyümölcsös, szinte már-már édes whisky. Kiváló aperitif! Minőségére és népszerűségére legjobb bizonyíték, hogy a világ egyik leghatalmasabb szeszipari óriása, a Diageo, ezt az Obant is betette abba a 6-os válogatásba, ami szerintünk a leghitelesebben mutatja be a skót whisky régiók jellegzetességeit. A Classic Malts sorozatban olyan márkák találhatók még mint a Lagavulin, vagy a Talisker. Így az Oban is méltó lehet arra, hogy bekerüljön a legkedveltebb minőségi whisky-k közé.
-
Old Pulteney 12 Years Whisky 40%
KosárbaTiszta és üde illata igazán frissítőleg hat. Gyógynövényes jegyzetein túl, a tengeri szellő sós fuvallata és szolid mandulás aroma is érezhető benne. Közepesen testes, könnyed ízvilágában a szárazabb ízeké a fűszerep. Malátás hatásai csak enyhén tudnak kibontakozni. Zamatát tölgyes karaktere, finom fűszeressége és enyhe füstös jellege alakítja. Lecsengés közepesen hosszú, lágy fűszeres zamatokban és tölgyes jegyzetekben gazdag.
-
Olmeca Altos Reposado Tequila 38%
KosárbaAz Olmeca lepárló az Altos-sorozattal még inkább a minőség felé nyitott. Az Altos Plata szuper-prémium tequila, amelynek neve arra utal, hogy a gyártás során a Los Altos vidékről származó, kiváló minőségű agavét használják fel. Az Altos Plata tequila kizárólag kék agavéból készül. Ízvilága rendkívül komplex: gazdag, zamatos, büszke tequila, amelyet csak ajánlani lehet. Jó tudni, hogy érlelés nélkül palackozzák.
-
Olmeca Blanco Tequila 35%
KosárbaAz Olmeca eredeti mexikói tequila, mely kék agávéból készül, és kétszeri desztillálás biztosítja tisztaságát, tölgyfahordóban érlelik. A monda szerint Olmeca isten mikor megízlelte a kék agávé nektárját, megparancsolta hogy annak ízét csak ő élvezhesse. Azóta Olmeca Tequilának köszönhetően ez a nedű is közkinccsé lett. Összetéveszthetetlen négyszögletű palackja ősi szimbólumokkal hirdeti az Olmeca származását és tradícióját. Olmeca Tequila Blanco Olmeca Blanco érlelés nélkül kerül a palackokba, a friss gyümölcsös agave ízét érezhetjük fogyasztásakor. Fogyasztását citrom és só kíséretében ajánljuk!
-
Ophir Gin Arabian Edition 43 %
KosárbaEz a limitált kiadást kifejezetten a különösen citrusos jegyek, intenzív fűszeres illatok jellemzik. Legfontosabb eleme, a perzsa fekete citrom egyedülálló összetevője a közel-keleti ételeknek is – a citrom hosszú szárítási folyamatának köszönhetően elveszti a keserű ízeit és édeskés aromákkal gazdagodik. A gint a hozzáadott galangál és timut bors teszi még különlegesebbé, előidézve a perzsa kor különleges fűszervilágát.
-
Ophir Gin Far East Edition 43 %
KosárbaA távol-keleti jegyeket hordozó Opihr még tovább feszegeti a fűszeresség határait a legendás ókori fűszerút ázsiai elemeivel. A gint az egyedi, erős szecsuáni bors teszi különlegessé, citrusos ízével és tüzes karakterével. Illatában megjelennek a kakukkfű és levendula jegyei is – a különleges London Dry Gin íze pedig fűszeres, intenzív, meleg érzetet kelt kóstolás közben.
-
Ophyum 23 Years Rum 40%
KosárbaAz Ophyum a híres rumtermelő Oliver & Oliver márkája. A neves rumtermelő család gyökerei Kubából erednek, de a gyártás manapság már a Dominikai Köztársaságban történik. A 23 éves változat valóban különleges, bársonyos, ízletes nagyszerű szerkezettel és erővel rendelkező rum. Természetesen ez is solera módon készül, nem kihagyva a sherry-s hordók szakaszát sem. Izgalmas és egyedi, hangos és harsány. Kóstolása olyan, mint egy séta a pörkölt diófélék között, amely elvezet a Pedro Ximenez szőlőkön át a klasszikus karamelles érlelt rumjegyekig.
-
Pacto Navio Red Wine Cask 40%
KosárbaA Pacto Navio Red Wine Cask Rum szigorúan limitált palackozású, melyet Franciaországból származó vörösboros hordókban érlelnek. Az ízvilágában alacsonyabb az édesség, viszont gazdagabbak a gyümölcsös jegyek. Az illata rendkívül gazdag, tele gyümölcsökkel, citrusokkal, vaníliával és karamellel.
-
Paddy Irish Whiskey 40%
KosárbaFriss és élénk aromavilágában először a gazdag malátás, mogyorós jegyzetei kerülnek előtérbe, melyeket meghatározó fűszeres, tölgyes jegyzetek követnek. A háttérben halvány vaníliás, mézes illatok is kibontakoznak. Könnyeden lágy, bársonyos jellegű whisky, melyben a malátás jegyzetek kellemes édes olajossággal mutatkoznak. Az édesebb jegyzeteket bársonyos mézes, vaníliás és enyhe fás zamat teszi még különlegesebbé. Lecsengésében krémesen lágy édes jegyzetei dominálnak, melyeket meghatározó fás jelleg követ.
-
Panyolai Elixír érlelt szatmári szilvapálinka 45%
KosárbaA szatmári vidék emblematikus gyümölcséből, az eredetvédett Szatmári szilvából készült pálinka, eperfa hordóban érlelve.
-
Panyolai Elixír vilmoskörte pálinka 40%
KosárbaAranyló nyárban a kásás körtébe harapni – ezt a hangulatot idézi a Panyolai Elixír Vilmoskörte pálinka.
-
Panyolai Mézes fahéjas alma likőr 30%
KosárbaAlmáspite pálinkába álmodva. A klasszikus almapálinkát az aranyló méz és a valódi fahéjrudak egzotikussá, fűszeressé varázsolják.
-
Panyolai Mézes gyömbéres vilmoskörte likőr 30 %
KosárbaA gyömbér jellegzetes karakteres fűszeressége és a méz bársonyos lágysága csodálatosan egyesül a Panyolai Mézes Gyömbéres Vilmoskörte Pálinkájában.
-
Panyolai Mézes meggy likőr 30%
KosárbaA fürtös meggy pálinka az aranyló akácméztől könnyed, játékos karakterűvé válik – úgy, hogy közben megőrzi a gyümölcsre jellemző édesen fanyar ízét
-
Panyolai SQ fürtös meggy pálinka 52%
KosárbaÉdesen telt és enyhén fanyar ízek találkoznak és járnak kéz a kézben, a legnagyobb egyetértésben és harmóniában.
-
Panyolai SQ kajszibarack pálinka 52%
KosárbaDupla öröm: a kajszibarack önmagában csalogató, a magas fok tovább emeli és még intenzívebbé teszi az ízélményt.
-
Panyolai SQ szatmári szilvapálinka 52%
KosárbaA pálinka, amelyet évszázadok óta főznek a szatmári vidéken. A magasabb alkoholfok szépen kiegészíti a gyümölcsös jegyeket.
-
Patrón Silver Tequila 40%
KosárbaA Patrón Silver tequila egy tökéletes, prémium minőségű világos tequila. A legkiválóbb Weber kék agave felhasználásával készítik. Az italt csak kis tételekben állítják elő, és kizárólag kézzel készítik, így érve el a legkiválóbb minőséget. A Patrón Silver egy valódi, kristálytiszta agave párlat, melynek friss agavéban gazdag aromáját a citrusok jellegzetes illata kíséri. Íze rendkívül lágy és tiszta, az agave jellegzetes íze mellett helyet kap egy leheletnyi citrusos aroma is. A Patrón Silver tequila igen népszerű ital világszerte. A többi Patrón tequila-hoz hasonlóan a Silver üvege is újrahasznosított üvegből készült és egyénileg számozott.
-
PFNEISZL Birtok Soproni Távoli Világ
KosárbaA Pfneiszl lányok, Katrin és Birgit, világra való nyitottságának szimbóluma ez a vörösbor. A dél-francia shiraz és carmenere fűszeressége, az argentin malbec szenvedélyes ereje, az olasz sangiovese délies temperamentuma és a kaliforniai zinfandel gazdagsága viszi izgalmas utazásra a kóstolót. A ’80 nap alatt a Föld körül’ című regény élménye egy pohár borban.
-
Pink Strawberry Mojito
2490 FtKosárbahavanna club rum,grenadine szirup,eper szirup,friss citrom lé,friss menta,lime gerezd,szóda víz
-
Proper No. Twelve Conor McGregor’s Whiskey 40%
KosárbaEgy jó nevet sosem szabad kihasználatlanul hagyni. Márpedig Conor McGregor neve igazán jól cseng, hogy mást ne mondjunk az iDrinks italszakértője is első számú kedvencének tartja. Szóval egy ilyen nevet muszáj kihasználni, erre példa ez a whisky. Az ital az Észak-Írországi Ulsterben, az Old Bushmills lepárlóban készül, tehát a minőségére aligha lehet panasz. Ez egy háromszor desztillált összetevőkből kevert (blendelt) whisky, amely használt bourbon hordókban érlelődik. A megalkotásában maga az ír származású Conor McGregor is részt vett. A készítésről úgy nyilatkozott, hogy mintegy 100 keveréket készítettek, mire megtalálták, vagy inkább megalkották a rá legjellemzőbbet. Azt írta: ”Tisztelem a többi ír whiskyt, de erős szenvedéllyel és komoly szándékkal érkezem.” Az ital nevében található 12-es szám a dublini 12-es postai körzetre utal ahol McGregor felnőtt. A márka ”One For All” kezdeményezés részeként minden egyes eladott Conor McGregor’s – Proper No. Twelve Whisk vételárából 5 dollárt adományoznak a helyi közösségi szervezeteknek.
-
Puntacana XOX 50 Aniversario Rum 40 %
KosárbaEz a különleges rum a gyártó büszkesége. Készítésénél mindent latba vetettek, amivel igazán nagy rumot lehet alkotni. A 25 évig érlelt párlatok a szokásos tölgyhordós érlelésen túl boros hordókban is pihentek. Ízvilága egészen lenyűgöző, nem véletlen a 2013-ban elnyert aranyérem. A mahagóni színű ital aromái teltek, a vanília, a mandula és a sherry jegyeit mutatják, mindezt hihetetlen komplexitásban a tölgyes és csokoládés jegyekkel. Biztosak vagyunk abban, hogy a Puntacana XOX 50 Aniversario minden prémium rum kedvelő kedvence lesz.
