Ír whiskyk
Ír whiskyk
Mind a(z) 22 találat megjelenítve
-
Békési Manufaktúra Single Barrel 12 Éves Whisky 43%
KosárbaA hazai gyártású whiskyk egyik úttörője, a Békési Single Malt a hagyományos skót whisky készítés tradícióit követi. Itt is egyfajta árpamalátát használnak, és gondosan válogatott és előkészített tölgyfa hordókban érlelve 12 év alatt nyeri el végső minőségét. Békési Zoltán, az ötlet gazdája, méltán lehet büszke a végeredményre, az itt készült single maltot a fogyasztók is imádják, így beszerzett még egy sor különleges hordót, hogy pár év múlva újabb whiskyvel örvendeztesse meg a hazai készítésű whisky barátait. A helyben készült és égetett hordókban érlelt whisky íze kismértékben eltérhet a különböző hordók esetén, így ez a whisky single barrel kiadással, sorszámozva készül, a palackokon beazonosítható, mely hordóból került a palackba a nedű.
-
Bushmills 10 Years Whiskey 40%
KosárbaAz ír lepárlási tradíció jegyében a Bushmills 10 éves változata háromszoros lepárlással készült, ezután pedig 10 évig Bourbon tölgyfahordóban érlelve nyerte el édesen örvénylő ízeinek végső kiteljesedését. A copper pot stillben születő aranysárga párlat édes és fűszeres fortissimókkal nyűgözi le az ír whiskey rajongóit.
-
Bushmills Black Bush Whiskey 40%
KosárbaA különleges ízekre és a különleges italokra fogékony fogyasztók szerte a világon igen nagyra becsülik a Bushmills Black Bush-t. Első megjelenésekor ezt a változatot sokan likőr-whiskey-nek nevezték, mivel a lágy, sherry-s és gyümölcsös jegyek kicsit elütöttek a megszokott whiskey aromától. Ez ugyan nem single malt whiskey, de kiemelkedően magas maláta arányt (80%) tartalmaz. Az érlelés Spanyolországból érkező Oloroso sherry-s hordóban történik, minimum 7 évig. Az eredmény egy nagyon sima, komplex, intenzív whiskey, amely önmagában fogyasztva adja a legtöbbet.
-
Bushmills Red Bush Whiskey 40%
KosárbaA Bushmills Irish Whisky minden nap egy nagyszerű lehetőség az ír örökség megünneplésére. A Bushmills Írország legrégebbi máig működő whiskey-szeszfőzdéje. A Bushmills Red Bush a gyártó legújabb terméke, háromszor desztillált és tökéletesen érlelt a megszokott bourbon hordókban. Kortyoljunk bele, és élvezzük!
-
Connemara Irish Peated Whiskey 40%
KosárbaA Connemara Irish Peated Malt whiskey-t édes és mégis komplex tőzeges ízei különböztetik meg leginkább a hagyományos ír whiskeyk-től. Nincs még egy olyan whiskey, mely képes ötvözni a gazdag füstös ízeket a zamatos gyümölcsösséggel és egy leheletnyi vanília csábításával, miközben megőrzi a hagyományos ír whiskey-kre jellemző karakterjegyeket. Az ír whiskey-k többségével ellentétben a Connemara kétszeri lepárlási folyamat után nyeri el erőteljes és karakteres ízét. A lepárlási folyamatot követően az italt amerikai tölgyfahordókban érlelik tovább. A Connemara Irish Peated Malt whiskey-ben fellelhető fiatal és idős whiskey-k kombinációjának köszönhetően egyszerre élvezhetjük a gazdag és lágy, gyümölcsös, malátás ízt a testes és robusztus füstösség mellett, melyet egy leheletnyi vanília tesz még élvezetesebbé. Az ital vonzó, aranysárga színe csak még vonzóbbá varázsolja ezt az amúgyis igen különleges italt.