-
Pyrat XO Reserve Rum 40%
KosárbaA Pyrat XO Reserve Rum egy komplex, mégis lágy elegy, melyet Brit Nyugat-India kis szigetén Anguillán kevernek és érlelnek. A nagyszerű prémium keveréket hosszú ideig érlelik francia limousin és amerikai édes tölgyfa hordókban. Ennek köszönheti selymes, finom ízét és gazdag borostyán színét. Kézzel gyártott, vastag palackja jelzi a kalózok és kapitányuk szellemét. Tiszteletükre egy fém kép díszíti az üveg nyakát, mely Hotei-t, az elégedettség és boldogság védőszentjét ábrázolja. Váratlanul édes, vaníliás, marcipános, gyümölcsös ízéhez, páratlan, erőteljes savanykás-édes rumillat párosul. Egy igazi klasszikus, amit feltétlen ki kell próbálni, még a nem rum ínyenceknek is. Kiegészítője egy szivarnak, de desszertekhez is kiválóan alkalmas.
-
Quorhum 30 Years Rum 40%
KosárbaA Ron Quorhum 30 évig érlelt rumja a Dominikai Köztársaságból származik, lepárlását az Oliver&Oliver nevű cég végzi. Ezt az érett, sötét borostyán színű prémium italt válogatott rumok vegyítésével készítik, majd egymás után különböző hordókban érlelik a kívánt végeredmény eléréséhez. Tökéletes egyensúlyban forr össze a karamell és mogyoró aromája, amit egy árnyalatnyi fás tónus tesz teljessé édes vanília zamata mellett. Egy rendkívül kellemes sötét rum, különösen azoknak, akik kedvelik a Zacapa vagy az El Dorado ízeit. Kiváló minőségének köszönhetően ideális ajándékul szolgálhat. Fogyasztása önmagában, legfeljebb egy kis jéggel ajánlott.
-
R.L. Seales 10 yo FinestBarbados Rum 46 %
KosárbaAz R.L. Seale Barbados egyik legrégebbi, ma is működő kereskedőháza, ahol a rum készítésének tudománya apáról fiúra száll. A jelenlegi lepárlómester Richard Seale, aki a régió egyik legkreatívabb lepárlóját vezeti.
-
Rampur Indian Single Malt Double Cask Whisky 45%
KosárbaA Rampur indiai single malt whiskyket készít, amiket az égbeszökő Himalája lábánál desztillálnak. A Himalája szélsőséges éghajlata éles kontrasztot teremt az India-szerte élvezhető forró nyarakkal, ami tovább mélységet és új aromadimenziókat ad a Rampur párlatoknak. A két nagyszerű hordóban történő érlelés teszi egészen kivételes itallá a Rampur Indian Single Malt Double Cask Whisky-t, amely az amerikai Bourbon hordó és az európai Sherry hordóban nyeri el változatos és varázslatosan összetett aromakarakterét. Az amerikai fehértölgy balzsamos vaníliás aromái kiegészítik a párlat testességét, az európai Sherry hordó pedig fűszeres tonalitással ad különleges mélységeket az indiai whiskynek. Az európai hordó emellett karamellben gazdag, szárított gyümölcsös zamatokkal egészíti ki a párlat alapkarakterisztikáját. A 45%-os Rampur Indian Single Malt Double Cask Whisky hűtve szűrés nélkül kerül a boltok polcaira, így még tisztább és kifinomultabb aromadimenziókkal kápráztat el minket!
-
Redbreast 12 Years Whiskey 40%
KosárbaA Redbreast-nál a whiskey csak egyetlen módon készülhet, a hagyományos módon. Háromszoros lepárlás, hagyományos réz lepárlóüstben. Több mint egy évszázada a Redbreast folyamatosan ragaszkodik a klasszikus Irish Pot Still whiskey tradícióihoz. Mára talán ez a cég és ez a márka az ír whisky készítésének és lényegének – élő örökségnek – legigazibb kifejeződése. A mintegy 200 éves Midleton-i lepárlóművészet garantálja, hogy a Redbreast 12 minden whiskyrajongónak megnyeri a tetszését, legyen bár tapasztalt ír whiskey kedvelő, vagy épp a kategóriával csak most ismerkedő. E csodás whiskey aromáihoz szintén sokat hozzátesz a végső érlelésre használt Oloroso sherry-s hordó. Gazdag és fűszeres, az üveget kinyitva szinte elárasztja a helyiséget a palackból kiszabaduló gazdag, vanilíás, aszalt gyümölcsös aromákkal. Igazi ünnepi illatok és igazi ünnepi ízek jellemzik a Redbreast 12 whiskey-t. Mindenkép ajánljuk a megkóstolását!
-
RedLeg Banana Spiced Rum 37,5%
KosárbaA RedLeg rumvállalat egy Karibi-térségben élő remeterákról kapta a nevét, amely vidáman alkalmazkodott a tengeri áramlásokhoz, és zökkenőmentesen sodródik az egyik szigetről a másikra. A RedLeg rák a laza mediterrán élet szimbóluma, a helyi szellemiség rákba zárt megtestesülése, és minden RedLeg rum palackján láthatjuk a harcias kis karibi kalandort. Egy trópusi szigetről nemcsak a felszabadult életöröm, a végtelen tenger hullámai és a szikrázó napsütés jut az eszünkbe, hanem egy édes gyümölcs, amit mindenki szeret. A banán! A Karibi-térség egyik legkedveltebb gyümölcsére a RedLeg rum csapata is lecsapott, és banános rummal konfigurálták újra már alapjáraton is fenséges rumos italukat. A banán édes zamata beírta magát a karibi kultúrába, hiszen ez a gyümölcs gyakran jelent kiindulópontot a helyi tradicionális ételekben és italokban az egész régióban, rummal párosítva pedig egészen elementáris aromakarakterrel ajándékoz meg minket. A RedLeg banános változata nemcsak önmagában nyújt felejthetetlen élményt. A helyiek és rendhagyó rumok kedvelői gyömbérsörhöz is gyakran kortyolgatják, a leleményes bártenderek pedig ezzel a banános rummal adnak új lendületet a vagány karibi koktélok zamatának.
-
RedLeg Spiced Rum 37,5%
KosárbaA RedLeg egy remek fűszeres rum, amely a karibi szellem jegyeit mutatja meg a fogyasztóinak. Az öreg tölgyhordókban érlelt rum további fűszerezéséhez jamaicai vaníliát és gyömbért használnak. Ez a tüzes és édes rum kiváló választás lehet egy hideg téli estén, de természetesen a nyári rumkoktéloknak is igazán kiváló alapanyaga lesz.
-
Rey Campero Mexicano Mezcal 48,2%
KosárbaA Rey Campero Mezcal beszédes névvel rendelkezik: a ‘rey campero’ a vidék királyát jelenti, és Romulo Sanchez Parada, a híres mezcalkészítő mester alapította a brandet. Romulo az apjától tanulta a csúcsminőségű mezcal létrehozásának művészetét, és megalapozta a híres mezcalvállalat sikerét. A vállalat Candelaria Yegoléban, egy kis mexikói településen található az Oxaca-felvidék déli részén. A gyönyörű lejtők és kanyonok, a termékeny földek adják a mezcal készítéséhez szükséges agávét, és munkát biztosítanak a helyieken, akik elkötelezettek abban, hogy a létező legfinomabb Rey Campero Mezcal kerüljön az igényes italok rajongóinak bárszekrényére. A Rey Campero Mexicano Mezcalt 100%-ban Rhodacantha agávéból készítik, amit Mexicano agávénak is neveznek. Ez a növény fenyő- és tölgyerdőkben terem, meglehetősen nagy tengerszint feletti magasságban. A levágott agávét a földben ásott agávékemencékbe pörkölik, majd öszvérek által mozgatott kőlapokon megőrlik. Ezután az agávét fahordókban erjesztik, végül Copper Alembic Stillben két éven át érlelik. Palackozása 48.2%-os alkoholtartalommal történik.
-
Roederer Chateau De Pez 2012
KosárbaA Chateau de Pez csodálatos tanninszerkezete a Bordeaux-i borok egyik legszebbike. A kivételes talajú birtokról származó Merlot kerekséget visz a borba. Színe egészen mély rubintvörös, testes és lecsengése kimondottan hosszú. A fekete ribizlit, a violát és a likőrös jegyeket szépen egészítik ki a hordónak köszönhető fűszeres és kávés aromák.
-
Russian Standard Gold Vodka 40%
KosárbaA 2009 szeptemberében Oroszországban bevezetett újdonság Dimitrij Mengyelejev klasszikus vodkáját ötvözi a gondosan válogatott szibériai ginsenggel – -oroszul ‘arany gyökérrel’ -, amely vitalitást kölcsönöz fogyasztójának.
-
Russian Standard Original Vodka Lyubavin Edition 40%
KosárbaEz az orosz vodkák alfája és omegája! A Russian Standard egy szentpétervári szuperpárlat, amely az egész világot meghódította. 1894 óta prémium minőségi sztenderd alapján készítik, és maga a cár is csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a Russian Standardről. Szenzációs tisztasága, jellegzetes zamata által a műfaj szerelmesei ezt a pompás és előkelő italt tekintik ‘a’ klasszikus orosz vodkának. A Russian Standard folyékony csodává párolta a vad orosz természet megszelídíthetetlen esszenciáját, ezt a palackján látható fémfarkas jelképezi. A Russian Standard az aromák vodkára desztillált csodája, melyet a legendás orosz tudós, Dimitrij Mengyelejev munkássága inspirált. A periódusos rendszer megálmodója mindenben a természeti egyensúlyt kereste, és ez az elv vezette a Russian Standard Vodka szakértőit, hogy megtalálják a víz és az alkohol legoptimálisabb összhangját. Kialakult egy esszenciálisan tiszta, sztenderd alap a vodkakészítéshez és azóta is ez a remekbeszabott receptúra a Russian Standard sikerének titka!
-
Russian Standard Platinum Vodka 40%
KosárbaA Szentpétervár szívében található lepárló, a legmodernebb ilyen jellegű üzemként van számon tartva a világon. Az ultra-modern, a 21.századi követelményeknek mindenben megfelelő desztillálást, a szén-, kvarc- és ezüstréteget felhasználó szűrési eljárást és a legfinomabb összetevőket kombinálva egy egészen ropogós, hihetetlenül tiszta ital születik, amely egyúttal a hagyományos, Mendelejev által lefektetett vodkakészítési elvekkel is összhangban van.
-
Sam Barton 5 Years Canadian Whisky 40%
KosárbaA Sam Barton whisky Kanadából érkezik a hazai piacra. A tétel előállítása során rozst használnak fel, így ízében a rozswhiskykre jellemző karakterek a meghatározóak. A rozsból előállított párlatot a lepárlást követően 5 évig kanadai tölgyfahordóban érlelik, hogy kiemeljék a tétel aromáit és zamatvilágát. Egy nem túl bonyolult, de igazán izgalmas tétel.
-
Santa Teresa 1796 Antiguo de Solera Rum 40%
KosárbaSanta Teresa 1796 egy aranyérmes venezuelai rum márka, amelyet Solera-eljárással készítenek 8 és 12 évig érlelt rumokat vegyítve. Az így kapott keveréket ezután a tökéletes végeredmény eléréséhez további évekig érlelik bourbon hordókban. Fogyasztása egy kis jéggel vagy ásványvízzel ajánlott.
-
Scarabus Islay Single Malt 10 Years Whisky 46%
KosárbaA Scarabus 10 éves kiadásával bővül a Hunter Laing palackozó választéka, mely egy igazán különleges, édeskés mégis az Islayhez méltóan füstös tételt ismerhetünk meg benne. Karakterénél már csak komplexitása izgalmasabb, mely különleges helyet biztosít számára a portfólióban. Scott Laing, a Hunter Laing whiskyk minőségéért felelős szakembere külön kiemeli ezt a kiadást a többi közül. Scott szerint ebben jön elő az igazi Scarabus jelleg, és egy tölgyes, korosabb Islay whisky ízhatása. Kihagyhatatlan minden igazi whiskykedvelő gyűjteményéből! A Scarabust 2019-ben adták ki először a Fèis Ìle (Islay szigetének legnagyobb whisky fesztiválja) alkalmából. Nincs megjelölve a lepárló kiléte, de a palackozócég a Hunter Laing neve már elég biztosíték számunkra, hogy tudjuk, hogy remek minőséget tarthatunk a kezünkben és a kortyolhatunk poharunkból. Gyönyörű, semmi mással össze nem téveszthető palackja, és egyedi tervezésű, misztikus szimbólumokkal ellátott címkéje kiemelkedik a whiskys polcunkról. Ez a mesterien elkészített Single Malt whisky, Islay szigetének egy misztikus területéről kapta a nevét, amelynek jelentése ‘köves terület’.
-
Scarabus Islay Single Malt Whisky 46%
KosárbaScarabus az Islay-sziget misztikus vidéke, szó szerinti fordításban: ‘köves terület’. A Scarabus azoknak a whiskyrajongóknak készült, akik imádják az apró részleteket és a rejtélyeket! A misztikumra fogékony whiskyfanatikusok nemcsak a whisky ízét fogják élvezni, hanem a címkéjén lévő rengeteg szimbolikus utalás megfejtését is. Aki keres talál, és az ősi mantra különösen igaz a Scarabus rajongóira! A rezes bronzszínű Scarabus misztikus jellegét az Islay-szigeten született John Francis Campbell munkássága inspirálta, aki tekintélyes gyűjteményt hozott létre a varázslatos és spirituális kelta mesékből, emellett napsütés-rögzítőt gépet is fabrikált. Egy titokzatos készüléket, amely egy napra elraktározza magában a napsütéses órákat. A misztikus Scarabus Islay Single Malt Whisky-t 46%-os alkoholtartalommal palackozzák, extra színezés vagy hűtve szűrés nélkül. Titokzatos külsejével és elragadó ízvilágával együtt a Scarabus tökéletes jelképe az islay-i whiskyknek. A pompás párlatot a 2019-es Fèis Ìle-n mutatták be először.
-
Shanky’s Whip 33%
KosárbaÉjsötét, tartalmas és bővelkedik az ír párlatok végtelen finomságában. Ez a Shanky’s Whip Black, az ír whiskey zamatok és a zöld sziget kiforrott krémlikőrjeinek nemes találkozása. A párlat címkéjét a régi iskolát képviselő vintage ír gyufásdobozok grafikái inspirálták. Már a címkéje figyelmet ébreszt a whiskey vándoraiban: egy struccal hajtott fogatot láthatunk rajta, amin a zsoké ostorral ösztönzi mozgásra a hatalmas madarat. A strucchajcsár nem más, mint minden idők egyik legjobb zsokéja, az ír származású Shanky, a versenykultúra legvagányabb fenegyereke. Shanky egy igazi korszakalkotó figurája volt a régi világnak. Imádta feszegetni a határokat, és könnyűszerrel felrúgta a trendet, ha igazi megújulásra vágyott. Történt ugyanis, hogy amikor épp nem volt kedve lóra pattanni, akkor egy merész húzással strucc vontatta fogattal tért vissza a versenypályára. Le a kalappal Shanky előtt! Az a jó hírünk, hogy a róla elnevezett ír whiskeylikőr éppolyan parádésra sikerült, mint az italt ihlető karakán figura. A fekete krémes ír likőr és a blended whiskey fúziója felejthetetlen élményt ígér! A Shanky’s Whip Black Irish Whiskey Likőr egy karamellás, vajas csoda, kifejezetten a lágyabb, likőrösebb zamatok kedvelőinek ízlésére hangolva. Az édes fűszeresség mesésen visszhangzik a szájban. A sötét diófekete színben játszó Shanky felvonultatja az ír zamatok színe-javát, hogy valami egészen eredetivel rukkoljon elő az ír párlatok palettáján. A Shanky’s Whipet a zöld szigeten desztillállják, blendelik és palackozzák. A párlat változatosságára jellemző, hogy az alapját jelentő ír whiskeyt lágy és édes természetes vaníliával plusz krémes ízekkel keverik, ráadás gyanánt egy kis kényeztető karamellával teszik ellenállhatatlanná.
-
Shinobu 10 Years Pure Malt Whisky Mizunara Oak Finish 43%
KosárbaA Mizunara tölgy a világ egyik legritkább, felbecsülhetetlen értékű fája. Gyökerei a japán történelem mélységeibe vezetnek. A második világháború alatt Japán kevés országgal állt kereskedelmi kapcsolatban, és nem importálhattak tölgyfahordókat a szigetországba. A problémát a whiskykészítők egy helyi tölgyfajtával, a Mizuanrával oldották fel. Páratlan egyedisége abban rejlik, hogy a Mizunara matuzsálemi életkort ért el, mire hordót készítenek belőle: általában 200-500 éves korában formálnak belőle hordót, ezért kerül elképesztően magas összegekbe. Ez a tölgyfajta csodás ízeket kölcsönöz a whiskyknek. Komplex ízek kialakítására képes, és varázslatos egyensúlyt teremt a szantálfa, a kókuszdió, a fűszer és a japán tömjén között, bársonyos szájérzettel ejti bűvöletbe a japán italok fanatikusait. A bronz és arany izgalmas átmenetében játszik a Shinobu 10 Years Pure Malt Whisky Mizunara Oak Finish, amelyben egyszerre élvezhetjük a Sherry-, a Bourbon- és a Mizunara hordós aromák isteni összhangját.
-
Shinobu Blended Whisky Mizunara Oak Finish 43%
KosárbaA Mizunara tölgy a világ egyik legritkább, felbecsülhetetlen értékű fája. Gyökerei a japán történelem mélységeibe vezetnek. A második világháború alatt Japán kevés országgal állt kereskedelmi kapcsolatban, és nem importálhattak tölgyfahordókat a szigetországba. A problémát a whiskykészítők egy helyi tölgyfajtával, a Mizunarával oldották fel. Páratlan egyedisége abban rejlik, hogy a Mizunara matuzsálemi életkort ér el, mire hordót készítenek belőle: általában 200-500 éves korában formálnak belőle hordót, ezért kerül elképesztően magas összegekbe. Ez a tölgyfajta csodás ízeket kölcsönöz a whiskyknek. Komplex ízek kialakítására képes, és varázslatos egyensúlyt teremt a szantálfa, a kókuszdió, a fűszer és a japán tömjén között, bársonyos szájérzettel ejti bűvöletbe a japán italok fanatikusait. A rézarany színben játszó Shinobu Blended Whisky Mizunara Oak Finish 50% árpamalátából és 50% gabonából készül, és aranyérmet szerzett a 2019-es International Whisky Competition-ön, illetve a San Francisco WSC 2019 versenyén is. Sokoldalúságának titkáról három mesés aromákat adó hordó gondoskodik: a Shinobu Blended Whisky Mizunara Oak Finish a Bourbon-, a Sherry- és a Mizunara-hordós érlelés mesteri párlata!
-
Shinobu Pure Malt Whisky Mizunara Oak Finish 43%
KosárbaA Mizunara tölgy a világ egyik legritkább, felbecsülhetetlen értékű fája. Gyökerei a japán történelem mélységeibe vezetnek. A második világháború alatt Japán kevés országgal állt kereskedelmi kapcsolatban, és nem importálhattak tölgyfahordókat a szigetországba. A problémát a whiskykészítők egy helyi tölgyfajtával, a Mizunarával oldották fel. Páratlan egyedisége abban rejlik, hogy a Mizunara matuzsálemi életkort ér el, mire hordót készítenek belőle: általában 200-500 éves korában formálnak belőle hordót, ezért kerül elképesztően magas összegekbe. Ez a tölgyfajta csodás ízeket kölcsönöz a whiskyknek. Komplex ízek kialakítására képes, és varázslatos egyensúlyt teremt a szantálfa, a kókuszdió, a fűszer és a japán tömjén között, bársonyos szájérzettel ejti bűvöletbe a japán italok fanatikusait.A világos színben aranyló Shinobu Pure Malt Whisky Mizunara Oak Finish árpamalátából készül, és Ezüstérmet szerzett a 76th Wine & Spirits Wholesalers of America 2019-es versenyén. A Sherry-, Bourbon- és Mizunara hordó párosítása egy zseniális itallal ajándékoz meg minket!