-
Green Spot Irish Whiskey 40%
KosárbaA Midleton-i Single Pot Still történetében 1617 az első dokumentált évszám. Nem új cégről beszélünk hát, ha megnézzük a weboldaluk, láthatjuk, hogy szinte minden, a whiskykészítésben mérföldkőnek számító időpont és esemény valahogy kapcsolódik hozzájuk is. Ez a whisky nem kormegjelölt, bár a zöld folt a címkén eredetileg épp az érlelési időt jelezte, azokban az időkben, amikor az olvasás tudománya még nem volt általános, a cég különböző színekkel jelölte, mit várhatunk a palackokban tárolt whiskytől. A Green Spot az idősebb, tölgyhordóban érlelt változat, és ez ízében, aromáiban is megmutatkozik, érett, gyümölcsös és édes, lágy aromákat lelünk benne, amelyek kibontakozásának kifejezetten jót tesz egy pár csepp víz.
-
Jameson 18 Years Whiskey 40%
KosárbaA 18 éves Jameson whisky csak korlátozott számban érhető el világszerte, így a whisky kedvelők körében kuriózumnak számít. Különlegessége nem csupán a 18 éves érlelés, hanem a különlegesen lágy összetevők, melyeket bourbon és oloroso sherrys hordóban érlelnek, majd az utolsó 6 hónapra első használatos bourbon hordóba tesznek. Illatában fűszeres, vajkaramellára emlékeztető aromák jelentkeznek. Ízében kivételesen lágy és komplex, a vaníliától édes és fűszeres karakterű. Az első Magyar Whiskyshow-n több, mint 100 whiskyből az ezüstérmes lett!
-
Jameson Black Barrel Whiskey 40%
KosárbaA Jameson termékek a háromszoros lepárlásról ismertek. Ennek köszönhető a harmonikus, letisztult, kiegyensúlyozott, mégis aromákban gazdag ízviláguk. Azonban lehetnek olyanok, akik számára az ízekből sosem elég. A Jameson Black Barrel kiadása az ő számukra kínál egyedülálló élményt. A jól ismert Jameson Selecthez képest a kész gabonapárlatot ez esetben nem egyszeresen, hanem kétszeresen kiégetett barrique hordóban érlelik, így a megszokotthoz képest jóval testesebb és füstösebb hatást érve el. Ráadásul a gabonapárlatot két fajta hordóban, bourbon és sherry hordókban is érlelik. A két hordóban történő érlelésnek és az erős barriqueolt hatásnak köszönhetően hihetetlenül zamatos, tényleg szinte harapható, gazdag és telt whiskyre lelhetünk a Jameson Black Barrel-t kóstolva, amely a megszokott Jameson aromákat újabb, erősebb ízekkel párosítva minden whiskykedvelő számára figyelemre méltó tipp lehet.
-
Jameson Caskmates IPA Edition Whiskey 40%
KosárbaA Jameson mindig is híres volt arról, hogy nem marad meg a jól bevált úton, hanem újabb és újabb ízekkel és eljárásokkal próbálkozik. Az egyik ilyen izgalmas kísérlete a Jameson Caskmates Whiskey volt, mely stout sörös hordós érlelés kapott. A 2018-as évben új termékkel bővült a család és megjelent a Jameson Caskmates IPA Edition whiskey, mely a nevéből is sejthetőek Irish Pale Ale (IPA) típusú sör hordójában érlelt kiadás. És, hogy mit keres az IPA és a whiskey egy hordóban? Az IPA-nak köszönhetően a whiskeyben megjelennek az IPA komlós jegyei, virágos vonásai, citrusos jellege, melyek külön-külön és együtt is különlegessé teszik az italt. A kézműves (kraft) sörök forradalmából a whiskey sem maradhatott ki. Ha szeretné meglepni egy különleges ír whiskey-vel barátait, akkor a Jameson Caskmates IPA Edtion whiskey bizosan kiváló választás lesz.