-
Sierra Milenario Anejo 41,5%
KosárbaA jól ismert gyártó prémium sorozata hat különböző tequila-t tartalmaz, amelyek mind kaptak egy-egy rájuk jellemző nevet, és egy kis álarcot formázó lógót is, amely a palackok nyakán is látható. Ez a változat az őrült majom névre hallgat. Ebben a csodálatos, 18 hónapig érlelt anejo tequilában barack, vanília, karamell és finom csokoládé aromáira bukkanhatunk. Ez a kifinomult párlat igazán tüzes, melengető, mégis kifinomult élményt kínáló tequila, természetesen 100% agavéból párolva.
-
Sierra Milenario Blanco 41,5%
KosárbaA jól ismert gyártó prémium sorozata hat különböző tequila-t tartalmaz, amelyek mind kaptak egy-egy rájuk jellemző nevet, és egy kis álarcot formázó lógót is, amely a palackok nyakán is látható. A Blanco változat neve a ‘kreatív kígyó’. Tiszta, világos tequila aroma a hármas desztillálásnak köszönhetően. Tökéletes gyümölcsösség, az agave szinte ropogós frissessége és a bors eleven élénksége jellemzi ezt a 100% kék agavéból készült ragyogóan tiszta tequila-t.
-
Sierra Milenario Cafe 35 %
KosárbaA jól ismert gyártó prémium sorozata hat különböző tequila-t tartalmaz, amelyek mind kaptak egy-egy rájuk jellemző nevet, és egy kis álarcot formázó lógót is, amely a palackok nyakán is látható. A kíváncsi nyúl névre hallgató változat egy tequila alapú kávélikőr. Az ital megalkotása logikus lépés volt a Sierra részéről, hiszen Mexikó nem csak az agavéról ismert, hanem a kávé és a világelső vanília termesztéséről is. Így ez a zamatos tequila változat tényleg szinte teljes kivonatát kínálja Mexikó lelkének, mindenképp kipróbálásra érdemes. Az édes Blanco tequila, és a fantasztikus Chipas Maya kávé egyvelege igazi élvezetet kínál.
-
Sierra Milenario Extra Anejo 41,5%
KosárbaA jól ismert gyártó prémium sorozata hat különböző tequila-t tartalmaz, amelyek mind kaptak egy-egy rájuk jellemző nevet, és egy kis álarcot formázó lógót is, amely a palackok nyakán is látható. A bölcs sas névre hallgató Extra Anejo mindazt tudja, amit a zöld majom változat, de mindazt jobban, hiszen ezt a párlatot akár 4 évig is érlelik. Ezáltal egy a Sierra Milenario Anejo változat aromáit idéző, de annál sokkal mélyebb, testesebb és még elegánsabb ital születik, amelyik bizony már akár az érlelt szőlő vagy maláta párlatokkal is egy ligában játszik. Mindenképp ajánljuk a megkóstolását, igazán kivételes élményben lesz részünk.
-
Sierra Milenario Fumado 41,5%
KosárbaA jól ismert gyártó prémium sorozata hat különböző tequila-t tartalmaz, amelyek mind kaptak egy-egy rájuk jellemző nevet, és egy kis álarcot formázó lógót is, amely a palackok nyakán is látható. Az ideges krokodil egy gyönyörű, fehér tequila, amely különleges kezelést kap. Az agavét a főzés után helyi fafajokkal táplált tűzön megpirítják, amitől az pörkölt, füstös aromákkal gazdagodik. A palackokba kerülő tequila megőrzi a Sierra termékek kedvelt gyümölcsösségét, de mellette egy jóval markánsabb, csípősebb, füstösebb jelleget is felvesz, mintha a pirítás apró zsarátnokai, izzó részecskéi is az italba kerülnének. Érdekes, felpezsdítő élmény. Tegyenek csak próbát vele!
-
Sierra Milenario Reposado 41,5 %
KosárbaA jól ismert gyártó prémium sorozata hat különböző tequila-t tartalmaz, amelyek mind kaptak egy-egy rájuk jellemző nevet, és egy kis álarcot formázó lógót is, amely a palackok nyakán is látható. Az intuitív jaguár nevet viselő párlat jellemzői az édes gyümölcsök, a karamell és finom fűszerek. Ez a tequila kétszer desztillált, majd kilenc hónapig amerikai tölgyfahordóban érlelt, kiegyensúlyozott, zamatos ital, mindenképp vétek kihagyni a kategória kedvelőinek.
-
Singleton 12 Years Whisky 40 %
KosárbaVarázslatos gyümölcsös aromái mellett a gazdag malátás krémes édesség is érezhető benne. Az összhatást fás, diós jegyzetei tökéletesítik. Könnyedebb testessége igazán különleges ízvilággal kecsegtet. Gyümölcsös zamatai mellett a maltos karakter, intenzív kávés jegyzetek és diós jelleg is fokozza az ízélményt. Jellegzetességét egyedi tölgyes, tejkaramellás jegyzetei adják. Lecsengése enyhén száraz, melyben a tölgyes karakter dominál.
-
Skyy Vodka 40%
KosárbaA Skyy Vodka 1992-ben kezdte el működését San Francisco-ban. A Skyy vodka mára a piac egyik vezető vodkájává nőtte ki magát. Az ital rendkívül tiszta és bársonyos, melyet az innovatív ”four column” (négy oszlopos) technológiának köszönhet, amit 3-szori szűrési eljárás is kiegészít. Független tesztek bizonyítják, hogy a Skyy vodka jóval kevesebb szennyeződést tartalmaz, mint számos, a piacon fellelhető vodka. A végeredmény egy kiváló minőségű tiszta ital. A Skyy Vodka csodálatos mélykék üvegének eleganciája csak tovább fokozza az ital exkluzivitását.
-
Smirnoff Red Vodka 37,5%
KosárbaTökéletes tisztaságát a 24 órán át tartó lepárlásának és a tízszeres faszenes szűrésének köszönheti. Így ötvözve a hagyományos minőséget és a modern technológiát. Pierre Smirnoff 1818-as oroszországi fejlesztése nem véletlenül vált a világ egyik első számú vodkájává. Pierre Smirnoff, a vodka névadója 1864-ben alapította vodkalepárló üzemét Moszkvában és a folyamatos desztilláció kifejlesztésével forradalmasította a vodkakészítést. Ez a folyamat az évek során tovább tökéletesedett.Nagyszerű vodkájával kivívta a cár elismerését és udvari beszállítóvá vált. A Smirnoff a Nyugat számára izgalmas és rejtélyes ital volt. A XX.század eleje óta a prémium italok élcsapatába tartozik.
-
Smokehead Extra Rare Whisky 40%
KosárbaA Smokehead whisky egy kiváló Islay Single Malt, mely erőteljes tőzegességgel és füsttel bír. A hínáros, tengeri szél fútta, füstös malt hihetetlen komplexitással bír, melyben a sherry, jód, tengeri só, karamell, tőzeg és füst az elismerésért folytatott folyamatos küzdelmét élvezhetjük. Az ital nem csak isteni, hanem kimondottan vonzó megjelenéssel bír. A koponyával díszített doboz és a különleges palack már előre sejteti mi is vár majd ránk.
-
Smooth Ambler Old Scout American Whiskey 53,5%
KosárbaAz Old Scout American Whiskey egy kevert bourbon, amely a Smooth Ambler sikerén alapszik. Itt azonban nem egy fiatal és egy idős párlatot blendeltek, hanem két, különböző hordóban érlelődött bourbonnal teszik ezt. Az Old Scout amerikai whiskey egyik alkotóeleme új tölgyfahordókban érlelődik, a másik pedig használt, erősen kiégetett bourbon hordókban. Az eredmény egy érdekes, nagyon finom és nagyon összetett bourbon, amelyet ajánlunk minden bourbon kedvelőnek, de különösen azoknak, akik szeretik felfedezni, megérteni az italok aromáit biztosító hatásokat.
-
Suntory Hibiki Japanese Harmony Whisky 43%
KosárbaHihetetlen, hogy a Japán whisky közel 100 éve indult, mégis az itt készült párlatokat a világ legjobbjai között tartják számon. Töténetünk 1923-ban indult, mikor Sinjiro Torii megalapítja a Yamazaki lepárlót és megalkotja az első japán whiskyt majd később a Suntory brandet. Ezt később további lepárlók követték, melyek lehetőséget biztosítottak a japán whiskyk fejlődésének és elterjedésének. A Yamazakiban kizárólag single malt whiskyvel foglalkoznak melyek nincsenek tőzeggel átitatva, a tőzegelt párlatok a Hakushu lepárlóhoz köthetők. A gabona whiskyket a Chita lepárlóban állítják elő. A Single maltok mellett nagy mennyiségben gyártanak blended whiskyket melyek közül a Hibiki kiemelkedő. Ebben a bended whiskyben a cég mind három lepárlójából származó whiskyt házasítanak össze. A japán whiskyk általában nagyon könnyedek gazdag gyümölcsös íz és aromajegyekkel, nem véletlenül váltak a fogyasztók kedvenceivé.
-
Takamaka Extra Noir Aged Rum 38 %
KosárbaA Takamaka Extra Noir Aged Rum egy meglehetősen dekadens sötét rum a Seychelle-szigetekről, melyet oszlopos lepárlással készítenek, majd bourbon hordók és új francia tölgy hordók kombinálásával érlelnek.
-
Takamaka Spiced Rum 38%
KosárbaA Seychelle-szigetekről származó Takamaka Bay Spiced Rum nem hoz szégyent születési helyére. Igazi trópusi ízorgiát kapunk tőle, édesen aromás, csodálatosan fűszeres, mégis sima ízű rum. A helyben termett cukornádból erjesztett rum a kisüsti lepárlást követően tölgyhordóban érik. Az eredmény egy kiemelkedően fűszeres, komplex, mégis harmonikus aromájú rum.
-
Takamaka St. Andre 8 Years Rum 40 %
KosárbaA gazdag hagyományok ihlette, 8 éves rum a ‘szerelem alkotása’. A Seychelles-szigeteken, a Trois Frères Distillery mélyén található, az a hely, ahol a Takamaka rumokat készítik a D’Offay család felügyeletével. A saját termesztésű, organikus cukornád, és a Seychelles szigetekre jellemző különleges blendelés együttese alkotja meg a Takamaka rumok jellemző tuljadnoságait. Az alapanyagok, a blendelés és az érlelés emeli fel igazán magasra a Takamaka rumok minőségét és ízkomplexitását. A különleges terroir és a magasszintű hozzáértés érződik minden egyes kortyban. Az egész sziget látképe olyan, mint a legszebb képeslapokról megelevenedett világot látnánk, vagy legügyesebb grafikusok tervezték volna meg. Nem csoda, hogy a Takamaka rumok minden cseppje valóban olyan, mintha magából a földi paradicsomból származnának.
-
Takler Grand 2012 0,75 l
KosárbaSzekszárd újabb összefogás bora, amelyet első ízben négy szekszárdi pincészet, Heimannék, Sebestyénék, Eszterbauerék és Taklerék készítettek el. 1-1 saját nagy bor, csak a legnagyobb évjáratokból, minimum 25 % kékfrankossal és minimálisan 5 éves érleléssel. Taklerék első Szekszárd Grandja rendkívül összetett, életteli és lendületes. Hosszú utóíz és érési potenciál, hamisítatlan szekszárdi karakter.
-
Takler Merlot 2019 0,75 l
KosárbaTestes, ugyanakkor bársonyos vörösbor piroshúsú gyümölcsök, legfőképp a málna intenzív zamatával. Másod és harmadtöltésű tölgyfahordókban érlelődött.
-
Takler Regnum Cuvée 2016
Kosárba„Hamarabb beérett, mint a Primarius. Modern, hűvösebb és komplex bor lett.” – Takler András Öt fajta (merlot, cabernet franc, kékfrankos, syrah és cabernet sauvignon) házasítása, Alsónána, Szenta-völgy és a Görögszó dűlőkből. Alacsony terhelés mellett, idősebb tőkékről válogatva. Modern stílus, visszafogott fás jegyekkel, jól iható korttyal, sok fűszerrel, harapható, lédús gyümölccsel. Tartályban erjedt, másfél évig érett magyar és francia hordókban.
-
Talisker 10 Years Whisky 45,8%
KosárbaA Skye szigeten egyetlen lepárló működik, ahonnan a Talisker különleges ízű maláta whisky származik. 1831 óta a lepárlóüzem kizárólag tiszta maláta whiskyk készítésével foglalkozik. A 10 éves Talisker Single Malt whisky klasszikus maláta whisky, mely a Skye sziget nyugati partjáról származik. Az ital 45,8 % alkoholtartalommal, sós, fűszeres karakterrel bír. Szúrósan hangás illatú, de utal a környezetében található tengeri moszat illatára is. Teljes aromájú, megkülönböztető tőzegízzel. A jól kiegyensúlyozott, könnyen édeskés aroma a szájpadláson melegen és gazdagon robban, majd hosszan elnyúlik. 10 éves korában kerül palackba. A Johnnie Walker és Drambuie alkotóeleme.
-
Talisker 25 Years Whisky 45,8%
KosárbaEgy kihagyhatatlan darab Talisker rajongóknak. A díjnyertes 25 Years Old whisky – mely 2011-ben került napvilágra – intenzív és fűszeres testességével egyre szélesebb körben hódít. A mesés Skye-szigetéről származó Talisker a legtöbbet díjazott skót maláta whiskyk egyedülálló élményét kínálja. A márka szeszfőzdéje koránt sem termetes, sokkal inkább szerény méretű, eredményeiben mégis számottevő, 100.000 hordó eladással büszkélkedhet évente. Az ital fogyasztása leginkább önmagában esetleg egy kis jéggel ajánlott. Sötét csokoládéval, tengergyümölcseivel illetve Comté sajttal párosítva is kiváló. Alkoholtartalma az átlagnál némileg erősebb.
-
Talisker Dark Storm Whisky 45,8%
KosárbaSkócia szegletében, Skye szigetén készülnek a Talisker Whisky főzde kiválóbbnál kiválóbb tételei. A tengeri levegő és a helyi tőzeg egyedülálló karakterre ruházza fel ezeket a kiváló maltokat. A Talisker malt tételeinek egyik kiváló képviselője a Talisker Dark Storm, mely egyediségét barrique-olt (kiégetett) tölgyfahordós érlelésének köszönheti. A Talisker kiváló párlatait erősen elszenesített hordóba töltik, így extra füstöt és vadságot kölcsönözve az italnak. A végeredmény egy valódi vihar, melyben a tőzeg, füst és só váltják egymást.
-
Tanqueray Flor de Sevilla Gin 41,3 %
KosárbaEz a csodás, napsütést idéző színű gin Sevilla-i narancs és narancsvirág hozzáadásával készül. Ízében a Földközi-tenger minden csodája ott lakozik. Fantasztikus mediterrán koktélokat készíthetünk belőle, de magában némi citrussal vegyítve sok jégre öntve is fantasztikus italt kapunk, amely bármikor képes elénk idézni életünk legjobb nyaralásának hangulatát. A Tanqueray Flor de Sevilla az ikonikus Tanqueray palackban található, amelyet eredetileg egy három részből álló koktélshaker ihletett.
-
Tatratea 62 % Erdei Gyümölcsös Tea Likőr
KosárbaZamatos erdei gyümölcsök, mint áfonya, szeder és szamóca kivonatával dúsított termék. Kellemes édességét a gyümölcsök savanyúsága ellensúlyozza, így megalkotva az ital tökéletes egyensúlyát.
-
Tatratea 22 % Kókuszos Tea Likőr
KosárbaKókusz kivonattal dúsított, amely a termék édes ízéről és zamatáról gondoskodik, valamint annak illatát is adja. Szintén tartalmaz fiatal tealevelekből származtatott, első osztályú fehér tea kivonatot, amely a maga finomságával fokozza a termék ízét.
-
Tatratea 32 % Citrusos Tea Likőr
KosárbaCitrus gyümölcsök (citrom, lime) kivonatával gazdagított, melyek gondoskodnak a termék tiszta citrus zamatáról, megtartva a tea és a gyümölcsök csodálatos ízvilágát. Ez az egyveleg már jégen szervírozva is megkönnyebbülést hoz bármilyen nehéz nap után.
-
Tatratea 37 % Hibiszkusz & Vöröstea Likőr
KosárbaVörös teával dúsított, hibiszkusz és meggy kivonatokkal készült, melyek nagyszerű forrásai a természetes antioxidánsoknak. A hibiszkusz Ázsia trópusi részein őshonos növény, melynek nagy, táplálkozásra alkalmas virágai vannak. Enyhén savanykás ízének, valamint gyönyörű rubinvörös színének köszönhetően, kiváló teafőzet elkészítésére.
-
Tatratea 42 % Őszibarackos Tea Likőr
KosárbaAz Őszibarackos Tatratea egy különleges tea alapú gyógynövény likőr, amely kizárólag természetes összetevőkből készült. Egyedülállóan tiszta alkohol, első osztályú fehér- és fekete tea, az alpesi gyógynövények természetes kivonatai, gyümölcspárlatok, valamint a kristálytiszta tátrai forrásvíz alkotja. Őszibarack kedvelőknek egy kihagyhatatlan választás. Közepes alkoholfoka és elragadó gyümölcsössége tökéletes választás egy hosszú nap utáni kikapcsolódáshoz.
-
Tatratea 47 % Virágos Tea Likőr
KosárbaGondosan válogatott virágok gyűjteménye, melyben hétféle virágot találunk a rétekről, hetet a bokrokról és hetet a fákról. Ízvilágában a körömvirág, a levendula, az árvacsalán és a cickafark dominál.
-
Tatratea 52 % Eredeti Tea Likőr
KosárbaEgyedülálló, tea alapú gyógynövénylikőr, mely kizárólag természetes összetevőket tartalmaz. Az ital a kivételesen tiszta alkohol, az első osztályú fekete tea, a hegyvidék gyógynövényeinek természetes kivonatai, gyümölcskivonatok és gyümölcspárlatok, cukor és a Magas-Tátra forrásvizének esszenciája.
-
Tatratea 57 % Homoktövis & Csipkebogyó Tea Likőr
KosárbaA vörös tea jellegzetes ízvilágát a csipkebogyó gazdagítja természetes zamatával és a homoktövis fanyarságával teszi teljessé. Az összetevők magas Cvitamin és antioxidáns tartalmának köszönhetően egy tökéletes választás azok számára, akik figyelnek az immunrendszerük egészségére, de azért szeretnének kikapcsolni egy kicsit.
-
Tatratea 67 % Alma & Körte Tea Likőr
KosárbaKépzeld el a karácsonyt, ahogy az almás rétes illata betölti az egész szobát. Ez pontosan az az illat, amit érezni fogsz, amikor az alma-körte ízesítésű Tatratea-t felbontod. Az alma, a körte, a vanília és a fahéj tökéletes egyvelege egyből elvarázsol bárkit, aki kicsit is vonzódik a tradicionális ízekhez.
-
Tatratea 72 % Betyáros Tea Likőr
KosárbaKínafa kivonatával dúsított termék, mely kevesebb cukor hozzáadásával készült, mint a testvérei, méltán nyerve el a TATRATEA család legerősebb tagja címet. Magas alkohol tartalma miatt úgy vélik, csakis a valódi ‘betyárok’ itala. Kinin tartalmának köszönhetően az egészségre is jó hatással van, sőt még a malária ellen is véd.
-
Teachers Whisky 40%
KosárbaA Teacher’s Highland Cream prémium minőségű, hagyományos kevert skót whisky. Robosztus, karakteres ízét, világhírnevét egyedülállóan magas, minimum 45 % malátawhisky tartalmának köszönheti.
-
Teeling Single Grain Whiskey 46%
KosárbaDublin az ír whisky gyártás szíve, az 1700-as években már 37 különböző lepárló működött a városban. Később, a 19. században a dublini whisky az egész világban ismertté vált. A város ad otthont a Teeling lepárlónak is, amelynek története Walterrel kezdődött. Walter Teeling több mint 230 évvel ezelőtt, 1782-ben kezdett bele a szeszgyártásba. Ettől kezdve mostanáig, egészen a család legfiatalabb generációjáig fennmaradt a Teeling hagyomány, amelynek eredményeként 2012-ben megalapították a Teeling Whisky Companyt. Az újjáépült Teeling lepárlót 2015 júniusában nyitották meg, ahol napjainkban is tovább folytatódik a tradicionális ír ital gyártása. Írországban csak néhány egészen jó single grain whisky van, amelyek között megtalálhatjuk a Teeling Single Grain italt is. Ezt az igazán egyedülálló italt californiai Cabernet Sauvignon hordókban érlelik, hogy megszülethessen ez a rendkívül édes és fűszeres whisky.