-
Jameson Caskmates Stout Edition Whiskey 40%
KosárbaA Jameson neve sokak számára egyenlő AZ ír whiskyvel. A különleges, háromszori lepárlás, és a legjobb minőségű alapanyagból készült whisky méltán híres és kedvelt. Azonban tudjuk, a whisky esetében igen sokat számít az érleléshez használt hordó is. A Jameson Caskmates ebből a szempontból igazán különleges termék. Érleléséhez olyan hordókat használnak, amelyekben előzőleg írország másik nemzeti italát, az édes és malátás stout sört tárolták. Méghozzá a jó nevű, Wells sörgyártó termékeit. A termék úgy született, hogy a sörgyártő kért kölcsön néhány hordót a Jamesontól, amelyek aztán visszakerülve felkeltették a whiskygyártó figyelmét is, és a próbák igen pozitív és finom eredménnyel zárultak. Így a két nemzeti ital ebben a termékben egyesült. Elkészült a Jameson Caskmates. Az eredeti Jameson whisky e változatát azóta is Franciscan Well hordókban érlelik újra. Az eredmény egészen különleges, kicsit sötétebb színű, mint a megszokott Jameson whiskyk. Mindenképp kipróbálandó, könnyen új kedvencünké válhat.
-
Jameson Crested 40%
KosárbaJim Beam Black Extra Aged rendkívül elegáns és kifinomult, a kategóriája legjobb terméke. Tökéletesen érlelt whisky, alig észrevehető mentolnyomokkal (különösen az aromájában) és finom édességgel, amely gyönyörűen kombinálódik az erjedési folyamat jegyeivel. Az érlelés égetett fehér tölgyfahordókban történik, ami egyedülállóan gazdag aromát, sötét színt és összetett ízprofilt kölcsönöz az italnak. Rendkívül könnyű és finom, erős vanília és karamell ízzel, meglepően hosszantartó és intenzív ízzel.
-
Jameson Whiskey 40%
KosárbaA Jameson a világ legnépszerűbb ír whiskeyje, és régóta bérelt helye van a top 100-as whiskyk listáján (ahol a Jameson az egyetlen ír whiskey). Ha egy kvintesszenciális ír blendre szomjazunk, akkor a klasszikus Jameson a legjobb választás. Már Jim Murray 95 pontos ajánlása, a Liquid Gold Award is elég sokatmondó a 2014-es Whisky Bibliában, azonban még árnyaltabbá válik a kép, ha belegondolunk, hogy sokaknak egyből ez a parádés párlat jut az eszébe, amint szóba kerülnek a fajsúlyosabb, csúcsminőséget képviselő ír whiskey-k. Kevesen tudják, de a legfelkapottabb ír blend egy skót családhoz köthető, hiszen Jamesonék Skóciából tették át a székhelyüket Írországba. Egy merész és bevállalós família voltak, ami jelképesen a Jamesonok ősi címerében is megjelenik: mindent Sine Metu, azaz ‘félelem nélkül’ tettek: a 17. században a skót tengerparton fosztogató kalózokkal is bátran felvették a küzdelmet.
-
Kilbeggan Whiskey 40%
KosárbaKilbeggannak, a Cooley zászlóvivő blendjének neve kelta eredetű. Jelentése ”kis templom”, és a közelben található cisztercita kolostorra utal. A Cooley alacsony tömör lepárlói testes, komolyabb nedűket produkálnak, mint a térség egyéb lepárlóiból származó whisky-k. Az itt lepárolt whiskeyket Kilbegganban érlelik, ahol a régi lepárló múzeumként működik. A Kilbeggan whisky színe dús aranysárga. Illata az édeskés malátára emlékeztet, melyet az Oloroso hordók aromája kísér. Íze lágy kellemes malátás mézes jegyekkel tarkított.
-
Paddy Irish Whiskey 40%
KosárbaFriss és élénk aromavilágában először a gazdag malátás, mogyorós jegyzetei kerülnek előtérbe, melyeket meghatározó fűszeres, tölgyes jegyzetek követnek. A háttérben halvány vaníliás, mézes illatok is kibontakoznak. Könnyeden lágy, bársonyos jellegű whisky, melyben a malátás jegyzetek kellemes édes olajossággal mutatkoznak. Az édesebb jegyzeteket bársonyos mézes, vaníliás és enyhe fás zamat teszi még különlegesebbé. Lecsengésében krémesen lágy édes jegyzetei dominálnak, melyeket meghatározó fás jelleg követ.