-
Tequila 123 Uno Organic Blanco 40%
KosárbaDavid Ravandi tequila brandje, az 123 (Un-Dos-Tres) ismét előrukkolt egy felejthetetlenül finom organikus tequilával. A bázist a 100%-ban a Blue Weber agávé jelenti, egyenesen a Tequila-völgyből. A párlat kifinomultságát az adja, hogy akár 60 napig is rozsdamentes acélban pihentetik, majd 30 napig érlelik fahordóban, így jut benne tökélyre az ízek teljessége. Valamennyi palack 100%-ban újrahasznosított üvegből készül, a címkéket pedig 100%-ban újrahasznosított papírra nyomják. A 360 fokos zöld szemlélet jegyében a nyomtatáshoz is szójafestéket használnak a mexikói tequila fellegvárában!
-
The Chita Single Grain Whisky 0,7 l 43 %
KosárbaA híres Suntory japán vállalat két malátawhisky- (Yamazaki és Hakushu), valamint egy gabonawhisky lepárlóval rendelkezik. A másik kettő jóval ismertebb, míg a Chita csendesen, magas minőségben gyártja a grain whiskyt (a single grain kukoricából, búzából és árpából készült whisky, melyeket együtt párolnak le oszlopüstön), főként a híres Hibiki blended whiskybe. A Chita whisky egy könnyed ital, menta, méz és fás érzéssel, szuper választás a nyári hónapokra. Az első single grain whiskyj 2015-ben jelent meg először a nagyközönség számára. Évről-évre limitált mennyiségben adják ki.
-
The Choya Ume Fruit liqueur 17%
KosárbaA hagyományos eljárással készülő japán ital gyümölcságyon érlelt változata. Az ume (Prunus mume) egy japán gyümölcs, amelyet számos likőr és ital készítéséhez használnak. Ezeket Európában általában japán szilvabor és szilvalikőr néven említjük, bár maga a gyümölcs azért messze nem azonos a felénk ismert szilvával. A CHOYA Extra Years Ume Likőr egy gyümölcsös, érett édes aromákat mutató likőr, amely kellemes lezárása lehet egy japán étkezésnek.
-
The Deacon Blended Scotch Whisky 40%
KosárbaA The Deacon egy különleges, merész karakterű, 40%-os alkoholtartalmú blended skót whisky, amely az Islay régió tőzeges füstösségét ötvözi a Speyside-i maláták gyümölcsösségével . A kandírozott narancs, fafüst és édes fűszerek komplex ízvilága jellemzi, egyedi, rézszínű, „steampunk” stílusú palackban, mely a lepárlóüstöket idézi.
-
The Irishman Founders Reserve Whiskey 40%
KosárbaEgy mesés ír kevert whiskey. Az előírt módon, háromszoros lepárlás után bourbon hordókban érlelik. Igazából semmi különleges nem történik vele, mindent pont úgy csinálnak a készítése folytán, ahogy az ír sztenderdek megkövetelik, az eredmény mégis jobb és több annál, mint amit az árához képest várnánk. Ez egy kiváló, könnyen iható, aromás és finom whisky, amely remekül megmutatja az ír whiskey készítés szépségeit. Kiváló választás afféle »mindennapi« fogyasztásra, és remek lehet az ilyen italokkal épp ismerkedők számára is.
-
The Matsui Single Malt Sakura Cask Whisky 48%
KosárbaA ‘sakura’ szó cseresznyét jelent, és ez a japánok egyik kedvenc jelképe. A cseresznyevirágzás évszázadok óta a tavaszi újjászületés szimbóluma a japán kultúrában. Gondoljunk csak bele, mekkora élmény lehet, amikor a The Matsui Single Malt Sakura Cask Whiskyt kortyolgatva elárasztja a szánkat a cseresznyevirág mámorítóan édes aromája, amitől mi is újjászületünk! A japán Kurayoshi Distillery Matsui-sorozata három NAS (non-age statement, azaz kormeghatározás nélküli) whiskyből áll. A The Matsui Peated Cask, a The Matsui Single Malt Mizunara Cask Whisky mellett a harmadik a The Matsui Single Malt Sakura Cask Whisky, amely sokak szerint a széria legizgalmasabb tétele! A 18 hónapig csereszenyefa hordóban érlelt whiskyt különleges lepárló berendezésben, alembic stillben desztillálták. A whiskyhez a híres japán hegy, a Daisen kristálytiszta forrásvizét használják (a Suntory is ugyanitt üzemeltet egy ásványvízgyárat).
-
The STIN Sloe Gin 27%
KosárbaItalunk egy változatos, ízekben rendkívül gazdag aromagerincet kapott, ezért desztillálták a 47%-os STIN Dry Gint alacsony hőmérsékleten egy 50 literes rézüstben. A kapott párlat alkoholszázaléka kezdetben 80% körüli, ami a stájer forrásvíz hozzáadásával nagyjából 47%-ra csökken. Ez a gin nem tartalmaz hozzáadott cukrot, és mesterséges aromákat sem. A stájer készítők nem tétlenkedtek, és még jobban elmélyedtek a ginipar fortélyaiban, amelynek gyümölcseként kaptunk egy újabb kiváló gint. A 29 növényi alapanyag összjátékából kibontakozó íz feltárja a stájer dombok lejtőin termő zamatos alma és a bodzavirág jellegzetes aromáját, miközben érezhetjük az ital gyümölcsösségével összefonódó enyhe savasságot is. Az almás és a kökény dominanciájának eredménye a The STIN Sloe Gin vöröses árnyalatát.
-
Tia Maria (kávélikőr) 20%
KosárbaA Tia Maria nevét talán nem ismerik olyan sokan, de aki egyszer megkóstolta, az garantáltan soha nem tudja majd elfelejteni. Ennek az oka nem más, minthogy az egyik legjobb kávélikőrként említik a piacon. Már illatában is kimagaslóan megjelennek a pörkölt kávébabos aromák, a buja karamellás jegyzetek, valamint egy csipetnyi vaníliás fűszeresség, amihez egy nagyon diszkrét rumos háttér társul. Annyira zamatos, hogy kóstolásakor olyan hatást kelt, mintha krémes kávét kóstolgatnánk, amelyben az édességet és a vaníliás fűszerességet egy nagyon kellemes, bársonyos lecsengés koronázza meg, mindvégig előtérben tartva a kávé jellegzetességeit. Nagyszerű aperitif önmagában, ami jól behűtve, de jéggel is megállja a helyét, sőt rengetegen keresik koktélokhoz, így sokan fogyasztják például kólával és citrommal, de vanília fagylalttal elegyítve is isteni frissítő desszert készíthető belőle.
-
Unicum Orange Bitter
KosárbaAz Unicum Orange Bitter ötlete már régen megfogalmazódott, ugyanis amikor a Zwack Családnak Olaszországban kellett az Unicumot készítenie, felfedeztek egy helyi szokást: jégkockára töltve, narancsszelettel különösen népszerű az Unicum. Ez az élmény ihlette meg az Unicum Orange Bittert. Alapja az Unicum, melyet narancs kivonattal és párlattal gazdagítunk. Ezt követően kerül az ital hordós érlelésre, a végeredmény pedig az Unicum Orange Bitter, mely jégre töltve az igazi! Fogyasztását 2 db jégkockára töltve, narancsszelettel ajánljuk.
-
Volcán de mi Tierra Blanco Tequila 40%
KosárbaA tequila a mexikói Jalisco síkságon található ‘Volcán de Tequila’ vulkánról kapta a nevét, amely 200,000 évvel ezelőtt tört ki, megformázva a Jalisco régió területét és domborzatát. Ez a kitörés gazdag vulkanikus réteggel borította a talajt, ideálissá téve a kék agávé termesztéséhez. A bazaltban és vasban gazdag talaj különleges ízt biztosít a tequilának. Kiemeli az egyes régiók (lowlands és highlands) terroir adottságait, a területeken alkalmazott különböző agávé főzési és erjesztési módokkal. A hagyomány és az innováció tökéletes összhangja. A Volcán de mi Tierra Blanco tequila jegyeiben leginkább a klasszikus citrusos, borsos enyhén fűszeres jegyek dominálnak. A gazdag vulkanikus talajnak köszönhetően a kék agavek pompás ízeket zártak magukba, melyeket a szakemberek tökéletesen átmentettek minden egyes palack Volcán tequilába. A citrusos karakter mellett gyümölcsössége is megkapó, melyet közepesen hosszú lecsengése koronáz.
-
Volcán de mi Tierra Cristalino Anejo Tequila 40%
KosárbaA tequila a mexikói Jalisco síkságon található ‘Volcán de Tequila’ vulkánról kapta a nevét, amely 200,000 évvel ezelőtt tört ki, megformázva a Jalisco régió területét és domborzatát. Ez a kitörés gazdag vulkanikus réteggel borította a talajt, ideálissá téve a kék agávé termesztéséhez. A bazaltban és vasban gazdag talaj különleges ízt biztosít a tequilának. Két régió (lowlands és highlands) legjobb területeiről választott agávé eredménye eme komplex és elegáns párlat. A Volcán de Mi Tierra terroir jegyeinke köszönhetően egy sokkal komplexebb és gazdagabb karaktert kínál. Anejo és Extra anejo tequila-k gondos blendjéből született tétel, melyben a csípős, boros, citrusos jegyeket sokkal inkább az édes, krémes, fűszeres karakter váltja. Minden palackban ott rejtőznek a karamellás, vaníliás aszalt gyümölcsös jegyek, melyeket dohány és vanília koronáz. A szájban krémes, egész szájat kitöltő ízélménnyel kecsegtet, míg lecsengése már-már végtelen és krémes.
-
Volcán de mi Tierra Reposado Tequila 40%
KosárbaA tequila a mexikói Jalisco síkságon található ‘Volcán de Tequila’ vulkánról kapta a nevét, amely 200,000 évvel ezelőtt tört ki, megformázva a Jalisco régió területét és domborzatát. Ez a kitörés gazdag vulkanikus réteggel borította a talajt, ideálissá téve a kék agávé termesztéséhez. A bazaltban és vasban gazdag talaj különleges ízt biztosít a tequilának. Kiemeli az egyes régiók (lowlands és highlands) terroir adottságait, a területeken alkalmazott különböző agávé főzési és erjesztési módokkal. A hagyomány és az innováció tökéletes összhangja. A Tequila Reposado a terroir egyedülálló karakterét és a tölgyfahordós érlelés harmóniáját mutatja be. Amerikai és európai tölgyfák felhasználásával készült hordók hivatottak rá, hogy kiemeljék a választott agávé komplexitását és finomságát. A 100% Highlands terroirrral jellemző karakter az prémium 100% blue agave ás a tölgyfahordós kísérletezés izgalmas eredménye ez a kiváló reposado tequila.
-
Writers Tears Cask Strength Whiskey 54,5%
KosárbaAz írók könnyei whisky, természetesen még ebben a hordó erősségű változatában sem tartalmazza az írók valódi könnyeit. Bár igaz, tartalmazhatná, hiszen az írók általában szegény emberek, és nyilván szomorúak, hogy nekik nem telik erre a csodás whiskyre. A Writers Tears Cask Strength Whiskey egyebekben hasonló a gyártó alap blendjéhez. Érlelése első töltésű amerikai tölgy bourbon hordókban történik, háromszor desztillálják, és a blend az idős malt whisky és gabona whisky keverékéből épül fel. Természetesen nem hidegen szűrve, hordó erősségben kerül palackozásra. Méghozzá szigorúan korlátozott mennyiségben, mindössze 5175 palack készül belőle.
-
Writers Tears Double Oak Whiskey 46%
KosárbaDoube Oak, azaz két izgalmas tölgyes jelleg találkozása egyetlen ír whiskyben–ez a Writers Tears új jelszava! Bernard Walsh, a Walsh Distillery alapítója úgy döntött, hogy a francia tölgyet a Writers Tears portfólió állandó jellegzetességévé teszi a Writers Tears Double Oak Whisky bevezetésével. A lepárló alapítója a Szent Grált kereső régészek lelkesedésével kutatja az ír whisky tökéletes cseppjét. Szerinte ehhez akkor kerülünk közelebb, ha visszakanyarodunk az ír whisky 18. századi művészetéhez, amikor a francia tölgy először vált az ír whisky szerves részévé. Amint az amerikai whiskyipar növekedésnek indult, az olcsóbb amerikai hordók szélesebb körben elérhetővé váltak, így sok ír lepárló kísérletezett az amerikai és francia tölgyfahordók használatával. A 46%-os Writers Tears Double Oak Whisky egy single pot still és malátawhisky blendelésével készült, amelyet amerikai és francia tölgyhordóban, bourbon és konyakos hordóban is érleltek. A nem hűtve szűréssel (non-chilled filtered) készített whiskyt háromszor desztillálták. Az amerikai tölgy merészebb, édesebb vaníliás varázslatot ad a Writers Tears Double Oak Whisky-nek, a francia tölgy pedig elmélyíti a selymes tanninokat az italban, amelyek könnyed édessége a gyümölcsös édességgel keveredve ellenállhatatlanul csábító aromákat alakít ki a whiskyben.
-
Yellow Spot 12 Years Whiskey 46%
KosárbaAz ír whiskey-k esetében a single pot still whiskey-nek azokat a whiskyket nevezik, amelynek készítése során a malátázott árpa mellett nem malátázott (zöld) árpát is felhasználnak. Az eredetileg a Mitchell & Son borkereskedés által indított sorozat Green Spot változatát már jól ismerjük. A Yellow Spot azonban már 12 évig érik, és nem csak kétféle, hanem rögtön háromféle hordóban. Az amerikai bourbon hordó, a spanyol sherry hordó és szintén spanyol malaga hordóban fantasztikus aromákat ad a párlatoknak, amelyeket azután tökéletes módon kevernek össze, és így kerül a palackokba. Az ír whiskey kedvelőinek kötelező darab.
-
Ypioca Ouro Cachaca 38%
KosárbaA Ypioca Ouro Cachaca tulajdonképpen nem más, mint egy különleges, brazil cukornádpálinka. A rumtól az különbözteti meg, hogy nem melaszból, hanem közvetlenül cukornádból készítik és rövidebb ideig tárolják a hordóban. Íze emiatt semlegesebb, mint a rumé. Brazílián kívül nem annyira fogyasztják, de néhány koktél, mint például a Caipirinha elképzelhetetlen lenne nélküle. Az Ypioca egy tradicionális cachaca-gyártó Brazíliában, mely kizárólag a saját földjein termett cukornádból készíti az italt. A Ypioca Ouro Cachaca különlegessége, hogy balzsamfa hordóban érlelik 2 évig.
-
Zacapa Centenario Edition XO Rum 40%
Kosárba2000-es évben debütáló Zacapa Centenario Edition XO Rum a Nemzetközi Rum Fesztiválon arany, majd platina díjat is nyert a szuper-prémium kategóriában. A lepárló 1976-ban jött létre, neve a Guatemala keleti részén található Zacapa város 100 éves fennállása előtt tiszteleg. Az itt készülő rumot egyszer passzírozott, sűrített ‘cukornádmézből’ készítik, amely eljárás jóval ritkább, mint a széles körben alkalmazott melasz alapú rumkészítés. A párlatok érlelése is a rumok között egészen egyedi eljárással történik, ugyanis a Spanyolországban készülő sherry, solera nevű érlelési metódusát alkalmazzák. Ennek lényege, hogy a tölgyfahordókat hatalmas raktárakban egymásra pakolva tárolják és mindig a legalsó sorban lévő hordó tartalmát palackozzák a fölötte lévőből pótolva azt, így haladva egészen a legfelső hordóig. Ezáltal állandó ízt és minőséget tudnak garantálni. Az előállítási folyamat fent említett különlegességei és természetesen Lorena Vazquez keverőmester szakértelme is nagyban hozzájárul a Zacapa Centenario Edition XO Rum sikereihez. A Zacapa rumjai számtalan nemzetközi elismerést és díjat nyertek már, többek között a Zacapa volt az első, aki bekerült a Nemzetközi Rum Fesztivál Híresek Csarnokába, a Chicagóban székelő Beverage Testing Institute pedig 95 feletti pontokkal jutalmazta italait.
-
Zacapa Royal Solera Gran Reserva Especial Rum 45%
KosárbaA jól ismert gyártó Solera eljárással érlelt keveréke 6-25 év közötti párlatokból készül. Az érlelés korábban francia konyakot tartalmazó hordókban történik. A solera eljárás, vagyis korábban más italfajtákat tartalmazó hordókban történő érlelés különleges, csak az adott termékre jellemző ízvilágot hoz létre. A Zapaca Centenario Royal rum esetében ez tökéletesen kiegyensúlyozott kombinációt jelent az édesség, a fűszeres és gyümölcsös ízek között. A tradicionális rumkészítés szelleme, és a lepárlómester művészete egyesül ebben a kivételes, intenzív mahagónivörös színű italban.
-
Zacapa Solera Gran Reserva Rum 40%
KosárbaAz 1976-ban alapított Zacapa nevét a Guatemala keleti részén található Zacapa városától kölcsönözte. Az itt készülő rumok egyszer passzírozott, sűrített cukornád léből (ún. cukornád mézből) készülnek, amely jóval ritkább és nehezebb eljárás, mint a cukornád-melasz alapú rumkészítés. A párlatok érlelése is különleges, a végső érlelés spanyol sherrys hordókban történik, méghozzá Solera módszerrel, vagyis a több sorban egymás fölött elhelyezett hordók közül mindig a legalsókból történik a palackozás, de mindig csak a hordók tartalmának egy részét használják fel, és ezt a felette lévő hordósorból pótolják, így haladva egészen a legfelső hordóig. Ezáltal az alsó sor hordóiból állandó ízt és minőséget tudnak garantálni. A bonyolult előállítási folyamat és Lorena Vazquez keverőmester szakértelme is nagyban hozzájárul a Ron Zacapa sikereihez. A Zacapa rumjai számtalan nemzetközi elismerést és díjat nyertek már, többek között a Zacapa volt első, aki bekerült a Nemzetközi Rum Fesztivál Híresek Csarnokába, a Chicagóban székelő Beverage Testing Institute pedig 95 feletti pontokkal jutalmazta. A Zacapa Centenario 23 változat egy igazán hosszan érlelt, valóban különlegesen zamatos rum. A gyártó fontosnak érzi a terület eredeti őslakóinak emlékét, így minden palackon elhelyez egy tradicionális, a helyi kultúrát szimbolizáló nádfonat díszítést.
-
Zonin Masseria Altemura ‘Sasseo’ Primitivo 2018
Kosárba100% Primitivoból készült válogatás. Sötét rubin színű, illatában intenzív gyümölcsös aromák szilva és lekváros piros bogyósok édes fűszerekkel. Szájban nagyon szép test, meleg, nagyon érett gyümölcsösség által támogatott kellemes komplex édes tanninok.
-
Zwack Unicum 34,5%
KosárbaBár az Unicum receptje titkos, annyi bizonyos, hogy több mint 40 féle gondosan válogatott gyógy- és fűszernövény keverékéből készül. Sajátságos, keserédes ízét, különleges harmóniáját a 6 hónapos tölgyfahordós érlelési periódus teljesíti ki. Az Unicum jótékony hatásának köszönhetően akár méltó bevezetője, akár lezárása lehet az étkezéseknek. Ihatjuk hűtve, nagyszerű összetett ízét pedig leginkább szobahőmérsékleten élvezhetjük.
-
Zwack Unicum Barista 34,5%
KosárbaA keserűlikőr-fogyasztás és a kávézás egyaránt évszázados múltra tekint vissza számos európai országban, így Magyarországon is. Ezt a két hagyományt egyesíti az Unicum Barista, melynek fő alkotóelemei az Unicum és az arabica kávé. Az ital tölgyfahordós érleléssel nyeri el végleges karakterét.
-
Zwack Unicum Riserva 40%
KosárbaAz első gyógynövénylikőr a szuperprémium kategóriában. Az Unicum Riserva különlegessége egyedülálló gyártási eljárásában, a „dupla hordós” érlelésben rejlik. A termék alapját képező Unicumot a budapesti, Soroksári úti pincerendszer legnagyobb és legidősebb – több, mint 85 éves hordójában érleljük. A hosszú évtizedek során a hordó dongáiban képződött speciális anyag, az úgynevezett „fekete méz” karakteresebbé teszi a benne készült Unicumot. Ezt követi a tokaji pincészetekből származó hordókban való érlelés. Ez az eljárás kerekséget, lágyságot és Tokaj utánozhatatlan karakterét adja hozzá az italhoz. Amint az Unicum jól ismert keserédes íze találkozik Tokaj karakterével, az Unicum Riserva komplex ízvilága lágyabbá, de ugyanakkor fűszeresebbé, gyümölcsösebbé válik egy csipet sárgabarackos, finoman gyógynövényes, hűs, mentás fuvallattal. Az Unicum Riserva fogyasztását jégre töltve ajánljuk.