-
Proper No. Twelve Conor McGregor’s Whiskey 40%
KosárbaEgy jó nevet sosem szabad kihasználatlanul hagyni. Márpedig Conor McGregor neve igazán jól cseng, hogy mást ne mondjunk az iDrinks italszakértője is első számú kedvencének tartja. Szóval egy ilyen nevet muszáj kihasználni, erre példa ez a whisky. Az ital az Észak-Írországi Ulsterben, az Old Bushmills lepárlóban készül, tehát a minőségére aligha lehet panasz. Ez egy háromszor desztillált összetevőkből kevert (blendelt) whisky, amely használt bourbon hordókban érlelődik. A megalkotásában maga az ír származású Conor McGregor is részt vett. A készítésről úgy nyilatkozott, hogy mintegy 100 keveréket készítettek, mire megtalálták, vagy inkább megalkották a rá legjellemzőbbet. Azt írta: ”Tisztelem a többi ír whiskyt, de erős szenvedéllyel és komoly szándékkal érkezem.” Az ital nevében található 12-es szám a dublini 12-es postai körzetre utal ahol McGregor felnőtt. A márka ”One For All” kezdeményezés részeként minden egyes eladott Conor McGregor’s – Proper No. Twelve Whisk vételárából 5 dollárt adományoznak a helyi közösségi szervezeteknek.
-
Redbreast 12 Years Whiskey 40%
KosárbaA Redbreast-nál a whiskey csak egyetlen módon készülhet, a hagyományos módon. Háromszoros lepárlás, hagyományos réz lepárlóüstben. Több mint egy évszázada a Redbreast folyamatosan ragaszkodik a klasszikus Irish Pot Still whiskey tradícióihoz. Mára talán ez a cég és ez a márka az ír whisky készítésének és lényegének – élő örökségnek – legigazibb kifejeződése. A mintegy 200 éves Midleton-i lepárlóművészet garantálja, hogy a Redbreast 12 minden whiskyrajongónak megnyeri a tetszését, legyen bár tapasztalt ír whiskey kedvelő, vagy épp a kategóriával csak most ismerkedő. E csodás whiskey aromáihoz szintén sokat hozzátesz a végső érlelésre használt Oloroso sherry-s hordó. Gazdag és fűszeres, az üveget kinyitva szinte elárasztja a helyiséget a palackból kiszabaduló gazdag, vanilíás, aszalt gyümölcsös aromákkal. Igazi ünnepi illatok és igazi ünnepi ízek jellemzik a Redbreast 12 whiskey-t. Mindenkép ajánljuk a megkóstolását!
-
Teeling Single Grain Whiskey 46%
KosárbaDublin az ír whisky gyártás szíve, az 1700-as években már 37 különböző lepárló működött a városban. Később, a 19. században a dublini whisky az egész világban ismertté vált. A város ad otthont a Teeling lepárlónak is, amelynek története Walterrel kezdődött. Walter Teeling több mint 230 évvel ezelőtt, 1782-ben kezdett bele a szeszgyártásba. Ettől kezdve mostanáig, egészen a család legfiatalabb generációjáig fennmaradt a Teeling hagyomány, amelynek eredményeként 2012-ben megalapították a Teeling Whisky Companyt. Az újjáépült Teeling lepárlót 2015 júniusában nyitották meg, ahol napjainkban is tovább folytatódik a tradicionális ír ital gyártása. Írországban csak néhány egészen jó single grain whisky van, amelyek között megtalálhatjuk a Teeling Single Grain italt is. Ezt az igazán egyedülálló italt californiai Cabernet Sauvignon hordókban érlelik, hogy megszülethessen ez a rendkívül édes és fűszeres whisky.
-
Teeling Small Batch Whiskey 46%]
KosárbaEgy sokat ígérő reggelen három kakas rikoltással köszöntötte a hajnal első sugarait a haciendán. Innen jött a Tequila 123 elnevezése. Az organikus tequila, David Ravandi fenséges vívmánya, 18 hónapon ét érlelődik fehér tölgyfahordóban. A Tequila Lowland, vagyis a Tequila Valley a pompás párlatok Mekkája, így mindenképp érdemes megkóstolni az itt készülő különlegességet a Tequila 123 Tres Organic Anejót! A temperamentumos tequila 100%-ban Blue Weber agávéból készült, és legalább egy évig érlelődik fehér tölgyfahordóban, hogy metaszintre emelje a korábban megszokott tequilaélményeinket. A kakas régóta a férfiasság és az erő szimbóluma a mexikói folklórban, és ugyanezt az acélos energiát testesíti meg a Tequila 123 Tres Organic Anejo. Ez a remek ital egy biolepárlóban, Amatitanban készül, ahol gondoskodnak a kristálytiszta desztillátum létrejöttéről.