-
Zwack Unicum Szilva
KosárbaA Zwack Unicum 220 éves fennállása óta számos új és izgalmas itallal jelent meg a piacon. 2012. április 1-jén cég újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen ezen a napon dobta piacra legújabb terméket a Zwack Unicum Szilvát. Az Unicum Szilva a hagyományos Unicumhoz hasonlóan több mint negyven különböző, gondosan válogatott gyógynövény felhasználásával készül. AZ Unicum Szilva különlegessége abban rejlik, hogy a kész Unicum párlatot 6 hónapon keresztül tölgyfahordóban érlelik, melynek aljába kiváló minőségű aszalt szilvát tesznek. A kíméleteses szárított aszalt szilva a gyümölcs minden karakterét magában hordozza, melyet az érlelés során átad az italnak. Az Unicum Szilva magában hordozza a hagyományos Unicum jellegzetes ízét, melyet a aszalt szilva kellemesen lágy íze tompít.
-
Hosszúkávé
620 FtKosárbaFilicori Zecchini Bologna híres pörkölő üzeme 1919 óta. A világ legtöbb kávé gyártója különféle eredetű szemeket kever össze, majd egyszerre megpörköli az egész keveréket. A Filicori kávé más. A Filicori minden egyes kávéfajtát külön-külön pörköl meg, s csak ezután állítja össze a már megpörkölt szemekből a kávés zacskóban kerülő keveréket. Így biztosítja, hogy minden kávészem a jellegének megfelelő pörkölést kapjon, s a keveréken belül is megőrizze egyedi aromáját. 95% arabica és 5% robusta kávék keveréke. A Filicori Gran Crema Forte intenzív aromás illatot mutat szagláskor. Ízlelésre kerek és nagyon testes ízt ad. A keverék erőssége a keserű íz megfelelő harmóniája. A savasság a közepes-alacsony érték körül van. Az aromája egységesen erős karakterű, melyben erősen megjelenik a pörkölt gabonák íze, mely utóízként is kellemesen megmarad egy enyhe mandulás érzéssel kísérve. INEI által ellenőrzött keverék, és Espresso Italiano minősítéssel rendelkező kávé.
-
Kreinbacher Brut Classic Pezsgő 0,75L
KosárbaCitrusok, fehérvirágok és mandula – már illatában ígéretes aromákat sorakoztat fel. A chardonnay alapozza meg a friss és elegáns összképet, de a furmintra jellemző kellemes kesernye is megjelenik. Ízében a grapefruit és lime mellett csonthéjasok, birs és érlelési jegyek, toast és pirított mandula. Lendületes, telt habzású tétel. Utóíze határozottan ásványos, sós karaktert ad neki, a dosage pedig ideális egyensúlyt biztosít. Minden újabb alkalommal jó választás.
-
Balogh Pince Kékfankos Rosé 2024
KosárbaFriss, üde és gyümölcsös bor, amelyet élénk savak és könnyed test jellemez. Illatában és ízében gyakran megjelennek a piros bogyós gyümölcsök – málna, szamóca, meggy –, valamint finom virágos jegyek. Ideális könnyű fogásokhoz, salátákhoz vagy önmagában, jól behűtve.
-
Moet & Chandon Imperial Brut Champagne 0,75L 12%
KosárbaA Moët Impérial a Ház ikonikus pezsgője. Az 1869-ben létrehozott Moët & Chandon egyedülálló stílusát, az élénk gyümölcsösségét, csábító ízét és elegáns érettségét jellemzi. A friss és klasszikus pezsgő a gyümölcsök és az élesztő karakterének kiváló egyensúlyával. 30-40% Pinot Noir, 30-40% Pinot Meunier és 20-30% Chardonnay házasítása, mely 100 különböző alapbort tartalmaz, amelyekből 30% a korábbi évjáratokból származó reserve borok, az állandóság biztosítása érdekében. A zöld alma és a friss citrus vibráló intenzitása jellemzi. Frissességét a kifinomult ásványos jegyeknek és a fehér virágoknak köszönheti, egy kevés brioche, gabona és friss diós jegyekkel.
-
Moet & Chandon Ice Imperial Champagne 0,75L12%
KosárbaAz első olyan pezsgő, amelyet úgy terveztek, hogy a jéggel fogyasztva tökéletes, a Moët Ice Impérial igazi kifejezése a maison innováció iránti elkötelezettségének – csábító és friss egy cseppnyi édességgel. Kifejezetten azok számára alkották meg, akik szeretnek új élmények után kutatni, a Moët Ice Impérial egyesíti a friss ízeket egy pazar, édes, gyümölcsös jegyekkel, miközben hűmarad a maison stílusához. Bőséges íze felfedi a friss gyümölcsök ízét, a karamell édességével. A frissítő savasság az egres és a gyömbér jegyeiből származik.
-
Moet & Chandon Nectar Imperial Champagne 0,75 L 12%
KosárbaTrópusi, izgalmas és merész, a Moët Nectar Impérial a maison stílusának legegzotikusabb kifejezése, tükrözve Champagne három szőlőfajtájának sokféleségét és komplementaritását. Gazdag és élénk, a Moët Nectar Impérial egy a pinot noir szerkezetére épülő, félszáraz pezsgő, amely pazar, mégis frissítőédességet nyújt. Ízében is visszatükröződik az egzotikus, trópusi gyümölcsök édes aromája, ötvözve az édességet a krémességgel és élénkséggel.
-
Guy Saget Pouilly Fumé 2018
KosárbaA Loire folyó jobb partjára telepített ültetvényekről szüretelték a tökéletesen egészséges és jól beérett szőlőt. A hőmérsékletet kontrollálva, a legjobb minőségű fajélesztővel erjesztették, majd öt hónapig az egészséges seprőn érlelték. Szalmasárga színű bor, zöldes reflexekkel. Szépen lekerekített savait fekete szeder és barack aromák egészítik ki, így téve a bort teljessé.
-
Moet & Chandon Rosé Imperial Champagne 0,75 L 12%
KosárbaA Rosé Impérial a Moët & Chandon stílusának spontán, ragyogó, romantikus kifejezése, melyet az élénk gyümölcsösség, csábító íz és elegáns érettség jellemez. Rezes színű rosé, illatában a szamóca, ízében az érett piros bogyók jelennek meg. Élénk gyümölcsösség, nagy test, jól integrált savasság és krémes lecsengés. Friss, kiegyensúlyozott Pinot Noir dominálta (40-50%) házasítás. A vad eper, málna és cseresznye élénk, intenzív aromája, melyet a rózsa virágos jegyei és harmonikus fűszeres jegyek követnek.
-
Dobogó Pincészet Tokaji Mylitta 0,375 l 2017
KosárbaKésői szüretelésű, már aszúsodott szőlőszemeket is gazdagon tartalmazó fürtökből készített, természetes cukortartalmú, édes fehérbor. Illata összetett, gyümölcsös, kóstolva telt, lendületes bornak hat, kifejezetten krémes. A bor neve is nagyon különleges eredetű. Ady Endre szerelmes verseit, a Mylitta-versciklusokat Zwack Mária ihlette, amelyekben a költő őt szólítja Mylittának, a babiloni-asszír szerelem istennőjének. Erre emlékezett Zwack Izabella, a Dobogó pincészet tulajdonosa, amikor borát megkóstolta.
-
Dobogó Pincészet Tokaji 6 Puttonyos Aszú 0,5 l 2012
KosárbaA bor csodálatosan kifejező, illatában ananász és fehér húsú őszibarack bomba robban, izében gazdag, kerek, kiegészülve Furmintos jegyekkel gyönyörűen vibráló, ásványos savai egyensúlyban vannak a magas cukortartalommal. Egy igazán remek példa arra, hogy miért a Tokaji a világ egyik legnagyobb édes bora. Ételajánlat: Desszert fehér húsú gyümölcsökből
-
Szepsy Tokaji Furmint 2018
KosárbaA Szepsy Furmint 2018 aromás, üde fehérbor. Illatában citrusok, zöldalma és fehér virágok dominálnak, kortyolva harmonikus savak és közepes test érződik. Ideális kísérője halételeknek, könnyű salátáknak vagy aperitifként. A Szepsy pincészet gondos munkája biztosítja a bor tiszta, friss karakterét. Ez a Furmint a Tokaji borvidék jellegzetes stílusát és a Szepsy borászat precíz munkáját képviseli.
-
Szepsy Szamorodni 2008 0,5l
KosárbaNem nehéz, mégis telt illat, amelyben közepes intenzitással érezhetőek a teafüves, propoliszos jegyek. A korty az illat lenyomata, bár sűrű, tartalmas és a cukortartalom miatt bársonyos, mégis egy könnyed hangulat járja át a kompozíciót. Gazdag, fűszeres, botritiszes, sárgabarackhéjas aromavilág. Hosszú lecsengésében virágos aromákkal búcsúzik a bor. Egy kifinomult, kikristályosodott gondolat.
-
Szepsy Aszú 2006 0,5l
KosárbaA Szepsy Pincészet Tokaj-Hegyalja egyik legismertebb szereplője, ahol a dűlőszelektálás és az aszú hagyományban gyökerező készítés révén teremnek igazán kivételes borok. Ez a 2006-os 6 puttonyos aszú tétel 70 % Furmint, 20 % Hárslevelű és 10 % Sárgamuskotály aszúszemekből áll, az alapbor pedig körülbelül 70 % Furmint és 30 % Hárslevelű volt az Úrágyáról és Szent Tamásról. Készítése során spontán erjedés, majd kb. 43 hónapos hordós érlelés követte. Maradékcukor tartalma kb. 240 g/l, savtartalma kb. 9,2 g/l, alkoholtartalma 10 % körüli. Illatában aszalt sárgabarack-lekvár, narancshéj, vanília, fehér csokoládé és finom fűszeres tónusok jelentkeznek — a korty gazdag, krémes textúrával, kiváló egyensúllyal. Ízében a magas cukor és a feszes savak izgalmas párbeszédben állnak, érett trópusi gyümölcsök, méz, édesfűszerek jelennek meg, miközben a talajból eredő ásványosság visszaköszön a lecsengésben. Ez a bor ideális már most különleges alkalmakra, de a megfelelő tárolás mellett még tovább érhet, hiszen az édes tokajiaknak gyakran hosszabb életük van.
Blue Mojito
Virgin Swimming Pool