-
The Irishman Founders Reserve Whiskey 40%
KosárbaEgy mesés ír kevert whiskey. Az előírt módon, háromszoros lepárlás után bourbon hordókban érlelik. Igazából semmi különleges nem történik vele, mindent pont úgy csinálnak a készítése folytán, ahogy az ír sztenderdek megkövetelik, az eredmény mégis jobb és több annál, mint amit az árához képest várnánk. Ez egy kiváló, könnyen iható, aromás és finom whisky, amely remekül megmutatja az ír whiskey készítés szépségeit. Kiváló választás afféle »mindennapi« fogyasztásra, és remek lehet az ilyen italokkal épp ismerkedők számára is.
-
Writers Tears Cask Strength Whiskey 54,5%
KosárbaAz írók könnyei whisky, természetesen még ebben a hordó erősségű változatában sem tartalmazza az írók valódi könnyeit. Bár igaz, tartalmazhatná, hiszen az írók általában szegény emberek, és nyilván szomorúak, hogy nekik nem telik erre a csodás whiskyre. A Writers Tears Cask Strength Whiskey egyebekben hasonló a gyártó alap blendjéhez. Érlelése első töltésű amerikai tölgy bourbon hordókban történik, háromszor desztillálják, és a blend az idős malt whisky és gabona whisky keverékéből épül fel. Természetesen nem hidegen szűrve, hordó erősségben kerül palackozásra. Méghozzá szigorúan korlátozott mennyiségben, mindössze 5175 palack készül belőle.
-
Writers Tears Double Oak Whiskey 46%
KosárbaDoube Oak, azaz két izgalmas tölgyes jelleg találkozása egyetlen ír whiskyben–ez a Writers Tears új jelszava! Bernard Walsh, a Walsh Distillery alapítója úgy döntött, hogy a francia tölgyet a Writers Tears portfólió állandó jellegzetességévé teszi a Writers Tears Double Oak Whisky bevezetésével. A lepárló alapítója a Szent Grált kereső régészek lelkesedésével kutatja az ír whisky tökéletes cseppjét. Szerinte ehhez akkor kerülünk közelebb, ha visszakanyarodunk az ír whisky 18. századi művészetéhez, amikor a francia tölgy először vált az ír whisky szerves részévé. Amint az amerikai whiskyipar növekedésnek indult, az olcsóbb amerikai hordók szélesebb körben elérhetővé váltak, így sok ír lepárló kísérletezett az amerikai és francia tölgyfahordók használatával. A 46%-os Writers Tears Double Oak Whisky egy single pot still és malátawhisky blendelésével készült, amelyet amerikai és francia tölgyhordóban, bourbon és konyakos hordóban is érleltek. A nem hűtve szűréssel (non-chilled filtered) készített whiskyt háromszor desztillálták. Az amerikai tölgy merészebb, édesebb vaníliás varázslatot ad a Writers Tears Double Oak Whisky-nek, a francia tölgy pedig elmélyíti a selymes tanninokat az italban, amelyek könnyed édessége a gyümölcsös édességgel keveredve ellenállhatatlanul csábító aromákat alakít ki a whiskyben.
-
Yellow Spot 12 Years Whiskey 46%
KosárbaAz ír whiskey-k esetében a single pot still whiskey-nek azokat a whiskyket nevezik, amelynek készítése során a malátázott árpa mellett nem malátázott (zöld) árpát is felhasználnak. Az eredetileg a Mitchell & Son borkereskedés által indított sorozat Green Spot változatát már jól ismerjük. A Yellow Spot azonban már 12 évig érik, és nem csak kétféle, hanem rögtön háromféle hordóban. Az amerikai bourbon hordó, a spanyol sherry hordó és szintén spanyol malaga hordóban fantasztikus aromákat ad a párlatoknak, amelyeket azután tökéletes módon kevernek össze, és így kerül a palackokba. Az ír whiskey kedvelőinek kötelező darab.